Dénest kérdezték a Süduva elleni EL-selejtező playoffról és a Felcsút elleni bajnokiról.

Dibusz Dénes

Túlzás nélkül állíthatom, hogy pályafutásom legfontosabb mérkőzése előtt állok, de valószínűleg ezt minden csapattársam elmondhatná. Még nem jártunk ilyen magasságokban, döntőnek beillő meccs következik. Az elmúlt tizenöt év legfontosabb csatáját vívja a Fradi. Valami azt súgja, nagy különbség nem lesz a múlt heti, litvániai összecsapás és a pesti találkozó között, ellenfelünk valószínűleg leginkább a védekezésre helyezi majd a hangsúlyt, és kontrákra rendezkedik be. De minket ez nem befolyásol, mindenáron nyerni akarunk, el kell érnünk az álmunkat, az Európa Liga csoportkörét. Persze nem rohanunk fejjel a falnak, nem szabad ész nélkül előremenni, de sokkal direktebb támadójáték kell, mint egy hete. Be kell darálnunk a Suduvát, mégpedig hidegvérrel – kutya kötelességünk bizonyítani a közönségnek.

A kispadról néztem a vasárnapi mérkőzést, ugyanis Gróf Dávid védett. Hamar megszereztük a vezetést, így semmi jel sem utalt arra, hogy a hazaiak egyenlítenek. Sajnos nagy hiba után mégis gólt szereztek. Úgy éreztem, mint Szerhij Rebrov vezetőedző, mintha fásultnak tűnt volna a csapat. Intő jel, hogy simán kikaptunk, ilyen még egyszer nem fordulhat elő.

Egyelőre csakis azzal foglalkozunk, hogy túljussunk a Suduván, ennél nincs fontosabb. Csak remélhetjük, hogy nem megy rá az NBI-es idényünk a nemzetközi szereplésre, de olyan valamiről beszélünk, aminek még nincs alapja. Ha kivívjuk a továbbjutást, meg kell osztani az erőnket, ám van annyira bő a keretünk, hogy ez ne okozzon gondot. Azért hajtottunk egy éven át, hogy valamelyik európai kupa csoportkörében szerepelhessünk. Kinyílt a kapu előttünk, már csak be kell lépnünk rajta. Nyilván álmodozott róla az ember, milyen jó lenne nívós sorozatban megmutatnia magát – de ha már most azzal foglalkoznánk, milyen sztárcsapat érkezhet hozzánk, bajba kerülnénk. Hiszem, hogy sikerrel járunk, és szeptemberben folytathatjuk az Európa Ligában!

NS nyomán.