A holtszezon első edzőváltása az NBI-ben.
Közös megegyezéssel távozik a Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Pintér Attila, aki csapatunkkal a Magyar Kupában ezüstérmes lett, a bajnokságban pedig a hatodik helyen zárt. Ugyancsak közös meggyezéssel távozik Szalai László, a Puskás Akadémia utánpótlás szakmai igazgatója. További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!
Intézményünknél szerkezeti átalakítások is történnek: az első csapat klubigazgatója továbbra is Komjáti András marad, mellette a jövőben Tóth Balázs dolgozik sportigazgatóként. Az akadémia igazgatói posztját a mai naptól Takács Mihály tölti be, nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatónak Papp Bencét nevezték ki.




