Két góllal maradtunk alul a tavalyi harmadikkal szemben női vízilabda csapatunk történetének első OBI-es bajnokiján.
Női vízilabda OBI, 1. forduló
DUE 8-6 Ferencváros
Negyedek: 3-1, 2-1, 1-0, 2-4
Gólok: Gerendás 2, Kövér Kis 2, Ármai 1, Kisteleki 1
Beszámoló: Fradi.hu
Béres Gergely
Úgy jöttünk ide, hogy szeretnénk egy jó mérkőzést játszani a Dunaújvárossal, úgy gondolom, hogy ez sikerült is. Az edzőmérkőzéseken is az elején indult be nehezen a játékunk, itt is ezt láthatták a nézők, hogy az utolsó negyedünk volt a legjobb. Azon kell dolgoznunk, hogy ne csak a végére pörögjünk fel így, hanem már az elejétől kezdve tudjuk ezt a teljesítményt hozni.
Kasó Orsolya
Az elején a visszazárásokkal volt probléma, mindig maradt egy dunaújvárosi üresen. A második félidőben már felvettük a kesztyűt. Tudtuk, hogy kemény dió lesz a Dunaújváros, büszke vagyok a csapatra, hogy az első meccsünkön sikerült így feljönnünk és szoros eredményt elérnünk a tavalyi bronzérmes ellen. Mivel még nem voltunk sok időt együtt, így minden nap tanulunk valami újat egymásról, az edzőink is mondanak ezt-azt, fejlődünk, érünk össze.




