Ma pedig a negyeddöntővel folytatódik a vízilabda Világkupa.

Férfi vízilabda, Világkupa, A-csoport, 3. forduló
Magyarország 19-14 Japán
Negyedek: 8-3, 3-3, 3-4, 5-4
Fradista gólok: Jansik 2, Mezei 2

Beszámoló: MVLSZ, VLV
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

Az A-csoport 2. helyén végeztünk, a negyeddöntőben 16 órától az Egyesült Államokkal mérkőzünk meg.

Jansik Szilárd

Fárasztó volt, mert a japánok elég érdekes játékot játszanak, mindenki elé kiállnak, szoros emberfogást alkalmaznak, de ez olyan “japán szoros”, mindenkit elölről fognak. Sokat vergődnek és általában mindig meg is kapják a kiállításokat. A Világligáról volt tapasztalatunk, tudtuk, hogy az elején mindig bekezdenek, fontos volt, hogy ezt ne engedjük. Jól is kezdtünk, elmentünk elég sok góllal. Nagyon sok gólt tudtunk lőni az egész meccsen, mert fizikálisan sokkal erősebbek vagyunk, de sajnos rengeteget is kaptunk, tudjuk, hogy a negyeddöntőben ez a védekezés biztosan kevés lesz. Annak örülök, hogy egy pillanatig sem volt kérdéses a győzelmünk, de még egyszer mondom, annak nem, hogy ennyi gólt kaptunk. Most még nem tudjuk, ki lesz a holnapi ellenfelünk, de magunkkal foglalkozunk. Bárki jön, azt kell megverni, hiszen mindenképpen be szeretnénk kerülni a legjobb négybe. Magunknak köszönhetjük, hogy ehhez nehezebb utat kell bejárni, de mindenképpen meg szeretnénk mutatni, hogy több van bennünk, a legjobb négy között pedig már bármi lehet.

Német Toni

Nagyon örülünk a győzelemnek, odatette magát az egész csapat. A támadásra és a védekezésre egyaránt odafigyeltünk, ámbár egy kicsit sok gólt kaptunk, sikerült öt találattal legyőznünk őket. Holnap Amerika következik, megpróbálunk ellenük is mindent beleadni!