A Fradi egykori edzője beszél arról, hogy miért távozott, kik verték át, ki volt a legnagyobb tehetség és egyéb érdekességeket is említett.

Mit csinál mostanában? Dolgozott a Leeds Unitednél és az angol U19-es válogatottnál is, illetve egy spanyolországi, majd portugáliai fociakadémiánál, miután távozott Magyarországról, de utána keveset lehetett hallani Önről.

– Miután visszatértem Spanyolországból, illetve Portugáliából, ahol többek között Nagy Ádámot edzve is dolgoztam a VisionPro Sports Institute nevű akadémiánál, az angol szövetségnél helyezkedtem el. A feladataim között szerepelt az ellenfelek feltérképezése, például a 2016-os vb kapcsán is ezzel foglalkoztam, jártam többek között Lengyelországban és Franciaországban is emiatt. Később a Southampton utánpótlásában helyezkedtem el, Ronald és Erwin Koeman edzősködése idején, mielőtt az Evertonhoz mentek volna. Miután távoztak, néhány hónappal később én is, sajnos a Southampton nem olyan hű de nagyszerű klub, mint ahogy azt sokan sugallják, belülről látva . Ha a gyermekem futballozna, biztosan nem oda vinném…azóta a Leeds United saját televíziójának dolgozom, de járom az iskolákat is, népszerűsítem a focit, de a hokit és a kosárlabdát is igyekszem megszerettetni a gyerekekkel.

Hogyhogy nem tudott vezetőedző lenni azóta, hogy elhagyta a Ferencvárost?

– Lett volna lehetőségem háromszor is, de egyik esetben sem éreztem úgy, hogy igent kellene mondanom. Az én futballfilozófiám az, hogy a csapatom a legjobb legyen, ezért is hagytam ott a Ferencvárost is végül, mert az akkori angol klubvezetés célja sajnos nem a bajnoki cím és a BL volt. Ahol nincs meg ez a féle ambíció, hogy a csapat a csúcsra törjön, ott nem szívesen dolgozom, a középszerűséggel vagy pusztán a túlélés céljával nem elégszem meg. Beszéltem három angol klub vezetőivel, tulajdonosaival is, a Championshipből, de nem láttam úgy, hogy hasonlóan képzeljük el a jövőt. Mindenhol az volt a válasz, hogy erős csapat felépítésére nincs esély és pénz, és csak a bentmaradás volt a cél. Nekem ez kevés. Az olimpiára sem azért megy ki valaki, hogy ne legyen utolsó.

Az Ön tapasztalatával, végzettségével egyáltalán mely osztályokban dolgozhatna Angliában?

– Bármelyikben. Őszintén szólva a Premier League-ben dolgozni annyira nem nehéz. Volt lehetőségem dolgozni például Harry Kane-nel is többek között, aki már akkor is fantasztikus játékos volt, ilyen kaliberű focistákkal pedig egyszerű a munka. De egy, két vagy három osztállyal lejjebb…lépésről lépésre kell felépíteni a csapatokat, nem hullik az öledbe semmi. De őszintén szólva szívesebben dolgoznék most már külföldön, mint itthon.

Erre volt lehetősége?

– Igen, nem is olyan rég Miamiban merült a nevem, ahol Paul Dalglish – a legendás Kenny Dalglish fia – volt az edző, de végül nem jött össze a dolog, amit nagyon sajnáltam. De Vietnamból is volt megkeresésem, már úgy is volt, hogy elvállalom a munkát, amikor kiderült, hogy Terry Robinsonéknak is közük van ügyhöz…kész katasztrófa.

Az FTC igazgatótanácsának korábbi elnöke ennyire rossz főnöke volt?

– Amit sokáig nem vettem észre. Kevin McCabe tulajdonossal nem volt probléma, de őt jobban érdekelte az ingatlanüzlet, a stadion fejlesztése, mint maga a futball. Berki Krisztián vezérigazgató is tette a dolgát, de számára nagy hátrány volt az, hogy Magyarországon nem szívesen látnak egy olyan fiatal üzletembert, aki a nagy autóival, vagy a gyémántos telefonjával villog. Hiába mondtam neki, hogy “ne csináld”, nem hallgatott rám. De ő legalább a csúcsra akarta vinni a Ferencvárost. De sajnos mint kiderült, a végső szót a legfontosabb ügyekben Terry Robinson és Kevin Blackwell (az ugyancsak McCabe tulajdonában lévő Sheffield United akkori menedzsere – a szerk.) mondta ki, ami például a Ferencváros szintjéhez méltatlan igazolásokat is jelentette.

Átverték Önt és Kevin McCabe-et is?

– Igen, egyértelműen. Csak az érdekelte őket, hogy vegyék-adják a játékosokat, a Ferencváros kárára is akár. Tulajdonképpen a kezükben tartottak minden napi ügyet, ami nem használt a csapatnak, sőt.

Pedig az igazolások terén nagy tervei voltak, szóba került Dzsudzsák, Gera és kis túlzással a fél magyar válogatott szerződtetése is.

Amikor feljutottunk az NB II-ből, leadtam egy 11 főből álló listát a vezetésnek, rajta magyar válogatott játékosokkal is. Mondtam Kevin McCabe-nek, hogy ha legalább ötöt megszerzünk közülük, bejutunk a Bajnokok Ligájába is. Haza akartam hozni Gera Zoltánt is, jóval azelőtt, mint hogy végül ténylegesen visszaigazolt volna Magyarországra. Ehhez képest a következő vezetőségi ülésen közölték, hogy nem lesznek új játékosok, nem lesz új stadion, semmi. Úgyhogy nagyjából az történt végül, hogy visszamentem az apartmanomba, összepakoltam és hazavezettem Angliába. Attól a naptól kezdve nem beszéltem egyébként Kevin McCabe-bel sem, egészen két héttel ezelőttig, amikor a Sheffield United a Leedsszel játszott és találkoztunk. Ő egyébként elnézést is kért az akkor történtekért.

Lenézte a Fradi akkori vezetése az NB I-et az ön által is említett “erősítésekkel”?

– Persze! Beszéltem erről többször a szurkolókkal is. Ők egyébként korrekten álltak hozzám, nem igaz, hogy félnem kellett, vagy fenyegettek volna. Teljesen igazuk volt, amikor pfujoltak a szerintük nem Fradi-szintű játékosok produkcióját látva. Most egyébként hasonló a helyzet a Leeds Unitednél. Meg is kell mondani a drukkereknek, ha egy futballista nem méltó a csapatuk mezére.

Önnek is szólt azért a “Bobby, go home!”.

– Ez minden csapatnál így van. Ha egy csapatnak jól megy a játék, az edzőt is kedvelik a szurkolók, ha nem, előveszik őt is. Kaptam azért olyan leveleket, üzeneteket is, amelyek nagyon pozitívak voltak. De sokan egy kalap alá vettek mindenkit, engem, McCabe-et, Robinsont, Berkit, egyikünket sem kedveltek, de ez valahol érthető is volt. Amit lehetett, megtettem, a játékosok fittebbek lettek, a csapat pedig jobb állapotba került, mint amikor átvettük. Jártam az országot is, a csapatokat megfigyelve, volt, hogy úgy eltévedtem egy havas estén vidéken, hogy azt sem tudtam, hol járok épp, két és fél órát vezettem, alig láttam valamit, térerő nem volt…de végül nagy nehezen megérkeztem oda, ahová akartam. Azt sem tudták, hogy ott vagyok. Próbáltuk beépíteni a fiatal játékosokat is a csapatba, de végül idő előtt kellett befejeznem a munkámat.

Miért akar Magyarországra visszatérni azok után, ami a Ferencvárosnál történt? Követi egyébként a magyar focit?

– Persze, követem az eseményeket, tudom, hogy a Fradi jó szerepel, láttam a Videoton legyőzését is. Tudom, hogy angolként nem lenne most könnyű bekerülni a magyar labdarúgás vérkeringésébe, előbb német “korszak” volt a válogatottnál, most meg ugye belga. És ha már válogatott, egy barátommal együtt van egy megkeresésünk egy nemzeti csapattól, egy kis országétól, de még semmi konkrétumot nem mondhatok. De visszatérve a kérdésére: bármikor, akár holnap visszatérnék Magyarországra! Beszéltem már a Honvéd tulajdonosával is, mondtam neki, hogy ha edző kell, csak hívjon. Akkor azt mondta, rendben, most van náluk egy olasz edző, de számon tart majd. De nyitott lennék olyan NB II-es csapatok edzői állására is, amelyek a feljutásért akarnak küzdeni. Az biztos, hogy magyar edzőt vennék magam mellé, talán éppen Csató Sándort, akivel a Ferencvárosnál is együtt dolgoztunk és akit remek szakembernek tartok. A mai napig tartjuk a kapcsolatot. Az erőnléti edzőm pedig biztosan Ferenczi István lenne. Mondja is meg neki, hogy majd hívjon vissza!

Ferencvárosi elődjével, Csank Jánossal is közismerten jó kapcsolatuk volt.

– Így van, ő egy fantasztikus ember és edző. Először csak úgy érkeztem meg a Ferencvároshoz Kevin McCabe hívására, hogy figyelem és segítem a munkáját, le is ültem vele azonnal és megbeszéltük, hogy nem azért érkeztem, hogy elvegyem az állását. Egy hallgatagabb ember, de remek tréner, akinek a munkáját kiválóan kiegészítette Csató Sándor segítsége. De a mai napig tartom a kapcsolatot egyébként Craig Shorttal is.

Összességében milyen viszonya volt a magyar edzőkkel, más csapatok szakvezetőivel akár?

– Szerintem abszolút barátságos volt a viszonyunk. Egy kivétel azért volt, sajnos sem a nevére, sem a csapatára nem emlékszem. Volt az egyik játékosomnak egy rossz szerelési kísérlete, erre berohant a kolléga a pályára, üvöltött az arcába, meg kiabálta, hogy “piros, piros!”. Erre én is bedühödtem, be is rohantam utána az öltözőfolyosóra, még talán meg is ragadtam a grabancát…de ez csak egyszeri alkalom volt, mással nem volt problémám Magyarországon. Játékosként is mindig megadtam a megfelelő tiszteletet az ellenfélnek. Azt mondjuk nem gondolom, hogy engem is mindenki kedvelt és hogy sokan együtt vacsoráztak volna velem.

Lipcsei Péterrel vacsoráztak együtt?

– Értem, mire gondol…meg kellett hoznom egy döntést a csapat érdekében, és egy csapat nem csak egy játékosról szól. A mai napig tisztelettel tekintek Lipcsei pályafutására, akkor is így volt, de akkor nem számít, akiről van szó, amikor a csapat érdeke azt kívánja, hogy az edző változtasson. Lipcsei nem volt megfelelő erőállapotban, az edzéseken sem teljesített megfelelően. Abban senki nem kételkedett, én sem, hogy technikailag kiemelkedő játékos volt, ha javult volna a fitnesze, visszakerült volna a kezdőbe. Ha a pályán volt, az ellenfél mindig ráállított valakit, és mivel nem volt elég mozgékony már, ezzel nagyjából el is dőlt, hogy tíz emberrel játszunk. Mindenki számára eljön a vég, ami a játékos-pályafutását illeti. Akkor egy fiatalabb, mozgékonyabb játékosra volt szükségem a posztján, változtatnom kellett, de ugyanígy megtörtént ez velem is játékosként. Épp egy kupadöntő előtt, a Leeds Unitednél…

Megnyerte a Leeds a kupát?

– Nem…(nevet). …szóval minden játékosnak azonos jogai és lehetőségei vannak, akár 35-36 éves, akár fiatalabb. Ha a játékos teljesítménye nem tetszik az edzőnek, akkor lépnie kell. Én minden játékost egy szinten kezeltem, lehetett az Lipcsei, Bartha vagy Dragóner. Beszéltem Petivel, felajánlottam neki, hogy már edzőként is segítse a csapatot, a fiatalokat, de ebből nem kért. Mindig azzal jött, hogy ki ez a fószer Angliából, aki kihagyja a csapatból? Kaptam is az ívet a szurkolóktól is emiatt. Tudom, hogy nem sokan lépték volna ezt meg, de nekem meg kellett a csapat miatt, nem azért mert ez volt a jó Bobby Davisonnak.

A magyar játékosok azt mondják, hogy a külföldiek Önnél szinte mindent megengedhettek maguknak, úgy érezték, mintha a magyarok lennének a légiósok. Volt klikkesedés az öltözőben?

– Olyan volt, hogy külön öltözőbe kerültek a magyar és a külföldi játékosok, a régi stadion sajátossága miatt, és ez nekem nem tetszett. Szóltam is Berki Krisztiánnak, hogy kezdjünk valamit a helyzettel. Meg is oldódott, egy öltözőbe került az egész csapat. Én soha nem kivételeztem senkivel, mindegy honnan származott, csak a teljesítmény számított.

A gondok mellett mi maradt meg Önnek a legpozitívabb emlékként a magyar fociból?

– Amikor átvettem a csapatot, nagyon le voltunk már maradva, nem volt esélyünk a visszajutásra. Át kellett alakítanunk a csapat játékát, olyan ellenfelek ellen kellett sokkal gyorsabban járatni a labdát, akik állandóan visszahúzódtak a saját kapujuk elé. Össze is állt egy olyan csapat, amely gyorsabban játszott és gondolkodott a riválisoknál, támadó felfogású szélsővédőkkel, elől a fantasztikus, a pályán és azon kívül is igazi vezéregyéniség Ferenczivel, amely dominálni tudott a ligában és fel is jutott az első teljes idényemben. Ez a legszebb élmény és egyben a legnagyobb csalódás is, mert szerettem volna sokkal hosszabb távon is dolgozni ezzel a csapattal.

Ki volt a legnagyobb tehetség, akivel akkor dolgozhatott?

– Nyilván Lipcsei játéktudása megkérdőjelezhetetlen volt, de volt egy játékos, aki nagyon nagy tehetség volt, de félő volt, hogy eltékozolja azt: Bartha László. Abban a srácban nagyon sok volt! De mindig mondtam neki, hogy „Mi akarsz lenni, focista vagy dzsigoló?” . De örömmel hallom, hogy azóta stabil NB I-es játékos lett. Volt hasonló esetem Angliában is egyébként egy magas, erős és gólerős csatárral, aki piált meg dohányzott is. Hogy lehetne így valaki profi játékos?

2012-ben ezt mondta az akkor teljesen ismeretlen Nagy Ádámról, akivel Portugáliában együtt dolgozott: “Óriási tehetség, csodálom, hogy otthon nem figyeltek fel rá a nagyobb egyesületek. Én javasolnám a korosztályos válogatott irányítóinak, hogy nézzék meg, mert nagy kincs van a kezünkben.” Mit látott benne már akkor?

– Ádám először próbajátékra érkezett hozzánk. Vékony srác volt és azt mondta magáról, hogy hátvédként játszik. Aztán amikor láttam az edzéseken, én javasoltam neki, hogy próbálja ki magát inkább a középpályán. Elképesztő energia dolgozik és dolgozott benne akkor is a pályán, de fizikálisan még nem állt készen. Amikor odajött hozzánk, Antonio Gómezzel a Barcelona mostani erőnléti edzőjével “vettük kezelésbe” . Nagyon örülök a sikereinek és büszke vagyok rá, hogy válogatott játékos lett belőle. Szerintem jól döntött, amikor Bolognába ment, és ha most nem is játszik annyit, abszolút jó helyen van a fejlődéshez. Nagy karrier állhat előtte, ha elkerülik a sérülések.

forrás: csakfoci.hu