A szövetségi kapitánnyal beszélgettek.

Hamar elszállt a 2018-as vb-kijutás, a 2020-as Eb lehet az új esély. Milyen szintre kell eljutnunk a következő három évben?
– Portugália és Svájc előrébb jár nálunk, de velük szemben is láttam pozitívumokat. Például a lyoni 3-3-hoz képest több szempontból előrelépés volt a lisszaboni, 3-0-s vereséget hozó találkozó, hiszen többet birtokoltuk a labdát, többet futottunk, a passzmutatók is javultak. Ugyanakkor az ellenfél játékminősége a miénknél is sokkal nagyobbat ugrott az Eb-meccs óta. A mi utunk a generációváltás, hiszen Király Gábor és Juhász Roland visszavonult a válogatottól, Gera Zoltánra ugyan még mindig számíthatunk, de már 38 éves. Nem tervezek egyik napról a másikra 11 tinédzsert küldeni a pályára, de a fiatalokat be kell építeni a tapasztaltabb játékosok mellé, fenntartva a csapaton belüli hierarchiát. Nem magától értetődő a 2020-as Eb-kvalifikáció, kemény küzdelem vár ránk.

Ha viszont valaki eljut a Bundesligáig, szomorú rövid időn belül újra az NB I.-ben látni. Kleinheisler László miért választotta az FTC-t? Az ősszel többet játszott a Darmstadtban, mint Szalai a Hoffenheimben.
– Brémában voltak jó pillanatai, de a nyelvi nehézségek miatt sokszor nem értette, pontosan mit várnak tőle. Utána elment Darmstadtba, ott meg Torsten Frings, a Werder pályaedzője került a szakmai stáb élére, akivel korábban sem értették meg egymást, hiányzott a bizalom. Lászlónak döntenie kellett, a hazatérés tűnt a legjobb átmeneti megoldásnak. Ádám története teljesen más, egyhuzamban a nyolcadik idényét töltötte a német élvonalban, hihetetlen akaratereje van, ha nehéz helyzetbe kerül, feltalálja magát, és persze nagyon jól beszél németül. Érti Julian Nagelsmann futballfilozófiáját, tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy megőrizze helyét a csapatban.

A német–magyar szótárnál maradva: Dárdai Pál szerint kidobott pénz az infrastruktúrára és az utánpótlásra költeni a magyar futballban, amíg a klubokat nem kötelezik arra, hogy működjenek együtt az iskolákkal. Egyetért vele?
– Pálnak csak részben van igaza. A szövetségnek segítenie kell a klubokat, az épülő pályák, stadionok adják a keretet, amelyet meg kell tölteni tartalommal, ezek a fejlesztések nélkülözhetetlenek. A klubok és az iskolák együttműködése, amelyről Pál beszélt, a 2002-ben kezdődött német futballfejlesztés lényege, de ez Magyarországon is működik, csak idő kell, mire kiforr a rendszer. A Grassroots éppen erről szól, azon belül a Bozsik-program hangolja össze az egyesületi és intézményi labdarúgást, ahonnan a legjobbak folytathatják az akadémiákon 14-től 19 éves korukig. Mások a lehetőségek, mint Németországban, de abból, amink van, próbáljuk kihozni a legtöbbet. Ott 366 regionális képzési központ van a kiemelt tehetségeknek, itt pedig 20, minden megyében egy, plusz külön a fővárosban. Sportigazgatóként ezért a területekért is felelek: az aratást meg lehet kérdőjelezni, de a vetést nem, az már megtörtént. A németek az új képzési rendszer bevezetése után 12 évvel világbajnokok lettek, a sikert más léptékben mérve ugyan, de ennyi idő Magyarországon is kell, mire klasszisokat termel a rendszer.

Az NB I.-re áttérve: milyennek látja a bajnokság színvonalát?
– Nem technikailag vagy taktikailag, sokkal inkább erőnlétileg szembetűnő a lemaradás. Nemcsak a futógyorsaság hiányáról van szó, hanem a döntések körülményes meghozataláról is. A Telkiben lévő speedcourt éppen ezt a képességet hivatott fejleszteni. Az utóbbi hetekben az általunk használt erőnléti teszteket is bemutattam az edzőkollégáknak. Nem nyomást akarok gyakorolni rájuk, hanem csak javaslatokat tenni, szerintem hogyan fejlődhetne az egész magyar labdarúgás. A GPS-es órák és a polartesztek idején már tűélesen fel lehet mérni az aerob és az anaerob edzettséget.

Teljes interjú: Világgazdaság