Pault a magyarországi légiósévekről kérdezték, Budapestről, a klubról és a szurkolókról is szép emlékei vannak.

Mindig is ki akartam magam próbálni külföldön. Harmincnégy éves voltam, már azt hittem, hogy ez kimarad. Épp klub nélkül voltam, mikor a Fradi meghívott, hogy eddzek velük. Egy hónapra mentem, jól éreztem magam és szerződést kínáltak. Nem volt más ajánlatom, s be kell valljam, tartottam is attól, hogy nem is jön – én pedig úgy éreztem, van még bennem és folytatni akartam. Ha őszinte akarok lenni, a külföldre igazolás abban a pillanatban tökéletes megoldás volt az életemben.

Ahogy mondtam, egy hónapra mentem először. Miután aláírtam, a család is utánam jött. A két fiam négy és hat éves volt akkor, a klub pedig szerzett egy lakást a belvárosban. A srácokat beírattuk a British International Schoolba. Hat hét alatt mindent leszerveztünk, beilleszkedtünk és nagyon jól éreztük magunkat. Három évig éltünk ott és imádtuk. Budapest egy fantasztikus hely. A feleségem is a suliban dolgozott. A magyar bajnokság nagyon technikás volt, de nem olyan gyors, vagy intenzív, mint az angol. Ez segített a gyors beilleszkedésben.

A Fradi-szurkolók nagyon szenvedélyesek. Minden meccsen győzelmet várnak, így nagy a nyomás. Nagyszerű volt előttük játszani. Amíg 100%-ot kiadsz magadból, addig jók hozzád. Minden ott töltött percet imádtam. Egyre kevesebbet játszottam, de már harminchét éves voltam, így ezt abszolút meg is értettem. Semmi okom a panaszra, csodás volt Budapesten élni és jó volt, hogy a Fradiban fejezhettem be a pályafutásomat.

2012 óta Orlandóban dolgozom, a focisuli technikai igazgatója vagyok (Mellette a helyi MLS-csapat meccseit kommentálja – ulloi129). A családom szeret Floridában élni. Lewis fiam augusztusban egyetemre megy, a fiatalabb, Harrison 15. Mindketten fociznak.

– Paul Shaw