Ádám a tartalékkapus-létről beszélt a sportnapilapnak.

Persze, [hogy reménykedtem, hogy pályára léphetek], mikor kiderült, Dénesnek eltört az orra. Aztán amikor megtudtam, hogy vállalja a játékot, megnyugodtam, mert én sem döntöttem volna másként. Érthető, hogy védi pozícióját, miután a szakmai stáb mellette tette le a voksát. [Ez nem szakmai féltékenység], hanem kölcsönös tisztelet. Könnyebb elviselnem a mellőzést egy válogatott kapus mellett, mintha egy gyengébb játékos mellett kellene padoznom. Mint minden focista, én is játszani szeretnék. Tavaly tavasszal kaptam lehetőséget, öt mérkőzésen pályára léptem, bizonyítottam, hogy nemcsak a másodosztályban, hanem az élvonalban is megütöm a kívánt szintet. De már akkor is tisztában voltam azzal, hogy nem én vagyok az első számú kapus. Ezért is érintett rosszul, hogy kiestünk októberben a kupából, ott több lehetőségem lett volna védeni… Ha edzésen nem megfelelően teljesítesz, ha a hétközi meccsen rosszul alakul az eredmény, a hétvégi bajnokin szerzett sikerélménnyel könnyebben túlteszed magad a nehéz helyzeteken. Ebben van hiányérzetem, mert nem tudom bizonyítani, hogy jó vagyok, nem látják a szurkolók, hogy reagálok éles helyzetekben.

Az NBII-ben valóban több lehetőséget kaptam, de óriási a különbség a két osztály közt. A színvonal, a játék minősége, a légiósok tudása, a közeg, a szurkolók – soroljam még? Ettől függetlenül szerettem a másodosztályban védeni, hisz majd’ minden klubnál kezdő voltam, s a bizalommal könnyebb focizni. Azt a lépcsőfokot, hogy az élvonalban is stabilan védjek, még nem sikerült meglépnem.

A válogatottak hiányában még nincs igazi meccshangulat, de én már nagyon izgatott vagyok [a derby miatt], hisz gyerek korom óta a Fradihoz tartozom. Biztos vagyok, hogy a válogatottak visszatértével megváltozik a hangulat is!

– Holczer Ádám

(Nemzeti Sport)