Az ukrán válogatottal megsérült játékosunk a helyi sajtónak gyerekkoráról is mesélt – de Szergej Rebrov is szóba került.

Szmelában a szüleim focizni küldtek, de az idősebbekkel kellett edzenem, mert nem volt más. Egy csapat volt: az öregfiúk, a felnőttek és a fiatalok együtt játszottak. Három évet voltam ott, hatéves koromtól kilencéves koromig. Aztán Kijevbe küldtek, ahol egy csapattársam családjánál szállásoltak el. A lakhatásomért a szüleim havonta fizettek, aztán átkerültem egy másik családhoz. Nem volt más választás, focizni akartam, a szüleim pedig megértették ezt. Azt hiszem, hogy hittek bennem. Amikor erről beszéltünk, elmondták, hogy eleinte nem annyira, mert kicsi voltam és a csapattársaim nagyobbak voltak – akkoriban még sokan hamisították az irataikat, a születési dátumukat. Volt egy ellenfelem ifiben, akinek a felesége és a gyereke is nézte a meccset. Fizikailag roppant kemény volt. A család nélkül is nehéz volt. De aztán ahogy lenni szokott, végül sikerült az áttörés.

Tizedikes koromban meghívtak az ukrán ifibajnokság döntőjébe. Jó csapatunk volta a RVUFK sportiskolában, Oleg Derevinszkij edzett minket, aki megpróbálta lemeccselni az élvonalbeli csapatokat. Hatunkat a Dinamo akkori ifi, és jelenlegi első csapatos edzője, Alekszandr Hacskevics elvitt próbajátékra – engem nem. Úgy éreztem jól megy, biztos voltam benne, hogy engem is kiválaszt a Dinamo, de nem. Aztán az edzőm szólt, hogy van több lehetőségem is, köztük a Metalurg Donyeck és a Zorja. Amikor véget ért a suli, kéthetes próbajátékra mentem és ott ragadtam. A vezetőedző, Nikitin Bogdanovics szólt, hogy írjak alá. Az édesapám odautazott és alá is írtunk. Háromszáz dolláros fizetés volt a szerződésemben, az élet császárának éreztem magam.

A jelenlegi edzőm, Szergej Rebrov olyan, mintha külföldi edző lenne. Focizott Angliában és Törökországban, folyamatosan tanul és fejlődik. Más a felfogása, nem olyan, mint az ukrán edzőké. Nagyon sokat dolgozik a taktikán. Volt, hogy megnyertük a meccset, minden rendben volt. Aztán az értékeléskor megmutatta, hogy egyszer épp két méterrel jobban kellett volna szűkítenem a területet, úgy megakadályozhattam volna egy veszélyes átadást. Soha nem gondoltam volna arra, amit Rebrov elmagyarázott. Ráadásul nagyon jól instruál – nagyon európai a megközelítése a focihoz. Nincsenek előnyeim abból, hogy ukrán vagyok, és természetesen garantált helyem sincs emiatt – ilyen nálunk amúgy sincs. Rebrov még nem büntetett meg, nálunk inkább a csapatkapitány büntet. A csapatban mindenki lelkiismeretes – ha bűnös vagy, fizetsz. Nekem is kellett, nem is keveset. Félórát késtem, és megbüntettek százezer forintra. Azaz tízezer hrivnyára. Befizettem, majd bocsánatot kértem és minden rendben is volt.

– Ivan Petrjak