A múlt nyáron visszavonuló bajnokunk, pólósaink jelenlegi utánpótlásedzője elmondta, jövőre csapatával elindulnak a felnőtt másodosztályban is.

– Eltelt az első év. Milyen volt?
– Kezdem azzal, hogy nincs hiányérzetem. Mondom ezt annak ellenére, hogy tudom, sok mindent lehetett volna másként csinálni. Ezek között volt, amit már egy perccel később tudtam, más dolgokat egy héttel később, és olyan is, amire hónapok múlva jöttem rá.

– A bajnokságban mit értetek el?
– Úgy lettünk negyedikek, hogy akik minket megelőztek – sorrendben: az UVSE, a KSI és a BVSC -, azok játékosállományának jó része vagy az OB1-ben játszott végig (UVSE és KSI), vagy megnyerte az OB1B-t (BVSC). Viszont megelőztünk olyan csapatokat, amelyek a bajnokság előtt talán esélyesebbek voltak nálunk a jó szereplésre. Szembetűnő és fontos tapasztalás, hogy akik minket megelőztek – az előbb említett három csapat -, többet edzettek, mint mi, csapatszinten heti 7-8-at. Ellenfeleink szereplése a felnőttek mezőnyében, az OB1-ben, illetőleg az OB1B-ben, olyan hihetetlen fejlődést eredményezett, ami a mi szintünkön, az ifibajnokságban érzékelhető volt – szemmel jól látható tudásbeli különbség formájában, elsősorban a gondolkodási sebesség terén és a test-test elleni szituációkban.Ezek a készségek a legnehezebben fejleszthetők “saját környezetben”, terhelést jelentő megmérettetések nélkül. Emiatt is döntöttünk úgy, hogy a csapatunk az én edzősködésemmel a 2019-2020-as szezonban elindul az OB1/B-ben. És legalább olyan fontos lesz számunkra az ottani szereplés, mint maga az ifibajnokság. Egyébként konkrétan: egyedül az UVSE ellen zártunk győzelem nélkül, egyszer a KSI-t és a BVSC-t is meg tudtuk verni, ami szívmelengető volt és egyben szakmai visszajelzésnek is tekinthető a munkánkkal kapcsolatban. Jelentős siker, hogy Fradi serdülői megnyerték a korosztályos bajnokságot. A csapatot Nyéki Balázs “vitte”, mellette segédedzőként tevékenykedtem, s annyiban is magaménak érzem ezt a győzelmet, hogy az aranyérmes csapatból heten “felfelé” vagyis náluk idősebbeknél, egészen pontosan az én csapatomban edzenek és játszanak. A döntőben a KSI-t győztük le, oda-visszavágó után, ötméteresekkel. Sünivel egyébként nagyszerűen tudunk együttműködni, talán az ő nevében is mondhatom, hogy sokat tanulunk egymástól.

– Összességében hogy áll a hároméves projekt? Nyilván nem lehetett kimérni, hogy egy év alatt hova fogsz eljutni, de már nem kívülről beszélsz, hogy várhatóan mi lesz, hanem benne vagy. Meg tudod talán már ítélni egyrészt, hogy jó döntés volt-e, hogy belevágtál, másrészt, hogy hol tartasz.
– Nincs hiányérzetem, annak ellenére hogy vannak dolgok, amiket lehetett volna másképp csinálni, de összességében teljesen jó volt az első év, elégedett vagyok vele. Viszont. Az ellenfeleink is edzenek, szorgalmasan. Sokat edzettünk tavaly, jól edzettünk, de jövőre még többet kell. És ez nem azt jelenti, hogy az egyébként nem ritkán előforduló három és fél órás edzést négy és fél órásra növelem, hanem hatékonyabbnak kell lennie az edzésnek, intenzívebbnek. Ha lehet, akkor többször edzünk, voltak hajnali edzéseink, volt, hogy 6-kor jöttünk be két úszósávra, egyéni képzésre. De a hatékonyságot növelni kell, mert az időablak véges. Jobb edzéseket kell tartani, s még nagyobb koncentráció és elhivatottság szükséges a játékosok részéről.

– Szóval a projekt hol tart?
– Ott, ahol szerintem tarthat egy év után. Erre mondom, hogy nem vagyok elégedetlen. Voltak a szezon során olyan kimagasló egyéni teljesítmények, amelyek bizakodásra adnak okot a jövőt illetően. Tartósan magas szintű játékról még senki esetében nem tudok beszélni, A cél az, hogy ez egyre gyakoribb legyen, tudatos és tartós. Így áll a projekt. Dolgozunk rajta, de az eredmény számokkal kimutatható része kevéssé foglalkoztat.

– Összességében mit gondolsz most, kielégít az utánpótlásképzésben végzett munka, annak összes terheivel?
– Teljes mértékben! Azt viszont látom, hogy rendkívül szerteágazó a háttere. Biztos vagyok benne, hogy csak úgy működhet, ha egy jól kialakított koncepciót valósítunk meg, a legkisebbektől a legidősebb korosztályig, szinte iskolarendszerben visszük végig a képzést. Vannak olyan életkori szakaszok, amikor, sokkal szenzitívebb a gyerek bizonyos képességek fejlesztéséhez. Ezek olyan, vissza nem térő alkalmak, amelyek, ha nincsenek kihasználva, akkor elvesznek. Egy 18-20 évesnél már jelentősen kisebb hatékonysággal lehet elérni eredményt némely területen. A Fradiban arra törekszünk, hogy olyan “utánpótlás-felépítmény” jöjjön létre, amelybe az edzők beépítik a saját tapasztalataikat, de egységes rendszerben valósul meg a teljes utánpótláskorosztály képzése. Egyébként ebből írom a szakdolgozatomat: “Az utánpótlásképzés az életkori fogékonyságok alapján a vízilabdasportban”. Ez a téma nagyon érdekel, még az sincs kizárva, hogy ilyesmivel foglalkozom majd a “hároméves projekt” letelte után, ha nem kapok valahol edzőként egy “visszautasíthatatlan” lehetőséget és a pékségbe sem vesznek fel…

A teljes, igen tartalmas beszélgetést itt találjátok: VLV