Szurkolótársunk beszámolóját olvashatjátok a nyolcadik hétről.

A nyolcadik hét

Az edzések menetéről ezúttal nem tudok sok újat mondani. Hétfőn elmélet, majd az atlétikapályán saját testsúlyos gyakorlatok és futás. Csütörtökön az egyik sátorban erősítő gyakorlatok, majd – most már szokás szerint – futás. Az erősítő feladatok között szerepelt többek között plank, fekvőtámasz, guggolás TRX szalaggal, zsámoly, különböző kézi súlyzós és gumiszalagos feladatok.

Utólag belegondolva, már egész komoly mennyiségű feladatot tudunk elvégezni. A fejenként lenyomott fekvők és guggolások száma már valahol 100 körül lehet edzésenként. Az is feltűnt, hogy az első néhány héttől eltérően, most már mindenki fut. Gyaloglás, séta szinte már csak a pihenési szakaszokban fordul elő.

Még egy fontos esemény történt. A csütörtöki edzés végén felmentünk a konferenciaterembe, ahol egy meglepetésparti keretében felköszöntöttük a mi aranylábú Tibinket. Ahogy a képen is látszik, csupa egészséges falattal ünnepeltünk 😊 Bogi, Bence és Bálint is eljött, így felhatalmazásunk volt a tiltólistás finomságok elfogyasztására. Boldog születésnapot!

1

Zárógondolatként még annyit, hogy ha valaki azt mondja nekem néhány hónappal ezelőtt, hogy a facebook-on fradistákkal fogok diétás recepteket cserélni, biztos hülyének néztem volna.

Hajrá, Fradi!

csabtom