Labdarúgó csapatunk kapusával, Dibusz Dénessel beszélgettek.
Meddig tartott a Suduva elleni siker, és a csoportkör megünneplése?
Sajnos nem tudtam menni a többiekkel. A párom gyermeket vár, kicsit betegeskedik, ezért inkább hazajöttem hozzájuk. A többiek sem estek túlzásba, úgy hallottam.Akkor ezúton gratulálunk az új jövevényhez. Mit lehet róla tudni?
Egyelőre annyit, hogy októberre várjuk, és kisfiú.Mit szól az ellenfelekhez? Ha sztárcsapat nincs is a négyesben, a CSZKA Moszkva például a BL csoportkörében verte a Real Madridot, kétszer is az előző idényben.
A CSZKA egyértelműen megmutatta az előző idényben, hogy mire képes. Az Espanyolt hétről hétre láthatjuk a spanyol bajnokságban, nagyon erős csapat, jó focit játszanak. Érdekes lesz egy spanyol csapat ellen szerepelni, amely labdabirtoklásra épülő, szép focit játszik. Jó tapasztalat lesz ez mindenkinek, de természetesen nem feltartott kezekkel megyünk ki a pályára egyik ellenféllel szemben sem.Amikor 2014-ben Pécsről a Ferencvárosba igazolt, számított arra, hogy csoportkörös sorsolásról fogják kérdezni majd?
Ez volt a cél. Azért igazoltam a Ferencvároshoz, hogy szakmailag előre lépjek. A Fradi olyan klub, amellyel ha jól dolgozunk és eredményesek vagyunk, akkor a nemzetközi színtéren is van esély a jó eredményre, egy csoportkörös szereplésre, az elit közelébe kerülni. Sokat kellett rá várni, már kicsivel korábban is jöhetett volna ez a siker, várta már mindenki, de talán most jött el ennek az ideje. Az előző években mindig hiányzott valami, most ezen a nyáron jöttek úgy össze a dolgok, hogy ez sikerülhetett.Egy új edző is kellett ehhez?
Biztos vagyok benne, hogy Szergej Rebrov személye, a szakmai tudása és az irányelvei kellettek ehhez a sikerhez. A csapat nagyon sokat fejlődött, jóval tudatosabb lett a játékunk. Mindenki pontosan tudja, hogy egy adott helyzetben mi a pontos feladata, mit vár el a vezetőedző, milyen munkát kell elvégezni. Ő kellett nekünk.Mit tett hozzá a csapathoz, miben változott a felkészülés?
Minden ellenfél játékára tudatosan és sokat készülünk. Korábban úgy voltunk ezzel, hogy majd úgyis az ellenfél igazodik hozzánk, nekünk pedig csak a saját játékunkat kell játszani, lesz, ahogy lesz. Ez változott. Most próbáljuk az ellenfelek gyenge pontjait, hibáit, hiányosságait feltérképezni, és azokat kihasználni. Mindegy, hogy bajnoki vagy nemzetközi meccsről beszélünk, minden ellenfélből ugyanúgy készülünk. Felépítjük a heti programot, a játékunkat. Ez persze nem mindig sikerül, de sokszor igen, és akkor sem esünk össze feltétlenül, amikor nem nekünk áll a zászló, ez nagy változás.Van önökben keserűség, hogy a Bajnokok Ligája helyett az Európa-liga csoportkörében szerepelhetnek?
Ha reálisan nézzük, akkor egyelőre még az EL-csoportkör az, ami így, a Bajnokok Ligája selejtezőjéből indulva, egy bravúrral elérhető cél. A Bajnokok Ligájában láttuk, hogy oda talán most még nem elég a csapat teljesítménye.Mekkora motivációt jelent a játékosoknak, hogy most megmutathatják magukat Európában is?
Ez egyértelműen nagy motiváció mindenkinek. Ha nemzetközi meccseket tudunk játszani, az mindig egy komoly értékmérő. Ha ott megálljuk a helyünket, az növeli az értékünket, ez jó lehetőség mindenkinek.A kettős terhelés általában gondot okoz a csapatoknak, a Fradi pedig nem is kezdte tökéletesen az NB I-et. Hogy készülnek az őszi szezonra?
Lehet látni, hogy a csoportkörbe kerülésnél kulcsfontosságú, hogy bajnokként indulhassunk a selejtezőkön. Nagyon nagy feladat, hogy újra meg tudjuk nyerni a bajnokságot, a Fehérvárnak ugye csak erre kell koncentrálnia, de azt gondolom, vagyunk olyan erősek, van olyan mély a keret, hogy fel tudjuk venni velük a versenyt. Az, hogy emellett a csoportkörben szerepelünk, nem lehet kifogás. Ezért dolgoztunk, hogy végre elérjük, ennek nem szabad negatív hatással lenni az őszre. A nemzetközi szereplés mindenkinek hatalmas lökést kell, hogy adjon, lekerült rólunk az a nyomás, ami az elmúlt hetekben rajtunk volt, jöhet a felszabadult, jó játék.Teljes interjú: Origo