Pólósaink vezetőedzőjével beszélgettek – szóba került az edzői munka, a legfontosabb értékek, a család, valamint az is, hogy követi-e a magyar focit Zsolt.

Az ország legnépszerűbb klubjának vízilabdacsapatát irányítja, az előző évben öt trófeát gyűjtöttek be. Ennek tükrében hol tart jelenleg az edzői karrierjében?
Nehéz meghatározni, mert nem tudhatom, mi vár ránk a jövőben. Tavaly minden sorozatban aranyérmet szereztünk, amelyben elindultunk, ráadásul úgy, hogy nagyon mélyről kapaszkodtunk vissza, emlékszem arra az időszakra, amikor a tizenkettedik helyért játszottunk. Nem tudom, hogy az öt arannyal záruló év edzői pályafutásom egyik csúcspontja vagy “a” csúcspontja volt-e, azt viszont igen, hogy azért juthattunk ilyen magasságokba, mert az egyesületben a vezetőktől kezdve a szakmai stábon át a játékosokig mindenki kivette a részét a sikerből. Ugyanilyen keményen dolgozunk továbbra is.

Festészet, könyvek, filmek

Az 1990-es évek elején a Váci utcán sétálgatva lettem figyelmes a Romániából menekült festőre, Florescura. Gyerekkoromtól kezdve érdeklődtem a művészetek iránt, a határon túlról érkezett festőtől megtanultam az alapokat, utána is tartottuk a kapcsolatot, majd amikor Kanadába költözött, rám hagyta a teljes felszerelését – több kép is készült, a szenvedély a mai napig megmaradt. Ilyen feszített program mellett viszont most kevésbé játszik szerepet az életemben, nem is tudom, mikor vettem ecsetet a kezembe legutóbb, most passzív passzió a festészet, a kiállításokat és a a képtárakat azonban továbbra is szívesen látogatom. A kedvenc könyvem a Mester és Margarita Bulgakovtól, amelyet legalább tizenkétszer elolvastam, a filmeknél folyamatosan változik az aktuális kedvenc, a hétköznapi nehézségek mellett már kevésbé veszem rá magam, hogy nekivágjak egy kétórás drámának – Bernardo Bertolucci filmje, A kiss Buddha viszont tetszett, többször is láttam, nagyon érdekes történetet dolgoz fel.

Hét esztendővel ezelőtt azért kezdett utánpótlásedzőként dolgozni, hogy értékeket adjon át a gyerekeknek. Ha az ország legerősebb csapatát irányítja, megtartható ez a szemlélet, vagy az eredménykényszer mindent felülír?
Az edzői szakmának mindig része marad a pedagógia, csupán az arányok változnak. A legkisebbeknél a leghangsúlyosabb, náluk az a fontos, hogy értékeket adjunk át, többek között fegyelemre és koncentrációra tanítsuk őket a sport által. Ahogy haladunk az idősebb korosztályok felé, a hangsúly egyre inkább eltolódik a szakma irányába, de az edző a felnőttcsapatnál is mintaként szolgál. A viselkedésével, a megjelenésével, a reakcióival meghatározza az irányt, amelyet a többi tizenöt-tizennyolc ember követ. Ezért fontos az életvitel és a külvilágnak mutatott kép. A sportban és a civil életben egyaránt jellemző, hogy sokszor a megnyilvánulásainkkal és nem a szavainkkal nevelünk.

Az ön személyiségére mi volt a legnagyobb hatással? A neveltetés, esetleg a légiósként eltöltött évek?
Minden élethelyzet formálja az embert. A KSI-ben eltöltött évek, az ottani edzőim, a reggeli fél hetes edzések a Komjádi uszodában megadták az alapot, de az egyértelművé vált, hogy az elvégzett munka eredményre vezet. A horvátországi időszakban láttam, hogy a délszlávok mennyire másként állnak a sporthoz, mely területen szigorúbbak és hol engedékenyebbek, Olaszországban a magyartól eltérő szellemi háttér és kultúra jelentett újdonságot. Ezek a tapasztalatok beépülnek a személyiségünkbe, minden kihat ránk, amit az évek során magunkba szívunk.

Negyvenhat esztendő tapasztalatával a háta mögött mit tart a legfontosabb értéknek?
Talán a pozitív szemlélet kialakítását. Megtanulni, hogy mi az igazán fontos az életben. Hogyan kell küzdeni, és hogyan kell elviselni a fájdalmat. Ez azért fontos, mert mintha egyre inkább felpuhulna a világ körülöttünk. Vattával kipárnázott környezetben élünk, ahol nem kell annyira megfeszülni a hétköznapokban. A sport maradt az a közeg, ahol a fiatalok megtapasztalhatják, milyen érzés küzdeni, ahol megtanulhatják, hogyan jussanak túl a nehézségeken. Akkor is, ha hideg van, akkor is, ha fáj. Itt napi szinten dolgozni kell a fejlődésért, a sportban senki sem kap ingyen semmit. Ha pozitív gondolkodású társaságról van szó, az alapvetően is jó eredményt fog hozni. Ha belekerülnek olyan játékosok, akik negatívabban gondolkodnak, visszafelé húzzák a társaságot. Én dolgoztam, sőt játszottam is ilyenekkel. Ezzel lehet egészséges és pozitív irányt mutatni a fiatal generációnak, amely aztán megfelelő értékekre alapozva építkezhet tovább.

Menedzser és hiba

A menedzser szó lassan már jobban kifejezi az edzőt, hiszen annyi minden mással is kell foglalkozni az edzéseken kívül. Elvégre nemcsak a napi 5 óra együtt töltött időben irányítjuk a csapatot, a játékosok uszodán kívüli életére is figyelnünk kell. A hiba az életnek, a munkának is része. Minél kevesebbet téved valaki, nyilván annál jobb a szakmájában. Megesik, hogy akár a munkámban, akár otthon én is hibázom, ha az adott pillanat megköveteli, ezt elismerem, akár a játékosaimnak, akár a gyerekeimnek. Azt is meg kell mutatni, hogyan reagálunk a saját tévedéseinkre.

Csakhogy ez alapján a sport szellemisége ellentétben áll azzal az iránnyal, amely felé tart a mai világ. Ez mekkora nehézséget jelent?
Nem feltétlenül nehézség, az egyensúlyt kell megtalálni. Nincs értelme tagadni a világot, a generációk közti különbségekről beszélni és azon gondolkodni, mennyire más volt a mi időnkben. Konkrét példával élve: nem mondom, hogy a Facebook, illetve az okostelefon jó vagy rossz. Ezek csak eszközök, amelyeket használhatunk, de csak rajtunk múlik, hogy jól vagy rosszul. A telefon ma már tévéként szolgál, rengeteg információ áramlik belőle, a Facebookon is elérhetők hasznos tartalmak. A közösség építését is szolgálhatja, de látom a káros hatásokat is. A lényeg, hogy felvegyük a kesztyűt és keretet adjunk neki. Mutassunk irányt, hogy mikor lehet használni a telefont, mikor nem, mit érdemes megnézni rajta, és mit nem. Ha a fiatalok megtanulják egészségesen kezelni a modern technikát, talán azt is jobban dolgozzák fel, ha a közösségi média egészségtelen oldalaival találkoznak.

Mennyiben más Varga Zsolt az uszodában és a civil életben?
Némi humorral azt is mondhatnám, hogy mostanában nem sokban, mert otthon ugyanúgy rendet kell tartanom, mint az uszodában. A viccet félretéve, két csodálatos gyermekem van, a lányom, Arwen és a fiam, Kean egyaránt a Ferencvárosban vízilabdázik, de keretek és szabályok nélkül a család sem lehet harmonikus. Az apaság és az edzősködés között vannak átfedések, családfőként sokszor a megmondó, a szabályokat betartató felnőtt szerepe jut, aki igyekszik mindenben segíteni a gyerekeit. Ha a gyerkőcök este fél tíz után kerülnek ágyba, akkor ugyanúgy fizetniük kell, mint annak a játékosnak, aki elkésik edzésről, csak az összeg különbözik.

Melyik fronton hízik jobban a pénztárcája?
Egyiken sem, mert a pénzt a csapattal és a gyermekeimmel is jótékony célra fordítjuk.

Otthon mindig téma a vízilabda, vagy olykor meghúzzák a határt?
A póló most szerves része az életünknek, akár ők játszanak, akár én ülök a kispadon, a meccs után mindig megbeszéljük a történteket. Amikor edzést tartok nekik, akkor az uszoda szabályai érvényesek, olyankor nincs nyafogás, de miután végeztünk, hülyéskedünk, beszélgetünk, megy minden a maga útján.

Szeretné, hogy a gyermekei is élsportolókká váljanak?
Semmit sem szeretnék rájuk erőltetni. Annyit kértem tőlük, hogy húsz-huszonegy éves korukig lehetőleg sportoljanak, mert az akkor megszerzett tapasztalat sokat segíthet a későbbi életükben. Most mindketten élvezik a vízilabdát, szívesen járnak edzésre, én pedig igyekszem minden támogatást megadni nekik.

Széles látókör

Az élsportolók élete egyre zsúfoltabbá válik, a lehető legtöbb edzés szerepel a programban, de továbbra is fontosnak tartom a felsőoktatást. Egyfelől a sport mellett egy másik élethelyzetben, a vizsgákon is megtanulnak teljesíteni, másfelől a profi karrier befejezése utáni évekre is gondolni kell, nem maradhat mindenki a sportág közelében. Fontos, hogy a játék befejezése után is megtaláljuk a helyünket az életben. A vízilabdázókra mindig jellemző volt ez a fajta tudatos gondolkodás, sokan ügyvédként, orvosként vagy állatorvosként helyezkedtek el. A kulturáltság szempontjából is hasznos, minél többet tanul az ember, annál szélesebb látókörrel szemléli a világot, ezenfelül manapság egy érettségivel már nehéz boldogulni.

A magyar futballal képben van?
A Fradin keresztül figyelemmel követem és mindig nagyon drukkolok. Nagyon sokszor vitáztam az elmúlt években a magyar futballról, és én mindig úgy gondolom, hogy az akarat az biztosan megvan. Miért ne akarnának? Miért menne ki úgy valaki a pályára, hogy nem akar? Én sportolóként azt is látom, hogy óriási nyomás alatt kell játszani bármilyen magyar csapatnak. Szóval én drukkolok és nagy élményként éltem meg az Eb-szereplésünket is. Volt fradista is, ugye a Gera Zoli, fantasztikusan játszott. Nagyon jó élmény volt az is, hogy tudtam neki írni, hogy gratulálok.

Játékosként olimpiát nyert, edzőként a bajnoki címvédőt irányítja, az Euro Kupa legutóbbi két kiírásának megnyerése után immár a Bajnokok Ligájában szerepelnek, apaként pedig két egészséges gyermeket nevel. Így fest, amikor minden tökéletes?
Hallottam egyszer egy találó példázatot: ha kiraknánk az ajtó elé a problémáinkat egy nagy zsákba, és az arrafelé sétáló emberek belenéznének, mindenki a saját zsákját vinné tovább. Nincs olyan élethelyzet, amelyben ne találkoznánk problémákkal. A külső szemlélő többnyire csak a pozitívumokat látja, de a rendért, az egyensúlyért vagy akár azért a családi képért, amelyet most látnak rólunk, kőkeményen meg kell harcolni. Ám a “harc” lehet egy beszélgetés, egy kedves gesztus, egy simogatás is. Bármi, ami szülőként segíthet. Biztos vagyok benne, hogy sokan meglepődnének, ha elkezdeném sorolni a mostani életem nehézségeit, de szerintem nem az a baj, ha problémák adódnak az életben, hanem az, ha a megoldás helyett a siránkozást választjuk. Minél gyorsabban megoldom a gondjaimat, annál kevesebb időt vesz el az életemből, és annál több idő jut az örömre – mert szerencsére abból sincs hiány.

Hosszabbítás – NS / NSO