Női labdarúgó csapatunk kapitánya befejezi aktív pályafutását.

– Szomorúan értesültünk róla, hogy nem láthatunk a pályán a Fradi színeiben.
– A Ferencváros rengeteget adott. Több mint nyolc évet játszottam a klub színeiben, és ez alatt a nyolc év alatt megtanultam, mit jelent küzdeni valamiért, hogy kell csapatban dolgozni, hogy az ember néha fent van a csúcson, majd lezuhan, de lent sosem maradhat. Kaptam egy második családot, akik nélkül az életem unalmasabb és szomorúbb lenne. Nyertem egy halom érmet, amikre nagyon büszke vagyok, és nyertem olyan érmeket is, amikből megtanulhattam, hogy a labdarúgás, akárcsak az élet, nem mindig olyan egyszerű és kiszámítható, mint gondoltam. Sőt, igazságtalan is tud lenni. Összességében a Fradiban váltam azzá az emberré, aki jelenleg vagyok, és ezért örökre hálás leszek a klubnak, az edzőimnek, a csapattársaknak és mindenkinek, aki valamilyen formában része volt ennek az elmúlt nyolc évnek.

– Mi áll a döntésed hátterében?
– A döntésem, hogy abbahagyom a labdarúgást, talán szokatlan az én koromban. 23 leszek idén, mégis úgy érzem, el kell indulnom most egy másik úton az életemben. Borzasztóan nehéz volt meghoznom ezt a döntést, és biztos, hogy néha úgy fogom érezni, hogy nem jól tettem, amit tettem. Azt gondolom, hogy idén rendkívül nehéz helyzetben lesz a csapat. Csak akkor lesznek sikeresek, ha mindenki 110%-ot belead, és meghozza a szükséges áldozatokat. Az egyik oka a döntésemnek éppen ez. Nem akartam úgy belekezdeni egy szezonba, hogy nem érzem magamban az erőt, és nem érzem azt, hogy mindent feláldoznék a győzelemért. Így pedig nincs értelme tovább csinálnom. A másik ok pedig az, hogy most májusban befejeztem az egyetemi tanulmányaimat, és szeretnék elkezdeni dolgozni gazdasági területen. Néhány év múlva szeretnénk a vőlegényemmel családot alapítani, éppen ezért szeretnék addig is szakmai tapasztalatot gyűjteni.

– Találkozunk még?
– Természetesen nem tűnök el. A profi labdarúgás már nem fér bele az életembe, de mint a lányok legnagyobb szurkolója igyekszem a legtöbb meccsükön megjelenni és kiszurkolni nekik azt, amit igazán megérdemelnek. Ezen kívül, a csapatból van a legtöbb barátnőm, így sokat fogok járni a Kocsis Sándor Sportközpontba, hogy láthassam őket. Plusz idén a párom lett a csapat hivatalos erőnléti edzője, így még egy szál köt hozzájuk. Összességében, szeretném megköszönni Dörnyei Balázsnak, aki nyolc éve leigazolt ehhez a csapathoz, nélküle sosem lehettem volna részese ennek az egésznek. Köszönöm annak a két embernek, akik egészen kicsi koromtól kezdve mindig ott voltak, ha bármilyen segítség kellett, Lőrinc Lajos “Ordas” és Mikula Gábor. Illetve az egész stábnak hálával tartozom, akik valaha a Ferencváros női labdarúgócsapatánál dolgoztak. Áldorfai-Bali Mariannak a gyógytornákat, illetve Simon Dénes bácsinak, aki mindig feldobta a napjainkat stílusával és őszinteségével.

Fradi.hu