Balog Zoli sípcsonttörés után lábadozik, de mindent elkövet azért, hogy a Debrecen ellen ott legyen az Üllői úton.
Balog Zoltán
Unokaöcsém hívott fel, hogy megegyezés született, bíztam benne, hogy nem csak viccel. Örömmel töltött el a hír, a mostani játékosok is végre átélhetik azt a hangulatot, amiben nekünk a régebbi szentélyben többször is részünk volt. Nagyon sok volt ez a több mint három év, nem gondoltam volna, hogy eddig fog húzódni ez a bojkott. Abban azonban mindvégig biztos voltam, hogy előbb-utóbb sikerül majd megegyezniük a feleknek, hiszen mégiscsak Magyarország legnépszerűbb klubja vagyunk, amelynek szüksége van a szurkolóik nagyszerű buzdítására. Biztos vagyok benne, hogy pokolian jó hangulat lesz a Debrecen ellen. Sípcsonttörésem volt, már három hónapja gipszben a lábam, de akkorra már leveszik rólam, így mindent el fogok követni annak érdekében, hogy ott tudjak lenni a tábor visszatérésén.
Az utóbbi években volt néhány olyan necces meccs, ha a tizenkettedik játékos bent lett volna a stadionban, akkor például döntetlen helyett behúzza a három pontot a csapat. Régebben az ellenfél legtöbbször remegő lábbal érkezett meg az Üllői útra, ez viszont az utóbbi időben megváltozott, nagy önbizalom fedezhető fel rajtuk, talán ez most változni fog, hiszen a Fradi-tábor plusz egy, de akár két főt is jelent. Úgy gondolom, hogy pontokban is meg fog mutatkozni a jelentősen változó hangulat a stadionon belül.
Nehéz a sok jó közül kiemelni egyet, rengeteg olyan hangulat és koreográfia fogadott engem és a csapatot az évek során, amit nagyon sok európai együttes megirigyelt volna. Ami most hirtelen beugrik, az az Újpest elleni 3-0-s hazai sikerünk, ami előtt már tudtuk, hogy „argentin hangulat” fogad majd minket, tehát rengeteg pénztárgépszalag zúdul a pályára oldalról is. Ez meg is történt, miután felálltunk a félpályánál, minden irányból jöttek a fehér szalagok, elképesztő látvány, csodálatos hangulat volt.
