Csapatunk korábbi játékosa és edzője szerepet kaphat a kárpátaljai labdarúgó akadémián.
– Olyan lendületesen beszél a futballról, mint aki mindennap ezzel kel és fekszik. Miért nem edzősködik?
– Nekem nem hiányzik a stressz. Néha megkeresnek ukrán csapatok, de itt, a háború sújtotta térségben bizonytalan a helyzet, az anyagi csőd szélén lévő klubokat nem lehet felvirágoztatni. Otthon, Nagyszőlősön jól érzem magamat. Hamarosan elindul a kárpátaljai labdarúgó-akadémia, és szó van arról, hogy én is szerepet vállaljak, de még nincs semmilyen konkrétum. Én kizárom azt, hogy valaha edzősködjek.
– És ha Magyarországról hívnák? Korábban dolgozott a Ferencvárosnál Varga Zoltán pályaedzőjeként. Nálunk szinte kolbászból van a kerítés: az állam kiemelt ágazatnak tekinti a sportot, a futballt különösen. A klubok biztos lábakon állnak, épülnek a stadionok. Nem vonzza a lehetőség?
– A háttér valóban európai színvonalú, de sajnos tudomásul kell venni, hogy nemzetközi szinten csak akkor léphet előre a magyar labdarúgás, ha rendszeresen lesz csapatunk a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában. A válogatottat pedig egész egyszerűen nem értem. Két éve kérdezték tőlem a kárpátaljai barátaim, hogy mi történt, olyan gyorsan, helyenként szórakoztatóan játszott a magyar válogatott az Eb-n. Aztán nem is tudom, hirtelen megszakadt valami. Ami pedig a Fradit és Varga Zoltánt illeti: életem egyik legérdekesebb tapasztalata volt. Már a kezdetek kezdetén tudtam, hogy nem leszünk sikeresek. Zoli falakba ütközött, mindig is gyűlölte azokat, akik elvannak a langyos vízben. A Fradiban játékosuralom volt.
