Az Ambrus Tamás – Gyöngyösi András – Vad Lajos – Varga Gusztáv fémjelezte gárda is eljutott az elődöntőig az akkor még BEK néven futó sorozatban – ez volt szakosztályunk legjobb szereplése a legrangosabb nemzetközi kupában. Ma ez meg is dőlhet!

Vízilabda csapatunk az 1987/1988-as szezon magyar bajnokságának megnyerésével kvalifikálta magát a következő évadra a Bajnokcsapatok Európa Kupájába. Ami csak a hab volt a tortán, hiszen már az is óriási öröm volt, hogy kereken húsz esztendő után nyertünk ismét aranyérmet – itt az első hasonlóság, hiszen Varga Zsolt együttese is hasonló úton járt, tavaly 18 év után hozták haza a bajnoki címet.

A BEK első körének sorsolását 1988. augusztus 27-én, szombaton tartották. A „selejtezős” kör csoportmérkőzéseket takart, elnyertük a rendezés jogát, a helyszín a Komjádi-uszoda volt, ellenfeleink pedig: a dán Fram Odense, a spanyol Catalunya és a török Adele Isztambul. Az októberi mérkőzések előtt vezetőedzőnket, Szivós Istvánt kérdezték: „Az első helyen kell továbbjutnunk. Nemcsak azért, mert az egyenes kieséses rendszerű negyeddöntő sorsolásánál ez előnyt jelent, hanem a magyar vízilabdázás presztízse miatt is. A dán és a török bajnokról semmit sem tudok, de azt hiszem, nem számít nagyképűségnek, ha azt mondom: gond nélkül legyőzzük őket. A spanyol Catalunya már keményebb diónak számít. Igyekszünk a bajnokságban is mutatott sokmozgásos, akciódús játékunkat nyújtani!”

Október 14-én, pénteken a dánokat elsüllyesztettük, 21-6-ra győztük le őket 1500 néző előtt, „Tojás” hat, Vad Lajos négy gólt vállalt, érdekesség, hogy az Odense szerezte meg a vezetést a mérkőzésen, húsz másodperc alatt, de másnak már nem nagyon örülhettek a továbbiakban. Szombaton az Adele Isztambul hasonló verésben részesült, 24-4-re nyertünk, Gyöngyösi ismét hatot lőtt, amit Vad Lajos is megirigyelt, ő is ennyit vágott, a törökök az első negyedben egyszer lőttek kapura, Ambrus Tamásnak nem okozott gondot a próbálkozás… Vasárnap jöhetett a Catalunya elleni csoportdöntő, ami igazán komoly csatát hozott, többszöri hosszabbítás után jött a hirtelen halál, a végeredmény 10-9 a spanyolok javára. Így a második helyen zártunk a budapesti négyesben, egyből meg is kaptuk az ellenfelünket, az olasz Posillipo Napolit és az is eldőlt, hogy idegenben kezdünk.

Bő egy héttel később már jelenésünk is volt Nápolyban, ahol az olaszok keretében ott volt olimpiai bajnok legendánk is, Gerendás György. Ám az ő két gólja se tudta sikerre vezetni a Posillipót, idegenben bravúros győzelmet értünk el, 9-7-re nyertünk – az utolsó negyed 4-0 volt, ide!

A visszavágó előtt vezetőjük, Damilo Ditammoso a következőket mondta: „Sajnos nem sok reményt hagytak nekünk a ferencvárosiak, én mintegy 15 százaléknyi esélyt adok a továbbjutásra. Az első mérkőzést az utolsó negyedben rontottuk el, addig két góllal vezettünk, s máig sem értem, miképpen csúszhatott ki a győzelem a kezünkből. A Ferencvárosból nagyon tetszett a kapus Ambrus Tamás, valamint a rendkívül tehetséges Gyöngyösi András játéka”.

Szivós István így várta a mérkőzést: „Nagyon meg kell küzdenünk a sikerért, hiszen a mai vízilabdázásban a kétgólos előny nem sokat jelent. Az első mérkőzésen nagyon okosan, taktikusan játszottunk. Hasonló harcmodor most is sikerre vezethet. Ne feledjük, nem nekünk, hanem az olaszoknak kell sietniük!”

A Komjádi-uszodában bő háromezer fradista várta a csapatokat, a szurkolóknak nem is kellett csalódnia, csapatunk kiszolgálta a közönséget, hazai pályán is nyert, volt már közte hat is, végül 14-13-ra győztünk. Gerendás György így nyugtázta a kiesést: „Azt hiszem, Nápolyban kellett volna jobban odafigyelnünk, akkor most más lenne a hangulatom. Az, hogy végig ilyen hangorkán volt az uszodában, számomra nem jelentett újdonságot„.

Jöhetett az elődöntő, ahol ismét összehozott minket a sors a Catalunyával. Hazai pályán kezdtünk, ezúttal is a Komjádi-uszoda volt a helyszín. Csodás első negyedet produkáltunk, 3-0-ra elmentünk, utána viszont már akadozott a gépezet, előnyünkből így is sikerült egy gólt megtartanunk, a végeredmény 6-5 ide. A visszavágó előtt vezetőedzőnk így vélekedett: „Múlt szombaton a helyzetkihasználáson úsztunk el, emiatt szereztünk csak egygólos előnyt. Kemény edzések, rengeteg egykapuzás, s egyéni gyakorlások vannak a hátunk mögött. A spanyolok bizonyára nagy erővel támadnak majd, remélem, kontrákkal sikert érünk el. Igyekszünk saját, jól bevált játékunkat nyújtani, de a továbbjutáshoz mindenkinek tudása legjavát kell adni. A spanyolokkal az idei BEK-sorozatban eddig kétszer találkoztunk, egyszer ők győztek, egyszer mi. Remélem, vasárnap nem billen a mérleg feléjük.”

Az utazás nem volt problémáktól mentes, Olaszországban sztrájk miatt hosszú várakozásra kényszerültünk, de végül azért rendben eljutottunk Barcelonába – a mérkőzést a várostól nagyjából 30 km-re fekvő Sabadellben rendezték, játékosaink örültek is ennek, mivel az akkori sátras létesítmény párszáz főt tudott befogadni, így pokoli fogadtatásra nem igazán volt esély. A november 24-i meccs aztán még a csoportmeccsen történteket is jóval túlszárnyalta, igazi „thriller” lett. A rendes játékidő végén egy góllal ment a Catalunya, a hosszabbításban már kettővel is, ezt sikerült újra egyre „mentenünk”, jöhetett ismét a hirtelen halál. Kétszer 0-0, végül a kilencedik játékrészben dőlt el a találkozó, a spanyolok szerezték meg a győztes gólt.

Így búcsúztunk a BEK-től.

A csapat: Ambrus Tamás, Szakonyi Ferenc (kapusok), Molnár Róbert, Rázga Zoltán, Varga János, Gyöngyösi András, Fazekas Zoltán, Vad Lajos, Varga Gusztáv, Loványi Róbert, Bíró Attila, Pető Attila, Szabó László (mezőnyjátékosok).

Újabb párhuzam a maiakkal, hogy szintén egy spanyol együttessel találkozunk ma az elődöntőben, akik ugyanúgy jobbnak bizonyultak nálunk a csoportmérkőzések során. A továbbjutás most viszont egy találkozón dől el, bármi megtörténhet tehát. Mindent bele, fiúk! Hajrá, Fradi!

Hungaricana FTC gyűjtemény, MTI archívum nyomán.