Csapatkapitányunk nyilatkozott a mai bajnoki rangadóról.
Szucsánszki Zita
Annyiból van tét, hogy ez mindig presztízsmeccs, ráadásul ha sikerülne nyernünk, azzal kijavíthatnánk az őszi, érdi pontvesztést. De nem mondok újdonságot azzal, hogy nagyon nehéz lesz: lehetünk mi bármilyen jó formában, ha egyszer az ETO szinte a világválogatott. Ezzel együtt mindent bele fogunk adni, hazai pályán, a megszokott csodálatos szurkolás mellett nem is lehet másként. Az a cél, hogy sikerüljön szoros, jó meccset játszanunk, már csak azért is, hogy ne romboljuk le, amit eddig felépítettünk, hiszen az utóbbi hetekben jó formában vagyunk, a hét végén pedig fontos mérkőzés vár ránk a Bajnokok Ligájában a Thüringer HC ellen.
Van esélyünk, de csak akkor, ha a játék minden elemében jók leszünk. Kiemelkedő kapusteljesítmény kell, kiváló védekezés és pontos támadójáték. Ráadásul végig tökéletesen kell koncentrálnunk, mert elég öt rossz perc, hogy az ETO átrohanjon rajtunk. Úgyhogy ha jön is a holtpont, akkor kell a legjobban odatennünk magunkat, különben végünk. Az őszi, győri bajnokinkon is elszúrtuk a második félidő elejét, és onnantól nem volt miről beszélni. Ráadásul a győriek felhúzták a védőfalat, mi pedig az akkori alacsony csapatunkkal nem tudtuk átlőni. De azóta visszatért a sérüléséből Zácsik Szandra, érkezett Marija Jovanovics is, szóval van két magas átlövőnk, akikre ki kell lépnie az ellenfélnek.
Nem idegeskedünk a Győr miatt. Nincs rajtunk nagy teher, hiszen egészen mások a két csapat lehetőségei, céljai, anyagi háttere, de ez nem jelenti azt, hogy meg sem próbáljuk kihozni a mérkőzésből a maximumot. Semmi akadálya annak, hogy felszabadultan játsszunk, és az ilyen helyzetből jó meccs szokott lenni. Az a lényeg, hogy ne legyünk görcsösek, lelkesen és lazán kézilabdázzunk – de azért osszunk ki néhány pofont.





