Korábbi hokisunk egyelőre szünetelteti pályafutását.

Dubek Vladimir

A miskolci pályafutásom végének okát a mai napig nem tudom, talán nem voltak megelégedve az utolsó szezonommal. Az előtte lévő három évben mindig 50 pont környékén teljesítettem, az utolsóban csak 31-et értem el. A Fradiban a legrosszabb idénnyel indítottam, nem ment sem a csapatnak, sem nekem, rossz volt az egész. A következő évek nekem személy szerint már jól sikerültek, de a csapattal mintha hullámvasúton lettünk volna. Egyszer fent voltunk, fantasztikus hokit játszottunk, jöttek a győzelmek, utána mentünk lefelé. Nagyon bánt a 2017-es playoff első köre a DVTK Jegesmedvékkel, amikor mindenkit megleptünk, és tényleg már csak egy lépés hiányzott, hogy legyőzzük az abszolút favoritot. Végül nem sikerült. De így is gyönyörű 14 évet töltöttem Magyarországon. Három csapatban szerepeltem, és mindenhol voltam csapatkapitány. Rengeteg játékost, edzőt ismertem meg, nemcsak Magyarországról, külföldről is. Annyi történet, annyi élményem gyűlt össze – persze nem mind publikus –, hogy egy jó könyvet lehetne belőle írni.

Az Újpest, a Miskolc és a Fradi igazán szuper szurkolóinak azt szeretném elmondani: nagyra értékelem és becsülöm, hogy bármelyik jégcsarnokban léptem pályára, soha nem hallottam engem becsmérlő bekiabálásokat. Minden klubban, ahol játszottam, igyekeztem kihozni magamból a maximumot, egyetlen mérkőzést sem vettem fél vállról, mindent megtettem, hogy a meccs két órája alatt jól szórakozzatok, elfelejtsétek a mindennapok gondjait, kikapcsolódjatok, a mérkőzés végén pedig elégedetten menjetek haza, és azt mondjátok, megérte eljönni. Sokakkal személyesen is ismerjük egymást, néhányotokkal baráti a viszonyom. Igyekeztem tisztességes hokis lenni, nem játszottam alattomosan, tiszteltem az ellenfelet, próbáltam jó példát mutatni a kis jégkorongozó gyerekeknek is. Minden jégpályára örömmel megyek ki, mert ahol az ember jól érzi magát, oda szívesen tér vissza.

Már olvastam az interneten, hogy kérdezték, mi van velem? Nem történt semmi különös, csak fél évre kipróbálom, milyen az élet utána. Belekóstoltam a civil életbe. Jelenleg Hollandiában vagyok, egy családi vállalkozásban dolgozom. Tavaly három hónapot már voltam itt, és nagyon szerették volna, hogy visszajöjjek hosszabb időre, így megegyeztünk hat hónapban, október közepéig it leszek. De nem szeretném abbahagyni a jégkorongozást, még nem érzem úgy, hogy szögre kellene akasztanom a korcsolyát. A kondíciómmal, a szezonra való felkészüléssel soha nem volt gondom, most sincs. Testnevelő tanár vagyok, fitnessedző, a legmagasabb szintű standardek szerinti bizonyítvánnyal. Ezzel foglalkozom, értek hozzá, tudom, mit kell csinálni, hogy megfelelően felkészült legyek a szezonra. A többit majd meglátjuk.

Teljes beszélgetés: Jégkorongblog