Ám már nem játékosként, a Dózsa elleni mindent eldöntő meccs két nyerőembere befejezi aktív pályafutását, Norbi szakosztályelnökként, míg Dani edzőként erősíti clubunkat a jövőben.

Madaras Norbert már tavaly is fontolgatta visszavonulását, végül azonban úgy döntött, hogy még egy évet vízilabdázik. És milyen jól tette, hogy folytatta, hiszen csapatkapitányként Euro Kupa-címvédésig vezette a Ferencvárost, amely a magyar bajnokságot is megnyerte 18 év után. A kétszeres olimpiai bajnok klasszis játékospályafutása után sem távolodik el a sportágtól, de a Népligettől sem, ugyanis szakosztályelnökként dolgozik majd a klub sikeréért.

– Emlékszel, hogy mikor tudatosult benned, hogy vége a pályafutásodnak?
– Amikor megnyertük a döntő második találkozóját szerdán Szolnokon és 2-0 lett összesítésben, akkor belém csapott az érzés, hogy szombaton vége lehet. Ott egy picit foglalkoztam vele. Talán többet is, mint kellett volna. Eszembe jutott, hogy jön az utolsó meccs, az utolsó edzés, aztán nem így lett, mert kaptunk egy jó nagy fülest a Komjádiban, majd a negyedik találkozót is elvesztettük. Onnantól kezdve tudtam, hogy nem veheti el a figyelmemet a visszavonulás. Voltak pici jelek, de úgy rendeztem el magamban, hogy jön a döntő ötödik felvonása, nem pedig a pályafutásom utolsó meccse.

– Elbúcsúztál a játéktól?
– Az utolsó edzésen ötösöket gyakoroltunk. Emlékszem, lőttem egy kapufás gólt és kiszálltam. Akkor úgy másztam ki a medencéből, hogy hamarosan vége. Én mentem el utolsónak az öltözőből, de amúgy is én szoktam szinte mindig, mert nagyon lassan öltözöm. Nem szeretek sietni.

– Fogalmazhatunk úgy is, hogy az utolsó pillanatig kiélvezhetted a karrieredet azzal, hogy az ötödik meccsen dőlt el az aranyérem sorsa.
– Viccelődtem is a csapattársaknak és néhány ismerősömnek, miután nem jött össze a 3-0, hogy nem enged el a vízilabda és a medence. Azóta úgy fogalmazok, hogy az túl sima lett volna zsinórban három győzelemmel megnyerni a bajnokságot. Kellett még egy ilyen nagyot küzdeni. Utólag azt mondom, hogy jobb volt egy ilyen kiélezett szoros párharc után búcsúzni.

– Mire emlékszel az utolsó gólodból? A Ferencváros kvázi azzal a lövéssel nyerte meg 18 év után ismét a bajnokságot?
– Az túlzás, hogy belőttem. Az a labda valahogy bement. Valljuk be, hogy az egy mázlis gól volt, de be kellett mennie. Sejtettem, hogy valószínűleg megnyerjük a bajnoki címet, de akkor még nem volt vége a meccsnek. Végigfutott rajtam, hogy vége, de csak akkor voltam biztos benne, amikor Mitrovic megszerezte a labdát az utolsó szolnoki támadásnál.

– Varga Dani három, míg Te két gólt szereztél a Ferencváros nyolc találatából. Fantasztikus teljesítményt nyújtottatok karrieretek utolsó meccsén.
– Biztos, hogy ez nem véletlen. Lelki okai vannak annak, hogy utolsóra ilyen teljesítményt előszed az ember. De ha most egy vesztes döntő után ülnénk itt, akkor is azt mondanám, hogy ez egy tökéletes pályafutás volt. Nem ezen múlt már, de jobb ez így.

– Hogy kell elképzelni? A meccs után hazamentél, leültél és lezártad a pályafutásodat?
– Vasárnap ünnepeltünk, és tettünk egy tiszteletkört a bajnoki serleggel a Groupama Arénában. Hétfőn felkeltem és előjött az érzés, hogy már vége. Aztán megnyugtattam magam, hogy én mindig vízilabdázó leszek. Ha nem is aktív, de mindig az maradok és büszke vagyok arra, amit elértem. Sok időm azonban nem volt elmerengni, mert jöttem be dolgozni a Népligetbe. Onnantól kezdve mindig van valami teendőm, úgyhogy sokat nem foglalkoztam a visszavonulással. Az viszont biztos, hogy vége és hiányozni is fog nagyon sok dolog.

– Mikor mondtad ki, hogy visszavonulsz a szezon végén?
– Nem tudnék erre pontos időpontot mondani, mert ez egy folyamat volt. Már tavaly is az utolsók között állapodtam meg, mert úgy döntöttem végül, hogy szeretnék még vízilabdázni. Idén viszont már hajlottam afelé, hogy elég volt. Nem tudtam, hogy ilyen jó lesz a vége és bajnokok leszünk. Onnantól kezdve, hogy eldőlt mi lesz a feladatom a klubnál azt éreztem, hogy ez egy jó döntés volt. Azt nehezen tudtam volna elképzelni, hogy kiszállok a vízből a bajnoki döntő utolsó meccsén és nem jövök többet ide, hiszen mégiscsak az uszoda az én közegem.

– Maradsz a Ferencváros kötelékében, ráadásul komoly pozíciót töltesz majd be a szakosztály életében.
– Ez az egyik legkomolyabb munka a vízilabdában, amit a játékon kívül lehet végezni, úgyhogy köszönöm a bizalmat Nyíri Zoltánnak és a klubnak, hiszen játékosból szakosztályelnök lettem. Nem mondták, hogy üldögéljek itt két évet, tanuljak bele, és utána meglátjuk, hogy milyen feladatot kapok. Ez egy komoly bizalom, és én azon vagyok, hogy ezt meg is szolgáljam. Egész életemben úgy csináltam mindent, hogy ha nem tetszett, akkor bele se vágtam, de ha belevágok valamibe, akkor abba 110%-ot adok.

– Mennyire volt nehéz az utolsó néhány hónap? Hiszen még vízilabdázó voltál, de már készítetted elő a pályafutásod utáni időszakot.
– Nehéz volt, mert sokat voltam bent az irodában, ez pedig azt eredményezte, hogy két edzés között nem tudtam hazamenni. De ez az én döntésem volt. Nagyjából januárban eldőlt, hogy befejezem a szezon végén és onnantól kezdve ezt csináltam. Nem úgy szerettem volna ebbe belevágni júniusban, hogy semmit nem tudok. Nehéz időszak volt, mert a szabadidőmből vett el. Fizikálisan is megterhelő volt és a gondolataimat is több felé kellett összpontosítani. Kívülről úgy tűnhet sokaknak, mintha én most csöppennék ebbe bele, de már januártól elláttam a szakosztályelnöki feladatokat. Mindent a rendelkezésemre bocsájtottak a költségvetéseken át a szerződésekig.

– Milyen visszajelzéseket kaptál a Népligetben?
– Nagyon jó volt a fogadtatás és a hozzáállása is az embereknek, és ezt köszönöm mindenkinek. Azért az nem volt szokványos, hogy a fiatalabb csapattársaimmal leültem és megbeszéltem a jövő évi szerződéseket, miközben még a csapat tagja voltam, és a tárgyalások után lementünk együtt edzésre. Valószínű ez nem is egészséges, és hosszútávon nem is lehetne csinálni, de már én akartam ezeket az ügyeket intézni.

– Te tárgyaltál az új játékosokkal is?
– Mezei Tamás volt az első igazolásom, aztán következett Gór-Nagy Miklós és Kállay Márk. Nehezebb volt viszont leülni a csapattársaimmal, hogy megbeszéljük a szerződéshosszabbítás részleteit.

– Milyen csapat lesz a Madaras Norbi és Varga Dani nélküli Ferencváros?
– Jó, de minden csapat más. Talán a tapasztalatunk hiányozhat majd, de az élet megy tovább nélkülünk is. A játékosállomány hasonló lesz, de az is lehet, hogy jobb lesz, mert a fiatalok fejlődnek, hiszen májusban is erősebbek voltunk, mint tavaly szeptemberben.

– A családod mennyit érzékelt abból szezon közben, hogy már nem csak vízilabdázó vagy?
– Egyik este rám szóltak otthon, hogy mennyit telefonálok. Összeszámoltam és nem hittem a szememnek, amikor láttam, hogy 14 különböző emberrel beszéltem. Jelenlegi játékossal, új igazolással, utánpótlás edzővel, de még szülővel is, aki elakarta vinni a fiát és úgy alakult, hogy már én oldottam meg a problémáját. Az a pont volt, amikor azt éreztem, hogy vigyázni kell, mert elfáradok a szezon legfontosabb szakasza előtt.

– Nem volt rossz hatással a kettős terhelés a játékodra?
– Azt gondolom, hogy nem befolyásolta a teljesítményemet. Egyébként az elődöntő után szándékosan letettem minden papírmunkát. Tudtam, hogy ez egy nehéz döntő lesz, ezért nem akartam, hogy egy kicsit is elvegyen belőlem ez a kettős szerep. Akkor szembesültem is vele az egyik délután, hogy az elmúlt hónapokban sokat dolgoztam, sok mindenbe belefolytam és mennyire nem tudtam pihenni.

– A bajnoki címmel elkezdődött a Fradi-korszak a vízilabdában?
– Könnyen lehet, hogy így van. Ha nagyon kitágítjuk, akkor nem is a bajnoki címmel, hanem már tavaly az első Euro Kupa megnyerésével elkezdődött, de akkor hazai porondon még nem tudtunk beleszólni az aranyért folyó harcba. Aztán az új igazolásokkal már látni lehetett, hogy számolni kell velünk és ez be is igazolódott a döntőben. Vízilabdában a legfontosabb klub mi vagyunk. Ezt akkor is így gondolnám, ha most nem itt ülnék. Miénk a bajnokcsapat, nálunk játszik a legtöbb válogatott játékos, az utánpótlás se rossz, nekünk van a legnagyobb nevünk, az egyik legnagyobb múltunk. Igen, kijelenthető, hogy kezdetét vette egy új időszámítás és én is azon leszek, hogy segítsem a Ferencvárost, csak most már nem a vízben, hanem a parton.

– Kisfiaiddal leültél elmondani nekik, hogy visszavonulsz?
– Zétény és Ágó is abba született bele, hogy apa vízilabdázó. Volt már egy ilyen beszélgetésünk, miután lemondtam a válogatottságot, de a klubváltásokat is elmagyaráztam nekik korábban, amikor Olaszországból hazajöttünk Szolnokra, majd onnan felköltöztünk Budapestre. Tudták, hogy jön az utolsó meccsem, de utána is megyünk majd a meccsekre csak én már nem játszom azokon. Ha beszélgetünk arról, hogy mit szeretnének csinálni, akkor azt elmondom, hogy nem elég, hogy úszó, vízilabdázó, vagy labdarúgó leszel, mert az nem egy hivatás. Ki kell találni, hogy utána mi leszel. Most eljutottunk oda, hogy ezt én is megmutathatom nekik, hogy mi lesz utána.

*

A Ferencváros-Szolnok bajnoki döntő utolsó meccsének hőse volt Varga Dániel. Három góljával hatalmas szerepet vállalt abban, hogy 18 év után visszaüljön csapatunk a trónra. Fantasztikus teljesítménye azonban nem változtatott döntésén. Olimpiai bajnok klasszisunk befejezi kivételes pályafutását, hogy elkezdjen egy újabb karriert. Varga Dániel edző lesz a Fradiban.

– Nem merült fel benned, amikor belőtted Nagy Viktornak azt a bődületesen nagy gólt, hogy mégis folytatni kellene?
– Megfordítom a választ. Az a lövés nem ment volna be, ha nem döntök úgy, hogy visszavonulok. Úgy is mondhatnám, hogy megengedtem magamnak, hogy élvezzem az utolsó meccsemet.

– Mikor fogalmazódott meg benned a visszavonulás?
– Ez egy lassan kialakuló döntés volt, amit szakaszokra lehet osztani. Azt tudom már hónapok óta, hogy edző leszek. Az, hogy edző leszek és mellette játszom-e, nem is olyan régen lett végleges, mert nekem alapvetően nem a játékkal volt problémám, hanem egyszerűen fontosabbá vált az, hogy elkezdjem az edzői pályafutásomat. Bár nagyon jó volt és összességében sikeres volt a Fradiban töltött két év, de ebben a két évben már nem az a játékos voltam, aki abban az időszakban, amikor a világ élmezőnyéhez tartoztam és élveztem a vízilabdát.

– Melyik volt a másik szakasz?
– Bizonyos értelemben a válogatottól való visszavonulás is egyfajta lezárása volt a karrieremnek. Amikor pár héttel a riói olimpia előtt leváltottak a csapatkapitányi posztról, elindult a pályafutásom a vége felé. Akkor ezt nem vettem észre, vagy nem definiáltam, de 2016-ban elveszett belőlem az, ami akkor volt meg igazán, amikor a csúcson voltam. A játék képét meghatározó és fontos döntéseket hozó irányító, aki picit olyan, mint egy edző a vízben. Nyilván nem tűnt el belőlem ez a készség, viszont átalakult és emiatt erősödött bennem az-az érzés, hogy edző legyek.

– Akkor ez volt a tökéletes befejezés?
– Nagyon megható volt újra átélni azt, hogy ilyen szinten tudtam befolyásolni egy meccset. De ha nem lett volna bajnok a Ferencváros, akkor is azt mondanám, hogy egy meccs nem határozza meg azt a karriert, amit a hátam mögött hagytam. Rövidtávon persze nem mindegy, mert nagyon jó volt megünnepelni a Fradival a 18 év óta várt győzelmet, a srácoktól így elbúcsúzni, újra átélni egy nagy sikert. Ez egy pici hab a tortán, de azt a tortát 20 év alatt sütöttem meg.

– A Szolnok elleni hullámzó párharcban, mikor érezted először, hogy megnyerheti a bajnokságot az FTC?
– A negyedik meccsen Szolnokon a második félidőben egyszerűen éreztem, hogy ha ott nem is nyerünk, akkor a Komjádiban biztos. Magabiztos, nyugodt és boldog voltam a vereség ellenére is. Tudtam, hogy ezt a bajnokságot meg fogjuk nyerni és ezt el is mondtam a többieknek. A Komjádiba már úgy indultam el otthonról, hogy győzünk és jól fogok játszani.

– Milyen volt a hangulatod, amikor beléptél a Komjádi uszodába és tudtad, hogy az utolsó meccsed következik?
– Kilenc évet játszottam a Komjádiban a Vasas színeiben, ezért nagyon sokat jelent nekem. Amikor megtudtam, hogy a Fradi vezetősége úgy döntött, hogy tavasszal oda költözünk a hazai meccseinkre, akkor nagyon megörültem neki. Nekem ez egy ajándék volt. Úszás közben többször is elképzeltem, mikor 2001-ben először voltam az uszoda vizében. Rengeteget nosztalgiáztam az edzéseken. Sokszor elérzékenyültem, de volt fél évem, hogy lezárjam magamban ezt, így a döntőre már nem lehetett fokozni az érzéseket. Hatalmas élmény volt a párharc utolsó meccse, de mindazt, amit maga a helyszín jelentett, már megéltem előtte.

– Nem tudtad végigjátszani az utolsó meccsedet, mert megkaptad a harmadik kiállításodat is. Utána még percekig nem másztál ki.
– Megéltem a pillanatot. Aztán amikor kimásztam kikötöttem a sapkámat, letettem a padra és mondtam a masszőrünknek, Soós Tominak, hogy akkor én most visszavonultam. Aztán rájöttem, hogy szabálytalan levenni a sapkát, ezért visszavettem és drukkoltam a többieknek.

– Korábban soha, még a pekingi olimpián sem lökted be az edződet a vízbe. Most viszont bepótoltál mindent, hiszen ebben a szezonban az Euro Kupa-döntőben és a bajnoki fináléban is Te ugrottál be a medencébe Varga Zsolttal.
– Nagyon jó élmény volt. Nemcsak azért, mert az újság címlapján tudtam lenni. Talán van ebben valami jelképes is. Amikor nyertünk, mindig bent voltam a vízben a mérkőzés végén, és ez nem véletlenül volt így. Most pedig már az edzővel együtt ugrottam, de remélem minél hamarabb eljön az-az idő, amikor engem is belöknek a vízbe.

– Kinek a döntése volt, hogy az ifjúsági csapat edzője leszel a Fradiban?
– A végső döntést Madaras Norbi hozta meg, de minden úgy történt, ahogy én szerettem volna. Ezeket a srácokat én választottam az alapján, amennyire kívülről nézve megismerhettem őket. Egy jó korosztályról van szó, de rengeteg munkára lesz szükség. Nagyon bízom bennük és magamban, hogy együtt komoly eredményt tudunk elérni.

– Látsz olyan tehetséget, akiből a jövő nagy magyar pólósa lehet?
– Egyelőre nem emelnék ki senkit. A csapatom minden játékosában van olyan adottság, tudás, érzék, aminek a fejlesztésével legalább OBI-es játékos válhat belőle. Az, hogy valakiből, hogy lesz ennél több, az nagyon sok faktortól függ.

– Lezártad a pályafutásodat és készen állsz azokra az edzői feladatokra, amik várnak rád?
– Érdekes volt, hogy az utolsó meccs napján még játékos voltam, de a döntő másnapján, amikor felkeltem már edzőként gondoltam magamra. Azzal foglalkoztam, hogy mik lesznek a feladataim, hogy a játékosaimnak miben kell majd fejlődniük. Eszembe se jutott, hogy mi volt abban a 20 évben, amikor vízilabdáztam. Biztos fogok még vele foglalkozni, de becsukódott egy ajtó és egy másik kinyílt.

– Kisfiad, Milán sajnálja, hogy már nem fogsz többet játszani?
– Természetesen beszélgettünk erről és két dolgot említett. Az első, hogy ugye megyünk focimeccsre, mint amikor tiszteletkört tettünk a kupával a Groupama Arénában. A másik, hogy ő is a játékosom akar lenni és tanítsam meg vízilabdázni.

Fradi.hu