Ponterős támadónk követi Brassóba Greg Lindqvistet.
– Hosszú és eredményes nagy-britanniai időszak után érkeztél a Ferencvároshoz 2015-ben, első két szezonodban pont/meccs átlag felett teljesítettél, de a harmadikban is hoztál 32 pontot, és fontos góljaid voltak a rájátszásban is. Elégedett vagy a Fradinál nyújtott teljesítményeddel?
– Nagyon szerettem az itt eltöltött időszakot. Nincs hiányérzetem ezzel a három szezonnal kapcsolatban. Természetesen szép lett volna, ha nyerünk egy bajnoki címet, de megnyerni a ligát sosem könnyű feladat, ebben a kiegyenlített sportágban pedig pláne nem az, többek között ettől is lesz minden egyes hokimeccs nagy kihívás és remek móka.– Többször elmondtad, hogy te és a családod is nagyon szeretitek Budapestet, egyik fiad itt is született. Miért döntöttél végül úgy, hogy mégis továbbálltok?
– Így van, odavagyunk a magyar fővárosért. Gyönyörű hely, rengeteg különböző oldala van, és a szabadidőnkben is nagyon sokmindent tudunk csinálni. De lejárt a szerződésem, és nem kaptam újabb ajánlatot. A klub új edzővel vág neki a következő idénynek, aki más irányban gondolkodik a csapatépítésen, mint elődje, és végül nem számolt velem. Így kénytelen voltam utánanézni a többi ajánlatnak.– Korábban gondolkodtál rajta, hogy ha a Fradinál befejezed, lehet, hogy szögre akasztod a korcsolyát. Mégis folytatod, méghozzá Brassóban.
– Igen, volt róla szó, hogy esetleg abbahagyom, de úgy éreztem, van még bennem néhány jó év ezen a szinten. Kerestek Franciaországból és Németországból is, de végül Greg Lindqvist visszatért Brassóba, és tett egy ajánlatot. Beszéltem játékosokkal, akik játszottak ott korábban, megkérdeztem a véleményüket a csapatról és a városról, és mivel Greggel is nagyon jó viszonyban vagyok, szerettem vele dolgozni, így végül nem volt kérdés, hogy Brassó lesz a családom új otthona.– Visszatérve a Fradira, a három év alatt volt rá esélyetek, hogy a csapat hosszú idő után figyelemreméltó eredményeket érjen el. De mintha az a bizonyos fontos utolsó lépés mindig hiányzott volna. Mit gondolsz ennek az okairól?
– A Fradi hosszú ideje nem volt ott a rájátszásban az érkezésem előtt, szóval az, hogy amíg itt voltam, minden szezonban játszhattunk playoff-meccset, már önmagában nagy előrelépés. Papíron arra is megvolt az esélyünk, hogy a bajnoki címért játsszunk, de a háromból kétszer a liga legjobbjával hozott össze minket a sors. Mindkettő kőkemény párharc volt, de a DVTK csak hét, a MAC pedig hat meccsen tudott túllépni rajtunk, és aztán mindketten megnyerték a ligát is. Nem érzem úgy, hogy ne hoztunk volna ki magunkból mindent, azért nem tudtunk előrébb végezni, mert velük kellett megvívnunk, és ez a két csapat túl nagy falatnak bizonyult nem csak számunkra, de az egész mezőnynek.– Ha visszagondolsz, melyik a kedvenc meccsed vagy emléked a Fradival?
– Nagyon sok ilyen volt. Minden erdélyi túra remek emlék, de azok a meccsek is, amikor el tudtunk kapni olyan kaliberű csapatokat, mint a DVTK vagy a MAC. Természetesen az Újpest elleni derbik hangulata is örökké bennem lesz, soha nem felejtem el ezeket a párharcokat, pláne azokat nem, amikor legyőztük őket! Szerencsére sok ilyen alkalom volt a három év alatt.– Hogyan búcsúztál el a csapattársaktól? Volt kedvenced köztük, szereztél barátokat?
– A szezon végén általában mindig összejövünk, és elköszönünk egymástól, mert ki tudja, mit hoz a jövő. Így volt ez most is. Nagyon sok barátunk lett Budapesten, a jégen és azon kívül is. Úgy érzem, kötöttünk életre szóló barátságokat, amiket továbbviszünk magunkkal.– A szurkolók egyik kedvencévé nőtted ki magad az itt töltött három szezon alatt. Hogyan búcsúzol tőlük, mit üzensz nekik?
– Minden egyes pillanatát élveztem annak, hogy Fradi-játékos lehettem, és ehhez a szurkolótábor is nagyban hozzájárult. Nélkülük minden egészen más lenne, a szenvedélyük és klubhűségük egészen egyedülálló, és a legjobbat hozza ki minden játékosból. Hálás vagyok nekik a támogatásért, és azért, hogy jóban-rosszban mindvégig mögöttünk álltak. Soha nem felejtem el a rigmusaikat, a szurkolást, ahogy éltettek engem vagy a csapatot, és persze a fergeteges ünneplést, amikor legyőztük az Újpestet vagy valamelyik nagycsapatot. Őszintén a legjobbakat kívánom nekik a következő évekre! Budapest pedig mindig is különleges helyen lesz a szívemben. Bár nem nyertünk bajnokságot, én mégsem távozom üres kézzel, hiszen a második kisfiam, Tristan itt született, így ő lényegében félig magyar. Szóval, köszönöm Budapest, és hajrá Fradi!
