Rolit kérdezték a felkészülésről és a Bajnokok Ligája selejtezőről.
Frissülnek már a lábak?
Egyelőre nem mondanám… Meglehetősen fáradt vagyok, éppen a délutáni pihenő előtt vagyunk, jól lesz a lazítás, nem kell majd az ágyba parancsolni. Persze ilyenkor ez így normális, a felkészülés utolsó harmadában tartunk, és nem azért jöttünk Ausztriába, hogy a hegyeket nézzük és jókat sétálgassunk.Szergej Rebrov kemény edzéseket vezényel?
Nem unatkozunk. Szombaton két edzés szerepelt a programban, vasárnap a cseh Pribram ellen játszottunk felkészülési találkozót, hétfőn pedig újabb kilencven perc várt ránk. Az igazi frissítés még nem kezdődött el, csütörtökön a belga Mouscron ellen játsszuk utolsó edzőmeccsünket. Utána alighanem megkezdődik az úgynevezett csúcsra járatás.Jó formában érzi magát?
Az első egy-két mérkőzést még kihagytam, hiszen a válogatott selejtezői miatt csak később csatlakoztam a kerethez. Nem mondanám, hogy már most csúcsformában lennék, de úgy vagyok vele, nem is most kell. Sziporkázni nem az osztrák edzőpályákon kell. Az itteni edzőmérkőzések azért vannak, hogy kijavítsuk a hibákat, hogy egyre jobb formába lendüljünk, hogy minél jobb erőállapotban várjuk a ránk váró feladatokat. Csúcsformába a Bajnokok Ligája-selejtezőre és a bajnoki meccsekre kell kerülni.Pályára lépett a Horvátország és Wales ellen is sikerrel megvívott EB-selejtezőn. Nagy pluszt adott ez a két találkozó?
Jó volt úgy elmenni vakációra, hogy tele voltam önbizalommal, és felszabadultnak érezhettem magam. A Ferencvárossal ráadásul bajnok lettem, a teljesítményemre sem lehetett panasz, úgyhogy eddig ez az év remekül alakult. Hét napom volt lazítani, megpróbáltam ennyi idő alatt kipihenni magamat.Sikerült?
Úgy érzem igen. A párommal és néhány ismerőssel Görögországba utaztunk, sokat pihentünk.Nem volt kevés a hét nap?
Nem. Nekem ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy újult erővel kezdjem el a munkát. Talán azért sem vágytam további szabadságra, mert előre tudtam, egy hetem lesz kipihenni magam, slussz-passz… A rövid vakációban annyi a pozitívum, hogy így nem a nulláról kellett kezdenem a munkát, hiszen ennyi idő alatt képtelenség leereszteni.Az ausztriai szálláson kivel osztja meg a szobáját?
Priskin Tamással.Nocsak, visszatért a régi szobatárshoz?
Igen. Tomival régi barátság a miénk, annak idején, amikor Győrben futballoztunk, később pedig itt, a Ferencvárosnál is rendre egy szobában voltunk az edzőtáborok, utazások alkalmával. Az elmúlt idényt ő a Haladásnál töltötte, de így is tartottuk a kapcsolatot, rendszeresen beszéltünk, így nem az volt, hogy hirtelen meg kellett beszélni az elmúlt fél év eseményeit.Szergej Rebrov a konkurenciaharcra esküszik. A nyáron a középpályára is igazoltak néhány új futballistát – nem félti a helyét a csapatban?
Abszolút nem! Az elmúlt idényben is ugyanez volt a helyzet, akkor is mindenki játszani akart, most sincs ez másképpen. Egy jó csapatban ez a normális… Teszem a dolgom, próbálok minél jobb teljesítményt nyújtani, aztán a szakmai stáb majd eldönti, ott leszek-e a kezdőcsapatban, vagy sem. Egyébként pedig az elmúlt idényben is megbirkóztam a feladattal, most sem ijedek meg.Ott lesz a Ludogorec elleni BL-selejtezőn a kezdőcsapatban?
A magam részéről nagyon bízom benne, hogy igen.Sokszor eszébe jut a közelgő meccs?
Egyelőre a munkára koncentrálok. Próbálok nem rágörcsölni a Ludogorec elleni összecsapásra. Nem lenne jó, ha már most minden nap ezzel feküdnék le, és ezzel kelnék. Mindennek megvan a maga ideje. Hétfőn is játszottunk edzőmérkőzést, csütörtökön újabb találkozó vár ránk, most még inkább ezekre fókuszálok. Egyelőre azt szeretném, ha a mostani edzőtábor minél jobban sikerülne.Szergej Rebrov köztudottan szereti alaposan elemezni az ellenfeleket. Megkezdődött már a fejtágítás?
A szakmai stáb alighanem már alaposan elemezte, feltérképezte a bolgár együttest, hamarosan mi is megkapjuk a kellő információkat. A ránk váró két edzőmérkőzés után alighanem megkezdjük az elméleti felkészülést is.Mit szólt hozzá, hogy az UEFA sorsolásán volt egy kis baki, és végül nem idegenben, hanem hazai pályán kezdik a párharcot?
Nem különösebben foglalkozom vele. Teljesen mindegy, hogy idegenben vagy odahaza kezdünk.Ki a favorit?
Jó kérdés. Az esélyekkel nemigen foglalkozom, de a magam részéről csakis a továbbjutás jöhet szóba.NS nyomán.





