Ma hat évtizede, hogy clubunk hokis örökös bajnokának kiállították az FTC-s tagságiját – a múltról és a jelenről is kérdezték.

Kassai György

Srác korom óta rendszeresen ott voltam a Ferencváros mérkőzésein. Emlékszem, szombatként a pólósoknak, Kárpáti Gyurikának, Gyarmati Dezsőnek, Felkai „Rókának” szurkoltam, vasárnap délelőtt a női vagy a férfi kézilabdázókat buzdítottam, a délutánt pedig a futballpályán töltöttem. Hokisként is azt tapasztaltam, hogy óriási élet volt a klubházban, ott a sztárjátékosoktól Németh néniig, a gondnokig mindenki ismerte a másikat.

Egyszer volt Budán kutyavásár 2005-ben… Pont akkoriban hagytam ott az Admirált, volt időm, s eljártam az öregfiúk edzéseire a Millenárisra. Egyik alkalommal jött Hudák Gábor, és komor arccal azt mondta, vége a dalnak, a ferencvárosi hokinak befellegzett. Nagyon megdöbbentem, s elkezdtem törni a fejem, hogyan lehetne felpezsdíteni az FTC iránti érdeklődést. Felhívtam egy Kanadában élő gyerekkori barátomat, aki itthon zongoraművésznek készült, odakint viszont sikeres koncertszervező lett; a bécsi újévi koncertek mintájára Kanadában és az Egyesült Államokban szervezett január elsejei hangversenyeket. Attilát alaposan meglepte a kérdésem, hogy – tekintettel a lockoutra – nem tudna-e állás nélkül maradt hokisokat ajánlani. Neki persze semmiféle kapcsolata nem volt a sportággal, ellenben beszélt egy sportcsarnokot vezető ismerősével, aki elküldött egy névsort. Elmentem Rozgonyi Gyurihoz, ő New Jersey-drukkerként jól ismeri az NHL-t, s kiválasztottunk két srácot, akikről közben kiderült, hogy unokatestvérek. Legnagyobb örömömre rábólintottak az ajánlatra, és igen méltányos, meccsenkénti 500 dolláros fellépti díjat kértek fejenként. Beindult a gépezet: a Hilton elhelyezte őket két apartmanban, az Avistől kocsit kaptak, ők pedig igyekeztek becsülettel megszolgálni a pénzüket. Fantasztikus élmény volt a velük töltött 40 nap. A profizmusukra jellemző, hogy amikor megkértem őket, reggel 7-re jöjjenek be velem a rádióba egy interjúra, nem kezdték el húzogatni a szájukat, hanem csak ennyit feleltek: Yes, sir! Ha hokiról volt szó, nem ismertek pardont, ezt nevelték beléjük egészen kicsi koruk óta.

Mondtam Fodor Szabolcsnak már: nem tudom, mit csinálsz, de hogy amit csinálsz, azt nagyon jól csinálod! Ami az eredmények mellett külön is fontos, szépen játszik a csapat, szórakoztatja a szurkolókat. Jó lenne, ha meglenne a bajnoki cím, de akkor sincs baj, ha most még nem jön össze. Hároméves ciklusban gondolkodnak a klubomnál, ennek nem volt része az első hely. Az csak a hab lenne a tortán. A Fradi-szív azt kívánja, mutassuk meg a MAC-nak a Magyar Kupában, hogy erősek vagyunk. Tavasszal az Erste Liga-rájátszásában is szépen helytálltunk ellenük, és azóta mi többet erősödtünk, mint ők. Az extraligás rutin talán mellettük van, de ez a Fradi nagyon egységes csapat. Ráadásul nem egy szériáról van szó, csak egy meccsről, és egy meccsen bármi lehetséges. Küzdeni kell teljes erőbedobással, és ha egy kis szerencse is kerül mellé, bejuthatunk a kupadöntőbe! A szakvezetés előtt le a kalappal, Fodor Szabolcs kiválóan dolgozik, a játékosok is nagyszerűek, öröm nézni az idén a Fradit.

Bővebben: Jégkorongblog, MJSZ