A magyar válogatott szövetségi kapitányával beszélgettek.

Georges Leekens

Amellett, hogy a napjaim a magyar labdarúgás minél behatóbb megismerésével telnek, igyekszem Magyarországgal is egyre jobban megismerkedni. Amit eddig láttam, nagyon tetszik. Voltam a Nemzeti Színházban, az Év Sportolója-gálán, és koncerten is, ahol egy 13 éves fiú olyan kiválóan zongorázott, hogy teljesen elaléltam tőle. Tudom, futballedzőnek szerződtettek, de én úgy gondolom, ezzel a megbízatással sokkal több jár, mint a válogatott irányítása. Az ország nagykövetének is kell lennem, ezért fontos, hogy minél jobban megismerjem Magyarországot és a magyar embereket. Milyen egyszerű is lenne, ha a szövetségi kapitány munkája csak a mérkőzésekről szólna! Ezzel szemben az az igazság, hogy a mérkőzés kezdő sípszavával véget ért az érdemi munka: onnantól kezdve a játékosokon áll vagy bukik a siker. A gondosan megtervezett, precíz munkát addig kell elvégezni, még ha nem is ez a leglátványosabb része a kapitányi feladatkörnek.

Ha arra kíváncsiak, mivel telnek a napjaim, elmondom szívesen. Mérkőzésekre járok, klubedzőkkel találkozom, és egyeztetek velük, ismerkedek a magyar futballal. Ezen kívül részletes elemzéseket készítek a válogatottnál szóba jöhető játékosokról, illetve a közvetlen utánpótlást jelentő korosztályokról, és közben egyre teljesebb képet kapok a szövetség felépítéséről, az utánpótlásban dolgozók munkájáról, és persze magukról a futballistáinkról. Megkérdeztem több magyar edzőt, szerintük miért volt ilyen rossz a 2017-es év. Kíváncsi voltam, mit gondolnak, hol vannak a problémák, szerintük hol kell a legtöbbet fejlődni. Én konstruktív hangulatban tudok a legjobban dolgozni, és vallom: a gondokra is együtt kell megoldást találnunk.

Nem fogunk úgy futballozni, mint a spanyolok. Persze, szeretek támadni, imádom a szép cseleket, de nekünk egyelőre nem ez az utunk. Jó az, ha valaki megcsinál egy szép cselt, de egyelőre inkább koncentráljunk arra, hogy kerüljük el a veszélyes labdavesztéseket. Hozzáteszem, a hibákért senkinek nem fogják fejét venni, ha közben a közönség is látja, hogy akar, küzd és mindent megtesz a csapatért az illető. Nincs Ronaldónk sem, akire a csapat játékát építhetnénk, de én amúgy sem kedvelem a szólózenészeket. Egy szépen szóló zenekart többre tartok, és nekünk is erre kell törekednünk. Virtuózok nélkül is tudnunk kell tiszta hangokat kiadnia az együttesünknek.

Azt akarom, hogy az ellenfelek utáljanak ellenünk játszani! Harcosnak kell lennünk, minden esetben ki kell tennünk a szívünket a pályára, és minden meccsen keményen meg kell hajtanunk az ellenfeleinket. Persze itt is fontos, hogy ne pörögjünk túl, mert úgy láttam, ez néha gondot okozott a magyar játékosoknak. Soha nem veszíthetjük el a fejünket, nem feleselhetünk a bíróval, nem kaphatunk felesleges lapokat azért, mert nem vagyunk kellően higgadtak. Ezen még dolgoznunk kell.

Tudom, mit akarunk elérni, és ha a játékosok megérzik a filozófiámat, sikerrel fogunk járni. Utálok veszíteni, és mindig mindent megteszek, hogy el is kerüljem. Nem fogunk minden meccset megnyerni, de azt megígérhetem, hogy egyszer sem jövünk le úgy a pályáról, hogy ne tettünk volna meg mindent. Harcos, makacsul küzdő csapatot ígérhetek, ami maga mellé fogja állítani a közönséget. Rengeteg munka vár ránk, de én pont az ilyen kihívásokat szeretem. Ha nem hinnék benne, hogy sikerül, nem fogadtam volna el az elnök úr hívását. Igenis hiszek benne, és azt akarom, hogy mindenki higgyen.

Teljes interjú: MOL csapat