Egyedül a Honvédnál vannak ellene.
A videóbíró bevezetése mellett foglaltak állást
Debreceni VSC, Róka Géza cégvezető
Ha felvetődne, klubunk vélhetően támogatná a videobíró bevezetését, hiszen az utóbbi idők eseményei bizonyítják a létjogosultságát. Úgy kellene felfogni a rendszert, mintha a játékvezető plusz érzékszervvel egészülne ki. Az utóbbi időben ítéltek ellenünk olyan büntetőt, amelynél ha van videobíró, segíthetett volna a bíróknak az eset megítélésében. Ám az alkalmazásán érdemes lenne finomítani a játék folyamatosabbá tételének érdekében.
Diósgyőri VTK, Tajti József sportigazgató
Ha a Magyar Labdarúgó-szövetség a jövőben úgy határoz, hogy bevezeti a VAR-rendszert, a DVTK támogatja a döntést.
Kisvárda FC, Révész Attila sportigazgató
Nagyon jó ötlet, amelyet Orosz Pál felvetett, ha rajtam múlna, már holnap bevezetném itthon is a videobírót. Ha már működne, jobban jöttünk volna ki a DVTK és a Paks elleni mérkőzésből, és bár a VAR alkalmazása időigényes folyamat, a pozitív hozadék felülírja a negatívumokat.
Mezőkövesd, Tóth László szakmai igazgató
Nagyon jó lenne bevezetni a videobírót, mert vannak esetek, amikor az ember téved, még ha nem is szándékosan. Ha alkalmazzák a VAR-t, alighanem elegendő lenne három játékvezetőt küldeni a meccsekre, már csak azért is, mert az alapvonal mögötti bírók sokszor azt gondolják, valójában ők vezetnek. A kluboknak sok kiadásuk van, mégsem lehet gazdasági akadálya a rendszer bevezetésének: a futball egzisztenciákról is dönt, épp ezért igénybe kell venni a technikát.
MTK, Polyák Balázs sportigazgató
A VAR bevezetése sem hozna százszázalékosan jó ítéletet, de egyértelműen kevesebb lenne a játékvezetői tévedés, ezért mellette vagyunk. Ugyanakkor pontosan meg kell határozni, mi a protokoll, vagyis azt, milyen esetekben lehet kikérni a segítségét.
Paksi FC, Haraszti Zsolt ügyvezető
Egyetértek Orosz Pállal, szükség van a VAR bevezetésére. Nem állítom, hogy ettől jobb lesz a játékvezetés, de hogy kiszámíthatóbb, az biztos. Egyébként a bíróknak is segítséget jelentene, hiszen nem hordoznák magukban a feszültséget, jól döntöttek-e egy-egy játékhelyzetben vagy sem. Persze a rendszer telepítésének gazdasági oldala is van, nagy kérdés, ez milyen terhet róna a klubokra. Látok esélyt arra, hogy ha nem is a következő idénytől, de egy évvel később nálunk is bevezetik.
Újpesti Dózsa, Kabát Péter sportkoordinátor
Noha nem foglalkoztunk a témával, a magam részéről egyetértek Orosz Pállal. Biztos vagyok benne, ha van videobíró, Davide Lanzafame csodálatos gólját megadják. Ezért hasznosnak tartanám a bevezetését, sőt a BL-meccseken már jól működik.
Semleges álláspont
Felcsút, Komjáti András szakmai igazgató
Érdekes és figyelemre méltó Orosz Pál felvetése, ám ezzel a kérdéssel egyelőre nem foglalkoztunk Felcsúton. Személyes véleményem, hogy a külföldi példákat látva – ha jó döntéseket hoznak a videobíró alapján – üdvözlendő az alkalmazása, éppen ezért nem is az ítéletekkel van bajom, hanem azzal a gyakran hosszú idővel, amely a döntést megelőzi.
Szombathelyi Haladás, Tóth Miklós ügyvezető
Az igazság az, hogy a klubon belül is megoszlanak a vélemények a videobíróról. A rendszernek egyébként nemcsak telepítési, üzemeltetési költsége is van, nagy kérdés, milyen összegről beszélünk. Tisztában vagyok vele, a VAR-nak van előnye, de felteszem a kérdést: ha egy meccsen előfordul tíz kérdéses játékhelyzet, akkor tízszer három percig áll majd a játék? És ha már Orosz Pál Davide Lanzafame ellenünk lőtt, ám meg nem adott ollózós gólját említette: az olasz futballista gólja csakugyan szabályos volt – ellentétben Lovrencsics Gergő góljával.
Nem támogatják a videóbíró bevezetését
Honvéd, George F. Hemingway tulajdonos
Ahogy az öt játékvezetős szisztéma sem működik és negatív fejlemény a labdarúgásban, azt gondolom, hogy a videobíró sem segíti a futballt. Nagy költséggel jár, megváltoztatja, valamint lelassítja a játékot, semmi értelmét sem látom. Nem gondolom, hogy annyival jobbá tenné a bíráskodást, hogy megérje a költséget, a felhajtást, a játék lelassítását, szóval én ellene vagyok.
NSO nyomán.