Lovrencsics Gergő azt is elmondta, hogy a szülei nagyon boldogok voltak, hogy együtt látták a két testvért a pályán.

Lovrencsics Gergő

Amikor kivonultunk és körbeálltunk a csapattal, én egy kicsit… Szóval nem lehetett látni, de egy kicsit megkönnyeztem, hogy újra itt vagyok. Hogy ismét a csapattal lehetek. Ugyanabban a stadionban, amelyben az a borzasztó ütközés történt.

Az első félidőben éppen arra a térfélre támadtunk, ahol az ütközés történt. Kellett öt perc, amíg átszakadt bennem a gát. Kellettek hozzá az első jó passzok, és hogy Varga Rolanddal támadásokat vezessünk a jobb szélen. Az első fejesemre is emlékszem. Egy keresztlabdánál hátráltam, és kicsúsztattam az oldalvonalon túlra. Az volt a fordulópont, akkor elszállt belőlem a rossz érzés, a félelem.

Amikor észrevettem, hogy cserélünk, kinéztem az oldalvonal mellé. Láttam az öcsémet, de még nem jutott el az agyamig, hogy ő áll be. Aztán amikor előreszaladt, hirtelen felkiáltottam magamban, hogy hoppá! Eljött a pillanat, hogy együtt játszhatunk tétmérkőzésen. Életünkben először, és rögtön egy nemzetközi kupameccsen. A lelátón szorító édesapám is nagyon boldog volt, mint ahogyan az anyukám is. Mondták is később, hogy remélik, minél többször láthatnak minket együtt a pályán.

NS