Clubunk korábbi VVK-győztes (ma Európa Liga) játékosa huszonnyolcról durrantott a Manchester United kapujának bal felső sarkába.
Ha nemzetközi kupaporondon nyelt valaha keserű pilulát a Manchester United futballcsapata, akkor azt 1965. június 16-án a Népstadionban tette. Az angolokat VVK-búcsúra kényszerítő játékos Karába János volt, aki gólt lőtt és gólpasszt adott.
Az FTC jobbszélsője az első félidőben mattolta Pat Dunne kapust hetvenezer néző zajos tetszésnyilvánítása közepette.
– Mivel a 44. percben Varga Zoli a szorosan őrzött Albert Flóriék irányába nem passzolhatott, elém gurított, én pedig 28 méterről a bal felső sarokba durrantottam – emlékszik a 77 éves Karába, aki nemrég jól ráijesztett lányára, Nikolettre, ugyanis ritmuszavara ellátása közben rövid időre megállt a szíve, defibrillátorral hozták vissza. – Amikor ellőttem a labdát, éreztem, ha kaput talál, az gól. Dunne utóbb úgy nyilatkozott, farkasvaksága volt a ludas. A második félidőben a beadásomat Fenyvesi Máté értékesítette, végül 2-1-gyel, a harmadik meccsen búcsúztattuk a MU-t. Sosem felejtem el George Best, Bobby Charlton és Dennis Law lógó orrát…
A Fradi később Torinóban a Juventust verte a döntőben, és megszerezte a kupát. Ez a dicső menetelés csaknem tragédiába torkollt. Bilbaóból utazott hazafelé a csapat egy Iljusin repülővel, amikor az egyik motor leállt. Szerencsére megúszták, igaz, a hajmeresztő pillanatokban egy konyakosüveget gyorsan kiürítettek. Lehetett volna az FTC kétszeres VVK-győztes is, csakhogy Jánosnak az 1968-as fináléban a másik Charltonhoz is szerencséje volt.
– Bobby öccse, Jackie, azaz Zsiráf, a Leeds Unitedben játszott, a kinti meccsen belökték a labdával együtt a hálóba Géczi István kapusunkat – a visszavágó 0-0-ja pedig kevés volt a dicsőséghez.
A szélső máig képtelen feldolgozni, hogy bár megvolt az 1964-es olimpiára az egyenöltönye, esküt is tett, mégsem jutott ki Tokióba, mivel a jugoszlávok elleni barátságos meccsen szétrúgták a térdét. Ugrott az aranyérem, és az olimpiai bajnoki életjáradék is.
– Még a Dorogban futballoztam, amikor egy edinburghi bányásztornán Szuromi Antallal egyetemben a Glasgow Rangers kínált szerződést. Visszautasítottam, ugyanis féltettem a szüleimet a megtorlástól. Pedig a Rangers egyik vezetője különgéppel Brüsszelig kísért, és havi négyezer font fizetést garantált.
János a Fraditól nem túl jó szájízzel vált meg, búcsújakor azt is kikötötték, csak a soroksári Egyetértésnek írhat alá. Amikor pont került az aktív pályafutása végére, a Honvéd-pálya tőszomszédságában forgalmas presszót vezetett, nála mindig volt üveges Kőbányai világos. Ma pedig természetes, hogy két fiúunokája közül a nagyobbik focizik, ötéves tündéri lányunokája, Léna pedig a tánccal ismerkedik.
– Hallani fognak még az én kis művésznőmről! – mondja büszkén.
