Az U-s csapatainkban rendre gólkirály Dávid jelenleg a Monor edzőjeként dolgozik sikeresen, vezetik az NBIII-as csoportjukat.

– Ennyi idő távlatából tudod már, hogy miért nem tudtál játékosként befutni a Fradiban?
– Egy nagyon hányattatott időszakban kerültem fel a Fradi felnőtt csapatához, amikor rengeteg gond volt a klub körül. Azonnal bizonyítanom kellett volna, meccseket eldönteni, de erre még nem voltam kész akkor, azt is mondhatnám, hogy előkészületlenül lettünk bedobva a mélyvízbe. Aztán kizárták a csapatot az NB II-be, ott nem ment rosszul, de jött az angol tulajdonos, aki rengeteg külföldi játékost hozott, minket, saját nevelésű futballistákat pedig elküldtek vagy jobb esetben kölcsönadtak. Nem akarom azonban csak a körülményekre fogni, egyszerűen nem voltam még érett arra, hogy egy Fradi szintű csapatban hétről-hétre jó teljesítményt nyújtsak. Csak később tudatosult bennem, hogy a meglévő hiányosságaimat sokkal korábban kellett volna pótolni.

– Ezt követően az NB II-ben, majd NB III-ban futballoztál. A nagy áttörés azonban nem jött össze.
– A Fradi utáni időszakban teljesen más felfogásban játszó csapatokban szerepeltem, elég, ha csak a Mosonmagyaróvárra vagy a Ceglédre gondolok. A Fradiban folyamatosan támadó, gólratörő játékot vártak tőlünk, míg máshol nem feltétlenül ez volt a cél. A széleken vagy éppen a középpályán nem tudtam megfelelő teljesítményt nyújtani, és ez mentálisan is sokkolt. Egy NB II-es játékos lettem, ezt be kellett látnom. Ekkor vált világossá számomra, hogy nincs visszaút a Fradiba és nem válnak valóra a gyermekkori álmok.

– Mikor leszel a Fradi edzője?
– Nem hajszolom ezt a témát. Gyerekként, Fradi-játékosként az Üllői úti stadionban akartam játszani, edzőként nem feltétlenül a Ferencváros kispadján látom magam tíz vagy húsz év múlva. Eltávolodott tőlem a ferencvárosi álom, de mindenképp a legmagasabb szinten szeretnék majd edzősködni.

Teljes interjú: Csakfoci, a monori sikereiről a Foci a köbön-nek is nyilatkozott.