Nagyon sokat jelentett ez a 4-1 a Ferencvárosnak.

Néhány emlékezetes pillanat a mai meccs utáni percekről: amikor a sajtótájékoztatón Szergej Rebrov megérkezett, vastaps fogadta, amit a Nemzeti Sport amúgy is ideges, láthatóan csalódott, a Góóól2-ben törzsvendég tudósítója nagyon rossz néven vett – szerinte ez az elfogultság és nem a teljesítmény elismerésének jele volt. A Fradi egyik nagyon boldog alkalmazottja a mixzónába menve tippet adott egy meme-re – nem sejtve, hogy egy rugóra járt Petivel az agya és már a “gyárban” volt az alkotás -, amely Kovács “Kiskokó” Pistát emlékezteti a korábbi nyilatkozatára:

A sajtóbejárat előtti mixzónában Szergej Rebrov egy ukrán tévének adott nyilatkozatot, a tőle megszokott rezzenéstelen arccal, de amikor végzett, mosolyra görbült arccal erővel hátba veregette e sorok szintén mosolygós íróját. Utána sorban jöttek a játékosok, akiket boldog tömeg, köztük rengeteg gyerek várt a kijáratnál. Lanzafame, Tokmac nyilatkozott a sajtónak, így a felesleges kérdések helyett már csak a gratuláció jutott feladatul. Már majd mindenki távozott, amikor a csapat egyik magyar vezéregyénisége elmondta, hogy a szabadrúgás előtt látta Lanza szemén, hogy ebből gól lesz és megköszönte nektek a szurkolást, ahogy én is neki a játékot. Még elárulta, hogy a csapatnak nagyon kellett ez a győzelem a MOL ellen, mert “kölcsön kenyér visszajár” és jó bulit kívántunk egymásnak.

Miután átverekedtem magam a játékosokra váró tömegen, a kávézóban még ünnepeltünk egyet. Az egyik magyar lila játékos apósa felhívta vejét, egy igazi Fradi-legenda pedig elénekelte velünk a “Dózsa, Dózsa, undorító Dózsa” nótát, majd miután egy kikért vodkát ledöntöttem fizetés közben, elindultunk haza.

Köszönjük ennek a csodálatos bajnokcsapatnak ezt a tavaszt! Mi már mondhatjuk, a csapat még nem. De jó mulatást, srácok, megérdemlitek! És persze HAJRÁ Fradi! Ez a CSODÁLATOS FERENCVÁROS!