Lukács a Mezőkövesd elleni győzelem értékelése mellett a Videoton elleni bajnokiról is szót ejtett.

Bőle Lukács

A hajrában léptem pályára, csak az járt a fejemben, hogy győztes gólhoz segítsem a csapatot. Amikor elindult felém a labda, láttam, hogy a hazaiak hátvédje nem tudja elfejelni, számítottam rá, hogy helyzetbe kerülök. Tudtam, hogy nincs sok helyem és időm, próbáltam minél gyorsabban, némileg ütemtelenül kapura lőni, ezért miután mellel magam elé tettem a labdát, egyből lendült a lábam – szerencsére győztes gólt lett a vége. Alaposan megszenvedtünk a három pontért, a Mezőkövesd szervezetten védekezett, rövid passzos játékával és gyors kontratámadásaival nagyon megizzasztott minket. Mindkét csapatnak voltak helyzetei, ha az ellenfél egy-egynél valamelyiket gólra váltja, nehéz szituációba kerültünk volna, de szerencsére megúsztuk.

A Paks ellen nekem szokatlan szerepkörben, belső középpályásként igyekeztem helytállni, ezúttal győztes gólt szereztem, bízom benne, hogy a fehérváriak ellen is lehetőséget kapok. A buszon hazafelé a telefonokon és a laptopokon többen figyeltük a Vidi meccsét. Szombaton a döntetlen sem számítana rossz eredménynek, de az este csak a győzelemmel lenne tökéletes, az esetleges három ponttal hatalmas lépést tennénk a bajnoki cím felé. Ismerjük az ellenfelet, tudjuk, mit kell tennünk a sikerért.

NS