A Balmazújvárosban szereplő Attila nem sokat gondolkodna, ha klubunk hívná.

– „Mindig is a klub csodálója maradok” – fogalmazott tavaly nyáron a közösségi oldalán, amikor távozott nevelőegyesületétől, a Ferencvárostól. Ritkán olvashatunk ilyen érzelemgazdag „búcsúlevelet” (lásd a cikkünk alján), kiváltképp egy olyan játékostól, akinek azért kellett váltania, hogy az NB I-ben bizonyíthasson, miután az első csapatban nem lett volna számára hely.

– Az az üzenetből is kitűnhetett, mélyen érintett a váltás, szerettem a Ferencváros labdarúgója lenni. Ugyanakkor pluszmotivációt jelentett, hogy a Fradinak is meg tudjam mutatni, NB I-es futballista vagyok. Úgy érzem, eddig jól sült el a váltás.

– A posztjában ezt is írta: „Meg fogom mutatni hogy igenis vagyok Fradi-szintű játékos, és vissza akarok oda kerülni.” Erre lát reális esélyt?

– Csak azt tudom, hogy ha egyszer hívna a klub, nem kellene sokat gondolkodnom a lehetőségen. Attól, hogy eljöttem, fradista voltam és maradok is. Egy Szolnok melletti községből származom, Szajolról. Tizenegy évesen egy próbajáték után kerültem fel a Ferencvároshoz, azóta a népligeti edzőközpont volt az otthonom, ott is laktam, ott lett belőlem valaki. 2015-ben a Ferencvárosban mutatkoztam be az NB I-ben, de utána már nem kaptam lehetőséget az élvonalban. A Fradinak köszönhetem, hogy idáig eljuthattam, a Fradiból lettem utánpótlás-válogatott is. Viszont míg az U19-ben még csapatkapitány is voltam, utána, amikor az NB II-ben játszottam, kicsit elfelejtettek, ami persze valahol érthető is. A váltással az is volt a célom, hogy újra visszakerülhessek a válogatottba. Ősszel a Ciprus elleni meccsem jól sikerült (Haris lőtte a második gólt a 2–0-ra megnyert meccsen – a szerző), így most azt tűztem ki magam elé, hogy a Balmazújvárossal szeretnék benn maradni az NB I-ben, az U21-es válogatottal pedig az Eb-részvétel kiharcolása lebeg a szemünk előtt. A múlttal már nem foglalkozom, előretekintek.

Teljes interjú: NSO