Nonival beszélgetettek a debreceni junior világbajnokságról.

– Kezdjük a végén: mennyire nehéz földolgozni, hogy junior világbajnok lett a csapat?
– Egészen hihetetlen még most, pár nap múltán is. Vasárnap visszanéztem a döntőt, egészen szürreális volt látni az ünneplést és a díjátadást, nekem több momentum kiesett, meglepődve tapasztaltam például a felvételen, hogy leöntöttek pezsgővel. Mindenki sírt, én azonban végig mosolyogtam, még most is, egyelőre nem tudtam kisírni magam.

– Finoman szólva sem volt könnyű és rövid számodra a szezon, június elején végeztél a felnőtt válogatottnál, előtte folyamatosan NB I-es és BL-meccsek, Magyar Kupa, felnőtt világbajnokság, Eb-selejtezők. Milyen állapotban kezdted meg a felkészülést a hazai vb-re?
– A felnőtt válogatott után kaptam pihenőt, majd az első héten még dinamikus voltam, a szlovénok elleni első felkészülési mérkőzésen jól is ment a játék, aztán leszálló ágba kerültem, játékban és fizikailag is. Innen kellett visszajönnöm, aminek a brazilok elleni vb-nyitányon még nem volt nyoma, de utána már jobban ment a játék.

– A vb első napjaiban több játékos is mondta, hogy álmotokban sem számítottatok Debrecenben ennyi szurkolóra és ilyen szurkolásra. Valóban meglepett benneteket?
– Teljesen! Lenyűgözött minket a tömeg és az a szeretet, amit kaptunk, bajnoki és BL-meccseken sem tapasztaltam még ilyet. Ugyanakkor ez nem nyomta agyon a csapatot, kizárólag plusz energiát adott. Beszéltünk erről egymás között, de nem feldolgozni kellett, mert az mindenkinek ment, hanem megélni, ami fantasztikus volt. Most éreztük meg, mennyire más egy válogatottban szerepelni, mint egy klubcsapatban.

– A csapat saját magától mit várt el a vb-n? Mikor fogalmazódott meg bennetek, hogy akár meg is nyerhetitek?
– Vova remekül felépítette számunkra a versenyt, mindig csak a következő feladattal foglalkoztunk, nem azzal, hogy mi lesz a torna végeredménye. Meccsről-meccsre készültünk. Amikor bejutottunk a döntőbe, az már más érzés volt, kézzelfogható közelségbe került a végső siker. Talán ez is volt az oka annak, hogy nem ment jól a finálé első félidejében, de mondtam magamnak, hogy nem lehet a döntőben veszíteni, nem lehet, hogy éppen itt bukjunk el. Aztán egyszer csak szinte megszállt minket egy olyan energiatöbblet, amivel végigjátszottuk a második félidőt és hat góllal győzni tudunk.

– A világbajnokság előtt általános vélemény volt, hogy ennek a csapatnak Te vagy a vezére, a torna után pedig szakemberektől is elhangzott, hogy vezérré váltál minden szempontból. Te hogy látod a szerepeket a csapaton belül?
– Ebben a válogatottban nagyon sok vezér volt, szinte mindenki, és ezt komolyan gondolom. Amikor valakinek nem ment annyira a játék, a többiek segítettek, segítettünk neki, nekem is megfogták a többiek a kezem, ha szükségem volt rá. Mindig számíthattunk arra, hogy többen csúcsformában játszanak, a kapusokra, vagy éppen Klujber Ketire, és még sorolhatnám, mindenki ki tudott tűnni a saját feladatain belül. Talán ez lehetett a siker egyik záloga.

– Melyek azok a momentumok, emlékek, amelyek leginkább megmaradtak a tornáról?
– Konkrét pillanatot talán nem is tudnék mondani, ugyanakkor lelkileg szinte végig erősnek éreztem magam. Inkább érzések jutnak az eszembe, az egész világbajnokság élménye, ahogyan ezt együtt csapatként élvezettel megéltük, no és persze a telített csarnok és a fantasztikus szurkolás. Ez így együtt teljes boldogságot hozott számunkra.

– Az országban pedig sok százezer más magyar számára. Értékelitek ezt a hatást?
– Igen, és nem győzök elég hálás lenni érte. Amikor vasárnap hazafelé tartottam, megálltam egy benzinkútnál, pár másodperc alatt ketten is megállítottak, hogy gratuláljanak és megköszönjék a sikert. Erre valóban csak azt tudtam mondani, hogy mi köszönjük, mert nekünk kell köszönetet mondani mindenkinek, aki segített elérni ezt az eredményt. Ezúton szeretném megköszönni azoknak a szakembereknek is, akik dolgoztak és dolgoznak velünk, a klubedzőinknek, valamint a válogatott edzőknek: Bohus Beának és Woth Péternek, Hajdu Jánosnak és Siti Beának, valamint Golovin Vlagyimirnek és Pigniczki Krisztinának. Ők kísértek végig minket serdülő korunktól.

– Jöhet a jól megérdemelt pihenés?
– Csak egy kicsit, hiszen lassan a klubomban már jelentkeznem kell. Lehettem volna előrelátóbb is, és megszervezhettem volna a junior világbajnokság utáni hétre egy nyaralást, de a felkészülés és a vb volt a középpontban, így itthon pihenek.

– Szombat este a junior válogatott és a Te korosztályod számára véget értek az utánpótlás évek, a 2018/19-es szezontól felnőtt kézilabdázónak számítotok. Mi most a legfontosabb feladatotok?
– Egyelőre, ha magunkra gondolok, furcsán hangzik az a szó, hogy „felnőtt” (nevet). Az biztos, hogy a csapat minden tagjának az lesz a fejében a következő években, hogy szeretnénk felnőtt NB I-es, remélhetőleg meghatározó játékosokká válni a klubjainkban. Ennek érdekében mindent meg kell tennünk.

Golovin Vlagyimir értékelése: MKSZ