A Mazzonetto-ikrek kilencéves koruk óta játszanak a Ferencvárosban.

A Ferencvárosban futballozó Mazzonetto ikrek közül Alessio az idősebb – két perccel. Ikerpárként különleges a kapcsolatuk, mindezt pedig a futballpályán is jól kamatoztatják, hatéves koruk óta együtt futballoznak.

Én inkább a tengelyben mozgok, amolyan szervezőként, ő pedig szélső. Mindig tudjuk, hová helyezkedik a másik, hogy mi jut az eszébe egy-egy játékhelyzetről. Mikor kisebbek voltunk, talán jobban kijött ez, ma már nem tehetjük meg, hogy egymást keressük a labdával, a csapat érdeke az első” – meséli Alessio, aki állítja, sosem éltek vissza hasonlóságukkal, nem voltak csínytevők: nem játszottak a másik helyett, vagy a másik igazolásával.

Kilencesztendősek voltak, amikor a Ferencvároshoz kerültek, pedig akadt kérőjük bőven.

Többek között az Újpest is hívott minket, de a két edző közül a ferencvárosi volt a szimpatikusabb. Belegondolni sem tudok, mi lett volna, ha mondjuk Nicolónak az Újpest ajánlata tetszik jobban. Akkor biztos érdekesen alakulnának a családi vacsorák” – teszi hozzá nevetve. Az FTC mára a második családjukká vált.

Édesapánk olasz, a Genoa és a Sampdoria keresett is minket, hogy menjünk az akadémiájukra, de a Ferencváros profi szerződést ígért, így itt maradtunk. Abban bízunk, hogy a felnőttek között is együtt játszhatunk. A nagy álmunk, az egész családé talán, hogy együtt futballozzunk a válogatottban. Korosztályos szinten szerencsére ez már sikerült.

Utánpótlássport