Ottó szerint az igazi nagy kihívás azonban a nemzetközi színtér lesz.

– Maradt még izgalom a labdarúgó NB I hátralévő négy fordulójában a bajnoki címet illetően?
– Bár matematikailag még két pontot szereznie kell, de az én szememben már bajnok a Ferencváros. Látszik Szerhij Rebrov elképzelése, és az is jót tehet a nyári kupaszereplésnek, hogy már télen ezek szerint alakították át a csapat keretét. Sok új játékos volt, akit be kellett építeni. Az igazi nagy kihívás azonban a nemzetközi színtér lesz, ahol majd maradandót kell alkotni. Thomas Doll talán abba fáradt bele, hogy nem tudott olyan eredményt elérni, amelyet elfogadtak volna. A Ferencvárosnak mindig támadnia kell.

– Lesz egyszer még egy Vincze Ottója a Fradinak?
– Bárkiből lehet Ferencváros-játékos. Nyilván sokan szeretnének eljutni a nagy csapathoz, és nyilván jó lenne minél több saját nevelésű játékost látni a kezdőben. De értem az idő szavát is: az eredménykényszer nagy úr. A gondozás nagyon fontos, a beépítés hosszú idő. Mi több generációra visszamenőleg örököltük a futball és a Fradi szeretetét, és lehet, hogy a kisfiam, Boldizsár, aki örökölte az Ottó keresztnevet is, egyszer bemutatkozhat a Fradiban.

– Kedvencek szempontjából akkor jó évet zárhat.
– Igen, mert bajnok lesz a Fradi, és bajnok lehet a Barcelona is. Ilyen a futball, ez a varázsa: az egyetlen olyan csapatsportág, amelyben sokkal inkább benne van a változás, a meglepetés, és az esélytelen is nyerhet a jóval esélyesebb ellen.

– Jut ideje még futballozni?
– Sajnos le kellett állnom vele, mert a profi sport rengeteg pozitív hozadéka mellett egyik hátrányaként a térdeim nagyon rossz állapotban vannak. Az öregfiúkmeccseket általában műfüvön játsszuk, és ilyenkor egy hétig csak csoszogok. Az orvosok eltiltottak tőle, így inkább a szívemet gyötröm azzal, hogy nem futballozom, mint a testemet. Azért amikor összejövünk Lipcseivel, Dragónerrel, Lisztessel, Nyilasival, akkor meg akarjuk váltani a világot. Csak már nem tudjuk. A fejünk, a szívünk a helyén, a testünk viszont már nem bírja.

Teljes interjú: Délmagyar