Statisztikai adatok a szombati bajnoki mérkőzésről.

MLSZ adatbank

Az 55:42-nyi tiszta játékidejű meccsen a mieink enyhe labdabirtoklási fölényben voltak, többet is passzoltak, 521-ből 436 jót (84%), a kispestiek 82%-os pontossággal adogattak. Egy szögletünk volt, a 187 párharc 51%-át megnyertük, a kaput viszont tíz kísérletből csak egyszer találtuk el – viszont Ivan lövése mindent el is döntött.

Az InStat-indexet tekintve Sztefan Szpirovszki (299) végzett az élen, őt Dibusz (276), Holender (275), Petrjak (267) és Lovrencsics (265) követte.

Ahogy a mieink passzrajzán látható pozíciókból kitűnik, két ékünk a két szélső volt, Lanzafame Bőle mellett, Varga és Petrjak mögött játszott. Ezúttal Sigér sokkal előrébb játszott, mint a MOL ellen, ahol gyakorlatilag a belső védőkkel mozgott – persze Otigba becserélése után most is öt védős rendszerre álltunk át.

A meccs első órájában mi irányítottunk, 60%-ban birtokoltuk a labdát, az utolsó fél órára ez viszont megfordult, akkor a Honvédé volt a labda 58%-ban. Az első órában 20+2 (pozíciós+kontra) támadást vezettünk, míg a hazaiak 20-at, az utolsó fél órában a mieink 5+3-at, a hazaiak 15-öt.

Ami a passzjátékunkat illeti, 14% hátra- és 43% oldalpassz volt, a támadóharmadba a passzaink 11%-a érkezett.

Ami a védekezést illeti, 33-szor kellett tisztáznunk (ez a duplája az átlagnak), ötven átadást csíptünk el (38 az átlag), a védekező párbajok 30%-át nyertük meg, a fejpárbajoknak pedig 40%-át.

A Wyscout által kalkulált xG (várható gólok – ezt a helyzetek számából és minőségéből kalkulálják) tekintetében a Honvéd jobban szerepelt (1.06-0.59).

Azoknak, akiket érdekel, a szezonban az xG így aránylott az eredményhez: Honvéd-Ferencváros 0-1 (1.06-0.59), Ferencváros-MOL 2-2 (0.82-1.42), Mezőkövesd-Ferencváros 0-1 (0.18-1.45), Ferencváros-Paks 1-1 (1.27-0.58), Kisvárda-Ferencváros 0-2 (0.19-2.83), Ferencváros-Haladás 3-1 (2.14-1.23), MTK-Ferencváros 1-4 (2.07-1.23), Ferencváros-DVTK 4-1 (3.61-1.27). Makkabi-Ferencváros 1-0 (1.64-0.34), Ferencváros-Makkabi 1-1 (0.65-1.25) – és néhány meccs referenciaként a tavalyi szezonból: Honvéd-Ferencváros 1-1 (1.88-2.2), Ferencváros-Vasas 1-1 (2.06-0.35), MOL-Fradi 0-0 (0.1-0.71).

Dibusznak ötször kellett védenie, 14-szer adták haza a labdát, 24 passzából 22 jó volt. A várható kapott gólok értéke 1.18 (ezt másképp számolják, ez az érték Grófnál 0.43 volt).

Lovrencsics 86 akciójából 55% jó volt, kétszer lőtt kapura, azt nem találta el. 76%-kal passzolt, 5 cseléből 3 jó volt, 23 párharcból 9-et nyert.

Blazic 87 akciójából 82% jó lett, 91%-kal passzolt, 17 párharcból 9-et nyert.

Leandro 86 akciójából 76% lett jó, 93%-kal passzolt, 20 párharcából hetet nyert.

Heister 83 akciójából 64% sikeres, 86%-kal passzolt, 25 párharcából 12-t megnyert.

Sigér 74 akciójából 76% sikeres, egy gólpasszt adott és egyszer lőtt. 89%-kal passzolt, 15 párharcából 8-at nyert.

Szpirovszki 77 akciójából 79% sikeres, 93%-kal passzolt és 15 párharcából 10-et nyert.

Vargának 62 perc alatt 35 akciója volt, ennek 66%-a volt sikeres, 79%-kal passzolt, öt cseléből 4 volt jó, 8 párharcból ötöt nyert.

Bőle 89 perc alatt 74 akciójából 49% volt sikeres, 96%-kal passzolt, négyszer lőtt kapura, 5 cseléből 4 volt jó, 34 párharcból tízet nyert.

Lanzafame 74 perc alatt 69 akciójából 46%-ot nyert meg. Egy lövése volt, két sikeres csele, 80%-kal passzolt, 29 párharcból 8-at nyert meg.

Petrjak 53 akciójából 55% volt sikeres, egy lövése gólt ért, 59%-kal passzolt, 50%-kal cselezett, 21 párharcából 9-et nyert meg.

Otigba 34 percet töltött a pályán 9 akciójából 5 volt sikeres, 4 passzából 4 volt jó, 3 párharcból egyet nyert.

Böde 22 perc alatt 19 akciójából 53%-ot fejezett be sikeresen, 50%-kal passzolt, 2-szer cselezett sikeresen, 12 párharcból 8-at megnyert. Egyszer lőtt kapura.