Ádámot kérdezték a mai felkészülési találkozó után.

Holczer Ádám

Az első félidőben, amikor én játszottam, még kellemesebb volt az időjárás, de kezdünk hozzászokni a körülményekhez. Az biztos, hogy labdabiztosabban kell játszanunk, ebben voltak ma hiányosságok. A védelem is elég felforgatott volt, az első és a második félidőben is. Az edző érthetően próbálgatja, ki kivel passzol, mi lehet az ideális felállás. Rövid az idő, úgyhogy meg kell majd találnunk a lehető legjobb védőnégyest. A cél tavaszra adott, meg kell tartanunk az ötpontos előnyből minimum egyet, tehát szeretnénk bajnokságot nyerni. Szeretnénk a Vidit másolni, ami a nemzetközi kupaszereplést illeti, ehhez pedig bajnokságot kell nyernünk, nem is lehet más célunk. Ezeket a perceket szeretném kihasználni, próbálom megmutatni, hogy miben számíthat rám az edző. Nem kérdés, hogy Dibusz Dénes most az elsőszámú kapus, de ha úgy alakul készen állok. Senki nem örül annak, ha csere, én sem fogadtam el természetesen maradéktalanul ezt a helyzetet. Vannak olyan szituációk, amin adott pillanatban nem lehet változtatni, de megbarátkozni soha nem fogok azzal, hogy csere vagyok, azért dolgozom, hogy minél többet a pályán lehessek.

Beszámoló a mai edzőmeccsről: Origo