A sikeres nemzetközi szereplés nagy mentális és morális erőt ad a Fradi elnöke szerint.

Mi mással is kezdhetnénk, mint hogy tizenöt év után ismét csoportkörbe jutott a Ferencváros labdarúgócsapata az európai kupaporondon. Szó szerint kiküzdötte a csapat; az utolsó hetekben már egyre erősebb volt a nyomás a játékosokon, de a sikert követően hihetetlen feszültség szabadult fel mindenkiből, szurkolókból, és Önből is. Jól láttuk, hogy a könnyeivel küszködött?
Miért is tagadnám, meghatódtam, én ezt így élem meg, így működöm. A nagy győzelmeket, sikereket nem csak a sportban, hanem az életben is csak nagy küzdelmek árán lehet elérni. Ez a meccs a Suduva ellen éppen olyan volt. Aznap reggel úgy keltem fel, hogy végiggondoltam: mindig volt erőm újrakezdeni, mindig erőt tudtam meríteni a lelkemből, de ha ez ma este nem sikerül… Akkor hogyan tovább, akkor elfogy az erő? Egy szónak is száz a vége, jobb, hogy sikerült. Ezt a játékot azért is szeretjük, mert sok minden a véletlenen múlik, ezért nem fogjuk tudni sosem kiismerni a futballt, és ezért sem unjuk meg soha. Fontos sikert értünk el, de itt volt már az ideje. Ha végignézzük az utóbbi évek teljesítményét, már ami az európai színtéren történt, azt láthatjuk, hogy sokszor kimondottan a véletleneknek köszönhetően maradtunk alul párharcokban, a Maccabi Tel Aviv ellen például itthon utolsó perces egyenlítő gólt kaptunk, sok mérkőzésen kihagyhatatlan helyzeteket puskáztunk el. A litvánok ellen is tartottam attól, nehogy a véletlenek közbeszóljanak, mert az nem volt kérdés, hogy mi jobb csapat vagyunk, jobban felkészültünk belőlük, jobb a hátterünk. A pályán azonban a szerencse is sokat számít. De Hál’ Istennek megugrottuk a lécet.

Tizenöt év után ismét európai kupasorozat csoportkörében szerepelhet a Ferencváros, amely a CSZKA Moszkvával, az Espanyollal és a Ludogoreccel került egy csoportba az Európa-ligában. Mi volt az első benyomása a sorsolást követően?
Ott voltam én is a sorsoláson – ültem és csak néztem, hogy micsoda csapatok között vagyunk. Kifejezetten jó érzés volt! Ezért küzdöttünk évek óta. Fontos ugyanakkor leszögezni, hogy az elsődleges célunkat teljesítettük, hiszen bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe. Innentől kezdve csak jó dolgok történhetnek velünk. Minden megszerzett gól, vagy minden megszerzett pont az eredeti tervekhez képest csak pluszt jelent. Ez az esztendő mindenekelőtt a tapasztalatszerzésé lesz számunkra a nemzetközi porondon, mivel 15 év után ismét megmérettethetjük magunkat ezen a szinten, és láthatjuk azt, hogy hányadán is állunk. Ez igaz a játékoskeretre, valamint a szakmai stábra is, de bizonyos értelemben tanulási folyamatot jelenthet majd a szurkolóknak is. Az igazán nagy bravúr valójában az lenne, ha jövőre is csoportkörösök lehetnénk valamelyik európai kupasorozatban. Ahhoz, hogy érthető legyen, miért is rendkívül nagy dolog mindezt elérni, elég csak a játékoskeretek értékét összevetni. A többiekhez képest mi látszólag „kisfiúk” vagyunk. Az Espanyol labdarúgóinak összértékét nagyjából 150 millió euróra, a CSZKA Moszkváét 136 millió euróra, a Ludogorecét pedig 47 millió euróra taksálják. Ezzel szemben a Ferencváros játékoskeretének értéke jelen pillanatban még csak 20 millió euró. Ebből is jól látszik , hogy ez bizony már a „nagyfiúk” játéka. Rajtunk semmifajta nyomás nincs, hiszen amit ígértünk és akartunk, az az idén végre teljesült a csoportkörbe jutással.

Az utolsó hetek játékán már nagyon látszott, hogy egyre jobban fárad a csapat és egyre nagyobb a nyomás rajtuk.
Igen, természetesen minél magasabb szintre jutsz, annál nagyobb a nyomás, de ezt el kell tudni viselni. Jómagam és persze Szergej Rebrov is próbáltunk minden terhet levenni a csapatról és biztatni őket, hogy meg tudják csinálni, jobbak az ellenfélnél, bízzanak magukban. Nem hiszek az esélyesség terhében, az szerintem egy jó dolog, egyszerűen végre kell hajtani a feladatot. Azt is tegyük hozzá, hogy a nemzetközi kupaszereplésben egyetlen vereségünk volt ebben a szezonban, ezen kívül döntetlenek és inkább győzelmek sora szerepel a mérleg serpenyőjében. A Suduva elleni mérkőzés alatt az járt az eszemben, hogy itthon vagyunk, ennyi ember előtt játszunk, mindenki győzni szeretne, nem bukhatunk el. És így is történt, hiába kaptunk gólt, nem zuhant össze a csapat, hanem ment tovább, még egy fokozattal följebb kapcsolt és végül behúzta a győzelmet és ezzel a továbbjutást.

Ezek szerint bevált Rebrov?
Nyolc év alatt próbáltunk példát mutatni türelemből, hűségből. Thomas Doll mellett is sokáig kitartottunk, sokan azt mondják, hogy túl sokáig is. Közben azt tanultuk meg, hogy az egyesület, a média vagy a szurkolók nyomására nem fogunk edzőt cserélni, csak ha komoly érvek vannak. Ami megvan Rebrovban, és korábban hiányzott, hogy ő rendszert tud építeni a pályán. Szergejnél teljesen fel van építve a szisztéma, mondhatnám stratégia, egy támadásnál például mindenki tudja, hogy milyen útvonalon kell visszafutni, és attól nem lehet eltérni. Szergej aprólékosan kielemzi és pontosan megmutatja, hogy kinek mi a feladata. Szerintem ezzel sok terhet levesz a játékosok válláról, akiknek végre kell hajtani a feladatokat, a többi pedig az edző felelőssége. Ez a játék persze sokat elvesz a spontaneitásból, hiszen tulajdonképpen le van szabályozva, hogy mikor lehet cselezni, hány cselt csinálhatsz, honnan lőheted el a labdát. Hallottam mostanában a Fradiról, hogy “katonacsapat” lettünk, én inkább azt gondolom, mi egy szisztematikusan játszó csapat lettünk, aki remélhetőleg a nemzetközi kupákban is meg tudja állni a helyét. Ez a szervezettség jelenthet a többi csapattal szemben előnyt számunkra. Mindazonáltal mi már elértük a célunkat a csoportkörbe jutással, most az elsődleges célunk a tapasztalatszerzés lesz.

Az elmúlt években is rendre a legfőbb célkitűzések között szerepelt a Ferencvárosnál, hogy a labdarúgócsapat bejusson valamelyik európai kupasorozatba. Mi kellett ehhez a mostani sikerhez, illetve mi az, ami Ön szerint hiányzott ezt megelőzően?
Van egy zseniális könyv, amit most kaptam az egyik barátomtól, Számháború a címe. Ebben a könyvben 20 ezer mérkőzést elemeztek ki, és rávilágít arra, miért is van minden másképp a fociban, mint ahogyan azt gondolnánk. Az adatokból az derül ki, hogy a futball szerencsetartalma 30 és 40 százalék között van. A Fradi idei sikerében számos dolog közrejátszott: a felkészültség, a játékrendszer, az edző személye, és valljuk be, persze kellett hozzá a szerencse is; ahogy korábban a balszerencse, amikor az elmúlt években sok minden nem sikerült. Fájdalmas felidézni, hogyan estünk ki a Partizani ellen egy hálószaggató öngóllal, vagy a Maccabi Tel-Aviv ellen itthon egy 93. percben kapott góllal kerültünk rosszabb helyzetbe; de említhetnénk akár a Midtjylland elleni párharcot is, amikor ugyancsak pechesek voltunk, ráadásul a visszavágóra elfogyott sérülések miatt a csapat. Számos dolog kell tehát a labdarúgásban ahhoz, hogy sikeres legyél. Nem elég az, hogy jó játékosaid vannak, nem elég, hogy sok munkát teszel bele, bizony kell a szerencse is.

A lelki pluszon kívül pénzügyileg is jól járt a Fradi a meneteléssel, és az Európa Liga csoportkörbe kerüléssel. Eddig mintegy 1.2 milliárd forintot keresett az egyesület, a csoportkörben pedig még tovább lehet ezt az összeget gyarapítani. Ebből a pénzből a szakosztályok is kapnak, vagy a fociba forog vissza?
Ez a labdarúgásé lesz és bár jó kimondani az összeget, azt azonban tudni kell, hogy ez költségvetésünknek csupán a 20 százaléka. Ne feledjük, hogy vennünk kell majd játékosokat, ki kell fizetni a prémiumokat a csapatnak, az edzőnek, és mindenkinek, aki ebben a győzelemben részt vett; gondolok itt mindazokra, akik munkájukkal hozzátettek a sikerhez. Ez mindenkit motivál majd a jövőben is. Ami azonban a pénznél sokkal többet jelent, hogy a Ferencváros hírnevének és a csapat tartásának is jót tesz a siker. A játékosok értéke hihetetlen mértékben megnőtt, egy 200 ezer eurós játékos akár 1 millió eurót is érhet. Ennyit jelent, hogy kikerültünk a nemzetközi térbe és játékosokat is jóval könnyebb igazolni. Franck Boli és Tokmac is azért jött hozzánk, mert szerette volna megméretni magát Európában, és nálunk elérhető volt számukra a nemzetközi szereplés. Olyan mentális és morális erőt ad ez az egész egyesületnek, amire jó példa az utánpótlás csapataink utóbbi időszakban elért eredménye. Egyszerűen megállíthatatlanok, mindenkit megvertek az utóbbi hetekben.

Igazolás már csak télen várható?
Előkészítettünk néhány igazolást, akik ingyen vagy olcsón igazolható, jó játékosok voltak. Rebrov viszont azt mondta, ha idehoztok egy új külföldi játékost, akit jónak tartunk, az addig rendben van, de mivel tíz külföldi lehet a csapatban, ezért valakit ki kell tenni a keretből. Hogy nézünk annak az egy embernek a szemébe, akiben bíztunk és velünk dolgozott, most meg azt mondjuk a szezon közben, hogy mégis találtunk egy nálad tehetségesebbet. Rebrov csapatot is épít, törődik a játékosaival. Ezért az a döntés született, hogy majd télen megnézzük, ki kerüljön ki a csapatból és visszatérünk az igazolásokra.

Ezt a kettős terhelést tehát ez a keret fogja végigcsinálni?
Igen, és szerintem meg is kell oldaniuk. Nem leszünk mindig olyan szerencsések, hogy tudunk tizenegy játékost cserélni, lesz, amikor 5-6 embert tudunk csak váltogatni a kettős terhelés közben. Izgalmas lesz. Van elég labdarúgónk és elég nagy keretünk, hogy ezt meg tudjuk csinálni.

Ez a próbaév?
Igen, ez egy tanulási folyamat része. Majd a következő évben már kacérkodhatunk azzal, hogy egy szerencsés sorsolás után akár a csoportból is valahogy továbbjuthassunk. Idén az a cél, hogy megmutassuk magunkat Európának mi is és a szurkolók is, akik kemények, de tudnak viselkedni. A következő évben pedig levonhatjuk a következtetéseket, hogy hol voltunk gyengébbek és azokat a posztokat erősíthetjük meg. Mindig feljebb kell lépni. Ha sikerül a Bajnokok Ligája, az óriási dolog lenne, de nézzük csak meg a Dinamo Zágrábot. A vezetőik mesélték, hogy nagy dolog volt bekerülni, de aztán óriási verést kaptak a Bayern Münchentől, ami azért demoralizáló volt az egész klub számára. Ne felejtsük, ennek a Dinamónak egyetlen játékosa nagyobb értékű, mint az egész keretünk. Óvatosan kell felépíteni az egész folyamatot, hogy ne törjön meg a lendület, hiú ábrándokat pedig ne keltsünk.

A szurkolók végig kiálltak a csapat mellett, nyugodtan mondhatjuk, hogy egymásra találtak, dacára a Puskás elleni fiaskónak is. A játékosok is együtt ünnepelnek a szurkolókkal, nem sietnek vissza az öltözőbe. Hogy áll most a szurkolók viszonya a vezetőséggel?
Sokat tanult mindkét fél az utóbbi évekből. Amikor az oldallelátón elkezdték néhányan szidni a csapatot, akkor az ultrák rákezdtek egy buzdító rigmusra, ezek nagyon fontos dolgok. A jövőre nézve vannak fontos vállalásaink. Az obszcenitást ki kell vezetni a stadionból, ez nekem vesszőparipám, de komolyan gondolom. A nőket és a gyerekeket riasztjuk el a meccsekről, ezt nem engedhetjük meg magunknak. A csapatot pedig lehet szidni a meccs végén, de miért nem szurkolnak neki közben? Ha rosszul megy a játék, akkor biztatásra van szükség, nem ledorongolásra, gőzkieresztésre. Azt szeretném, ha úgy működne, mint az Egyesült Államokban, ahol aki kimegy a meccsre, az jól akarja érezni magát. Nem azért megy ki, hogy ő is végre szidhasson valakit. A mi szurkolóink viszont olyan utat jártak be, ami előtt le a kalappal. Többet fejlődtek, mint a klub. A Dinamo elleni itthoni meccs végén, amikor már 0-4 volt, páran elindultak haza. Szinte mindenhonnan ment a “Hova mentek” rigmus, amit jó volt látni és hallani, hiszen együtt küzdünk, kitartunk egymás mellett. Nagyon büszke vagyok rájuk, a Dinamo Zágráb vezetői is elmondták, hogy látják, nem csürhével, vagy utcai harcosokkal állnak szemben, a szurkolóinknak vannak vezetőik, akikre hallgatnak, lehet velük bánni. Sokszor nehéz a helyzet, de ezt a szövetséget egy életre kötöttük, a hűség örökre szól.

Köztudott, hogy az MLSZ számos döntést hozott annak érdekében, hogy több magyar fiatal kerüljön az NB I-es klubok keretébe, ám igazi áttörést egyelőre nem tudtak elérni. A legnagyobb gond talán mindenütt az utánpótlásképzésben keresendő. Mi a helyzet ez ügyben a Ferencvárosnál?
Itt van a legnagyobb lemaradásunk nekünk, ferencvárosiaknak. Kereshetjük természetesen a képzésben a hibát, de vannak más problémák is. A magyar utánpótlás legjobbjai közül 8 vagy 9 fiatal már külföldön játszik. Az elmúlt évtizedek terhét is cipeljük magunkkal, amikor a szülők és a játékosok úgy érzik, hogy itt nem kapnak megfelelő képzést a gyerekek. Nekünk is volt két-három tehetségünk, az egyik Hamburgban, a másik a Benficában játszik jelenleg. A fiatalok ma már könnyen mozdíthatók. Ha egy klub megpróbálja itthon tartani a tehetségeit, ahhoz 16 éves gyerekeknek sok esetben egy magyar átlagkeresetnél magasabb fizetést kell adni. De ez egy nagyon összetett kérdés, amit egy újságcikk keretei között nehéz lenne kifejteni.

Teljes interjúk: 888, Pesti Srácok