Szakértés ebédre a Fradi – Videotonról.

Bognár György

A hétvégén lejátszott, gól nélküli döntetlenre végződő Ferencváros-Videoton rangadón két, az átlagosnál gazdaságilag erősebb csapat játszott egymással. Az anyagi beruházás szándéka nyilvánvaló, bekapcsolódni a nemzetközi futball vérkeringésébe, azaz rendszeresen szerepelni a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga csoportkörében. A palettán található együttesek közül egy fővárosi és egy vidéki klubra esett a választás, s ez a logika jó és elfogadható.

A találkozót nézve a szakmai koncepcióban azonban már nem vagyok biztos, holott színvonalban egyértelműen előre léptünk, ami nemcsak az említett két csapatnak, hanem az összes többinek is köszönhető. Az élvonalban több a jó iramú, kezdeményezésre épülő összecsapás, mint korábban, ami a megváltozott edzői, klubvezetői felfogásnak köszönhető. Visszakanyarodva a küzdelmes, ám nem túl magas színvonalú rangadóhoz, megállapítható, hogy a két külföldi edző által irányított együttesnek nem a zseniális szakmai meglátásokban rejlik az erőssége, hanem a pénzben.

Felvetődik a kérdés, hogy azok az átlagosnál jobban megfizetett külföldi játékosok, akik a magyar bajnokság szintjén elfogadhatóan teljesítenek, képesek lesznek-e a nyáron lendíteni a magyar labdarúgáson? Kétségeimet tovább erősítik a Bundesligából ide igazoló játékosok képességei, ugyanis véleményem szerint azok, akit ott kiegészítő embernek számítottak, itt is csak hasonló státusban vannak. Thomas Dollhoz hasonlóan Henning Berg is azt a feladatot kapta erre a szezonra, hogy a bajnokság megnyerésével párhuzamosan építsen olyan csapatot, amely jó nemzetközi eredményekre is képes. A fehérváriaknál mostanában négy délszláv származású játékos, Anel Hadzic, Asmir Suljic, Danko Lazovics és Marko Scsepovics rohamozza az ellenfelek kapuját – a hétvégén ezt valamennyien igen gyámoltalanul tették.

A norvég trénertől nem várhatjuk el, hogy magyar szemmel tekintsen a jövőbe, el kell fogadnunk a döntéseit. Azt viszont nehéz elfogadni, hogy Kovács István és Géresi Krisztián helyén Anel Hadzic és Asmir Suljic játszik. Csapatépítés szempontjából mégis a legnagyobb kérdőjel számomra Danko Lazovics, akit zseniális játékosnak tartok, imádom nézni a megmozdulásait, de itt nem az én szórakozásom a lényeg, hanem az európai színtéren elvárt hatékonyság. A játékos nyáron edzetlenül érkezett Fehérvárra, de a sorozatos mérkőzésterhelés jó hatással volt rá, és valamelyest utolérte magát, időnként kiválóan focizott, és döntő gólokat is szerzett. Harmincnégy évesen a téli felkészülés után azt vártam, hogy visszanyeri dinamikáját, és igazi vezére lesz a Vidinek, de ez nem következett be, mert jelenleg éppen olyan fizikai állapotban van, mint amikor idejött.

Tehát a lényeg: azt hiszem, a magyar labdarúgásban szemléletváltásra lesz szükség külföldi játékosok igazolásakor. Észre kell vennünk, hogy a második-harmadik kategóriás délszláv játékospiacról érkezők nem jelentenek erősítést számunkra – természetesen tisztelet a kivételnek -, s mivel a pénzforrások hellyel-közzel megengedik, inkább Dél-Amerika felé kellene orientálódni. S ez ügyben már nemcsak nyugati példákat követhetünk, hiszen a Sahtar Doneck is egy csapatra való brazil játékossal ért fel a csúcsra.

Elsősorban a szurkolók képviselik a hazai futballfilozófiát, márpedig ennek alapját az improvizatív, technikás játékosok adják – a minőség további emelkedéséhez talán ezt is érdemes lenne figyelembe venni.

NS