Joe hamar beilleszkedett.
Eddigi négy magyar bajnokiján három gólt szerzett a Balmazújváros–Ferencváros meccs nyerő cseréje, a 19 esztendős Joseph Paintsil, szerződtetése eddig telitalálatnak bizonyult a Ferencvárosnál. A ghánai labdarúgó Fadamában született, a futball alapjait az azóta már megszűnt Red Bull-akadémián sajátította el. A támadó középpályás az előző két szezont a ghánai élvonalban szereplő Tema Youthnál töltötte, az MLSZ adatbázisa szerint (ezt az FTC korábban nem említette) kölcsönbe érkezett augusztus végén a Fradihoz. A korosztályos nemzeti csapatok mellett a felnőttválogatottban is bemutatkozott már: 2017 májusában a Benin elleni felkészülési mérkőzésen mintegy 25 perc jutott neki. A Fradi a nyári átigazolási időszak utolsó napján, augusztus 31-én szerződtette a fiatalembert.
„Hatalmas lehetőséget jelent az európai szerződés – nyilatkozta érkezése után a fradi.hu-nak. – Ghánában, sőt egész Afrikában minden fiatal arról álmodik, hogy egy nap Európában játszhat. Pedig a ghánai bajnokság sem rossz, de ahhoz, hogy karrierünk kiteljesedjen, erre a kontinensre kell jönnünk.”
Bár gyorsasága és alacsony súlypontja miatt szélsőként is bevethető, elsősorban támadó középpályásként érzi igazán jól magát a pályán. Erőssége, hogy nagyon érzi a kaput, a Balmazújváros elleni, jó 25 méterről megeresztett bombáját a Videoton ellen hasonló távolságból lövő Ugrai Roland találatával együtt a hét góljának választottuk.
Paintsil a 4/3-as meccs/gól mutatójával magára irányította a figyelmet, a legutóbbi 13 évben egyetlen új igazolás sem kezdett ilyen gólátlaggal a Ferencvárosban az NB I-ben. Az elmúlt évek legjobb mutatója a 2015–2016-ban 4/2-vel induló szlovák Stanislav Sestáké volt. Az első négy ferencvárosi bajnokiján legalább három gólt legutóbb Ferenczi István szerzett a 2008–2009-es szezonban, ő rögtön nyolcat is, de nem az NB I-ben, hanem az NB II-ben.
Az élvonalban legutóbb a 2004–2005-ös évad elején, a korábban az Újpestben is játszó cseh Robert Vágner kezdett, aki rögtön duplával nyitott az ETO ellen, majd a DVTK kapuját is bevette, aztán a 3. fordulóban nem talált be, míg a negyedikben az MTK-t mattolta. Az idény hátralévő részében azonban már csak két gólt szerzett, 20/6-os mutatóval fejezte be az évadot.
Két évvel korábban, a 2002–2003-as kiírásban Tököli Attila kezdett 4/4-gyel, úgy, hogy az első négy bajnoki meccsén kivétel nélkül gólt szerzett. 30 bajnokin 15 góllal, házi gólkirályként zárt első ferencvárosi idényében – hasonlóan hatékony mutatóval alighanem Paintsil is kiegyezne.
forrás: nso.hu




