Futsal csapatunk hazai pályán fogadja a győrieket.

Futsal NBI, 18. forduló
Elek Gyula Aréna, 20.30: Ferencváros – Rába ETO

Tóth Gyula

Biztos, furcsa érzés lesz a volt csapattársaim ellen pályára lépni, hiszen sok sikert értem el velük, de az élet úgy hozta, hogy most egymással nézünk farkasszemet. Most már a Ferencváros sikereiért dolgozom nap mint nap, és az eligazolásom óta eltelt idő is bizonyította, hogy a legjobb döntést hoztam meg, amikor hazaszerződtem! Már többször bebizonyítottuk, hogy bármikor, bárkivel képesek vagyunk felvenni a versenyt a honi mezőnyben, de azért a realitások talaján maradva azt is látni kell, hogy egyelőre a két csapat más célokért küzd. Ha javítani tudunk az aktuális ellenfelünk kapuja előtti helyzetkihasználásunkon, tudunk meglepetést okozni. Mint minden meccsnek, így ennek is van még tétje, igaz, ami az alapszakaszbeli helyezést illeti, inkább a Győr szempontjából. Mi arra törekszünk, hogy a rájátszásra összeálljon a taktikánk, felépüljenek a sérültjeink, javítsunk a helyzetkihasználásunkon, és minél több boldog percet tudjunk szerezni a szurkolóinknak!

FTC futsal