Bencével a SzegedMa beszélgetett.

– Hogy van most, milyen fizikai állapotnak örvend? Több mint másfél év telt a legutóbbi mérkőzése óta, 2015-ben két sorozat döntőjében is pályára léphetett a Ferencvárosban, sőt, gólt is szerzett a Magyar Kupa döntőjében: azóta viszont folyamatosan az a téma, hogy hogyan áll a sérülése. Ott lehetett a csapattal a spanyolországi edzőtáborban, hogyan néz ki egy edzésnapja?

– Most decemberben és januárban éreztem a legtöbb fejlődést. Elindultam egy olyan irányba, ami során én is kezdem elhinni, hogy gyógyul a lábam, eddig is gyógyult, de nem ilyen ütemben. Egyre több mindent be tudunk építeni az edzésbe, a futásokat már Spanyolországban elkezdtem. Szerdán délelőtt is futottam, egyre többet teszek meg, de egyelőre még csak egyenes vonalban. Vannak edzés előtt bizonyos gyakorlatok, azokat a többiekkel együtt csinálom. Szerdán a futóiskolát is velük csinálom, utána viszont egyéni edzésterv szerint készülök, még két-három hónapig biztosan. Most minden attól függ, hogy hogyan reagál az új dolgokra a térdem, ezt folyamatosan figyelni kell, ehhez kell alkalmazkodni: vagy visszavenni, vagy még többet csinálni. Minden a térdkalácsomtól függ, a második műtét során kifordították a térdkalácsomat, két csavart betettek, fúrták a sípcsontomat, tisztítottak. Bevastagodtak az inak is, három hónapig nem mozgattam a lábamat, ennek a regenerációjához hosszú idő kell. Ez kínkeserves időszak volt, de nagyon sokat erősödtem, ugyanakkor még nem mindig tudok úgy örülni a dolgoknak, ahogy azt tenném, ha futballoznék. Már a kis dolgokat is tudom értékelni, de voltak olyan időszakok, amikor zuhanásban volt az életem, akkor nehéz volt bárminek is örülni. A családom is mellettem állt, de úgy érzem, a barátnőmnek köszönhetek a legtöbbet. Ő az az ember, akit én is magamhoz engedtem, megadtam neki azt a tiszteletet, hogy ő foglalkozzon velem a legtöbbet. Amikor rossz állapotban voltam, akkor többek között az ő javaslatára mentem el sportpszichológushoz, mert sajnos ilyen jellegű segítségre is szükségem volt ahhoz, hogy ezeket a dolgokat meg tudjam emészteni.

– Mennyire érzi azt veszélynek, hogy túlzottan nagy motivációval tér vissza a pályára? Volt már rá példa, hogy valaki túlpörögve tért vissza hosszú kihagyása után, és gyorsan „visszaesett”, ez mennyire jelentkezik az Ön esetében?

– Annyi mindenen túlmentem már, a három műtét miatt mindig elment az izmom, újra kellett építeni. Persze, számít az idő, de nem elsődleges most már. Két fizioterapeutával dolgozom, az angol Peter Friar-rel és Nagy Richárddal, nagyon jól kordában tartják ezt a dolgot. Minden utasítását betartom a stábnak, ha homokot kellene ennem, akkor homokot ennék, ami segíti a gyógyulásomat, azt megcsinálom. Persze, benne van a veszély, mert biztosan nagyon jó érzés lesz visszatérni, nem tudom, hogy miket fog belőlem kiváltani. Minden utasítását betartom a stábnak, ha homokot kellene ennem, akkor homokot ennék, ami segíti a gyógyulásomat, azt megcsinálom. Persze, benne van a veszély, mert biztosan nagyon jó érzés lesz visszatérni, nem tudom, hogy miket fog belőlem kiváltani. Huszonegy évesen jól ment a játék, stabil tagja lettem a csapatnak, bebizonyítottam, hogy mi van bennem. Én mindig azt mondtam, hogy csak azt várom, hogy az edző betegyen, utána bent fogok ragadni. Nagyon jó viszonyt ápolok mindenkivel a klubnál, a második családomnak tekintem őket. Kubatov Gábor elnök úrtól kezdve, Orosz Pálon át, Nyíri Zoltán operatív igazgatóig mindenki pozitív velem, teljes értékű játékosként kezelnek a csapattársak is, egyszer nem hangzott el az, hogy én mióta nem játszom. Az, hogy ennyire sokan hisznek bennem, nagy lökést ad. Néha van, hogy elkeseredem azon, hogy miközben a többiek kimennek a pályára, én a konditerem felé veszem az irányt, de mindenki nagy erőt ad nekem azért, hogy motivált maradjak.

– Biztosan sokan feltették már a kérdést, de megkerülhetetlen: mikor láthatjuk újra a pályán?

– Azok a célok, amiket eddig kitűztem magam elé, mind bebuktak. Most is vannak álmaim, másképp nem is lehetne hozzáállni a dolgokhoz. Tavasszal szeretnék pár mérkőzést lejátszani, most vagyok abban a fázisban, hogy minden a térdkalácsomtól függ. A futásokra eddig jól reagál, vannak persze fájdalmak, de ez persze normális, lehet, csak évek múlva szűnik meg. Ezt már valószínűleg ki fogom bírni ennyi fájdalom után. Egy pici differencia van a két lábam közötti izomtömegben, van egy speciálisabb mérés, amikor ultrahanggal mérik meg az izomtömeg milliméterét, ezen fogok átesni vasárnap. Mikor visszajöttem, akkor ezt már elvégezték rajtam, így nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyit sikerült ebben a bő egy hónapban fejlődnie a combizmomnak.

A teljes interjút a SzegedMa oldalán olvashatjátok el.