Hogy a hagyománytisztelet ne kopjon ki a mai fiatalokból sem – az U17-es csapat edzőpárosával beszélgettek.
Kezdjük rövid bemutatkozással, honnan érkeztetek a Fradi utánpótlásához?
Pókos Csaba: Barcson kezdtem futballozni, remekül indult a karrierem. Fiatal tehetségnek számítottam és nagyon korán felkerültem a felnőtt csapatba. Ezt észrevették a Ferencvárosnál és hamar a Fradi utánpótlásában találtam magam. Tizenkilenc éves koromig futballoztam itt, de volt egy komoly sérülésem így a Fradival lezárult egy korszakom. A sérülés beárnyékolta a pályafutásomat, az NB3-nál magasabb osztályban nem futballoztam. Amikor befejeztem az aktív labdarúgást, nem szakadtam el a futballtól, hanem edző lettem. Pécsett, a PVSK-nál kezdtem a szakmát, onnan kerültem az NB2- es Kozármizslenybe, majd a PMSC-hez. Tavaly nyáron kaptam felkérést a Ferencvárostól, május körül kerestek meg. Megkérdezték tőlem, hogy kit szeretnék magam mellé és én egy fiatal agilis kollégát kértem. Gondoltam, hogy Roland tökéletes lenne erre a feladatra. Ismertem őt és másoktól is nagyon jó véleményeket hallottam róla. Nekem nagyon fontos volt, hogy fiatalok vegyenek körül, akik új impulzusokat adnak.
Máté Roland: Belgiumban ismerkedtem meg a labdarúgás alapjaival. Édesapám ott focizott és én is Belgiumban születtem. Hazatérésünk után nyolc évet töltöttem el Szekszárdon, majd egy évet az Illés Akadémiában futballoztam. Onnan kerültem Paksra, ahol az U17-es korosztályból, egészen az NB1-es felnőtt csapatig jutottam, de bajnoki mérkőzésen nem léptem pályára. A Ligakupában viszont szerepeltem az együttesben és külön öröm, hogy édesapám csapata, a Fradi ellen a Groupama Arénában is védhettem. Ekkor már készültem az edzői pályára, megcsináltam a legalapvetőbb licencet. Ez Theo Schneider tudtára jutott és megkeresett, hogy lenne-e kedvem a Ferencvárosban dolgozni. Egy ilyen ajánlatra nem sokan tudnak nemet mondani. Az aktív futballt befejeztem és minden erőmmel az edzői feladatokra koncentrálok.
Kikkel dolgoztok együtt a stábban?
Pókos Csaba: A kapusokkal Kakas László és Végh Zoltán foglalkozik, Bogár Márton az erőnléti edzőnk, a rehabilitációs trénerünk pedig Gazsó Dorottya. A stábon belül nagy pozitívum, hogy mindenkivel egy hullámhosszon vagyunk. Annyira megismertük már egymást, hogy egy nézésből, egy rezdüléséből tudjuk, hogy ki mire gondol.
Az U17-es csapatot nyáron ismertétek meg, vagy volt már képetek róluk előtte is?
Máté Roland: Én már tavaly is pályaedzőként dolgoztam ugyanennél a korosztálynál, csak akkor még nem a Csabával és nem a jelenlegi játékosokkal, hanem az éppen akkori 17 éves korosztállyal. Ők már idősebbek lettek és kiöregedtek a mostani U17-ből. Hasonló ez az évjárat is, mint a tavalyi. Elsősorban nem eredményekben gondolkodunk, a legnagyobb dicsőség számunkra az, hogy fel tudtunk adni játékosokat az U19-be, de eljutott tőlünk az NB1-es csapathoz is játékos.
Pókos Csaba: Nekem először nehéz volt, hiszen számomra teljesen ismeretlen volt minden. Nehezítette még a felkészülést, hogy volt egy tíznapos kínai utunk, ahova különféle életkorú srácokat kellett vinnünk. A 16-19 éves korosztály vegyes csapata szerepelt a tornán. Gyakorlatilag ott ismerkedtem meg a játékosokkal.
Hogy sikerült a torna?
Pókos Csaba: Vegyes érzéseink vannak, mert beárnyékolta az egészet egy játékosunk súlyos sérülése. Ha ettől eltekintünk, akkor jó benyomásokkal tértünk haza. A legfontosabb, hogy megismertük egymást a fiúkkal. Hazajövet már láttam, hogy ki hol tart, miben kell változnia, a képzésében mire kell odafigyelnünk, tehát mindenképpen hasznos volt ez a torna.
Máté Roland: Nekem annyi előnyöm volt, hogy tavaly a 99-es születésű srácokkal dolgoztam, emiatt pedig az alattuk lévő korosztályt külön figyelemmel kellett kísérni. Mivel ismertem a játékosokat, Csaba tudott rám támaszkodni.
Milyen szezon áll az U17 mögött és hol helyezkedik el a tabellán?
Pókos Csaba: Azt szoktuk mondani, hogy nem számít az eredmény, mert nekünk a képzésre kell nagyobb hangsúlyt fektetni, de ez így teljes mértékben nem igaz. Nagyon kiélezett a bajnokság. Nyolc kiemelt Akadémia küzd egymás ellen. Négyszer mérkőzünk meg minden csapattal. Az U16 és az U17 összesített pontja határozza meg egy egyesület életét. A nyolcadik helyezett kiesik a bajnokságból, a hetedik pedig osztályozót játszik az NB2 második helyezettjével.
Máté Roland: Az U16 és az U17 külön bajokságban játszik, de a két korosztály eredményeit összesítik, és abból készítenek egy tabellát. Az összevont tabella utolsó helyezettje automatikusan kiesik. Az U17-es bajnokságban a Honvéddal holtversenyben a második helyen állunk, de az U16-os társaság nincs ilyen előkelő helyen. A két csapatnak összesen 41 pontja van, amivel az összesített tabellán, a negyedik helyet foglaljuk el. Az eredményességet sem szabad teljesen szem elől téveszteni. Persze nem is baj, ha ebben a korban már a felelősséggel is találkoznak a játékosok, mert ilyenkor már a felnőtt csapat küszöbén állnak és szokniuk kell, hogy elvárások vannak velük szemben.
Ellenfeleinkhez viszonyítva az U17-es csapat milyen játékosállománnyal rendelkezik?
Máté Roland: Nehéz erről véleményt mondani, mert volt olyan srác, aki az év elején nem emelkedett ki túlzottan a társai közül, aztán akkorát változott, hogy ma már az U19-ben húzóember. Pont ezért kell óvatosan bánni a beskatulyázásokkal, mert akiről nem gondoljuk, az is elkaphatja a fonalat és akkor még bármi megtörténhet.
Pókos Csaba: Valóban nem szabad ilyenkor még messzemenő következtetéseket levonni, mert a példa többször is bebizonyította már, hogy akadnak rejtett tehetségek. Van egy olyan vonal is a genetikában, amit nem lehet tanítani, de ez az isteni tehetség, gyakran nem párosul szorgalommal és alázattal. Vannak meg nem értett zsenik, akik akkor akarnak dolgozni, amikor nekik épp kedvük van. Nekünk viszont az egyik küldetésünk, hogy az ilyen embereket megfogjuk. Meg kell velük értetnünk, hogy dolgozzanak és alázatosak legyenek, hiszen nekik van egy olyan tehetségük, ami a többieknek nincs. Abban az esetben, ha ezt megértik, akkor később válhat majd belőlük egy új Gera Zoli, Fischer Pali, Lipcsei Peti, vagy Ebedli Zoli.
Gyakorlatilag ti nem csak szakmailag képezitek a gyerekeket, hanem egyéniségeket kerestek és erre építitek rá a szakmai tudást?
Máté Roland: Igen itt az utánpótlásnál elsősorban nem csapatot kell építeni elsősorban, mert nem fog az összes fiatal eljutni a felnőtt keretig és ezzel a srácok is tisztában vannak. Ettől függetlenül nekünk olyan felkészítést kell adnunk, hogy mindenki megállja a helyét a felnőtt csapatban. Nem minden csapat vallja ugyanazt a filozófiát, hogy a legtehetségesebb gyerekek játszanak minimum egy korosztállyal feljebb, de ez itt a Fradinál hatványozottan igaz. Most jelenleg emiatt négy játékosunkat nélkülöznünk kell. Három az U19-ben van, egy pedig a felnőtt keretnél. Ez persze változó, de mindig adunk felfelé futballistákat az U19-nek.
Pókos Csaba: Nem az önös érdekeinket kell elsősorban néznünk, hanem az egyének fejlődéséről kell gondoskodnunk. Ragaszkodhatnánk a játékosainkhoz és akkor sikeresebbek lennénk a korosztályos bajnokságunkban. Évente zsebelhetnénk be a bajnoki címeket, vagy a dobogós helyezéseket, de nekünk azt kell szem előtt tartanunk, hogy a játékosaink fejlődjenek. Amikor Dejan Milovanovic, vagy Lipcsei Peti szól, hogy fiatalokra lenne szükségük, akkor nekünk nem az együttesünk, hanem a srácok érdekeit kell előrébb helyezni. A csapatunknak ez óriási veszteség adott esetben, de nekünk a fiatalok egyéni fejlődése a fontosabb. Gyűjthetjük az érmeket az U16-ban és az U17-ben is, ha utána nem tudunk senkit felmutatni, hogy bemutatkozott a nagycsapatnál. Feljebb kell tolni a tehetséges srácokat és ott kell versenyeztetni őket, hiszen ott jobban fognak fejlődni. Helyileg ez egy óriási veszteség, de ez dolgunk. A legnagyobb siker számunkra az, amikor kapjuk a visszajelzést, hogy a fiatalok a magasabb korosztályban is megállták a helyüket, esetleg még húzóemberek is voltak.
A korosztályok közötti áramlásban sokat számít az is, hogy hasonló szisztémában játszik az egész utánpótlás?
Pókos Csaba: Az alapdolgokban egyezünk, de vannak azért minimális eltérések. Kilökné a játékosainkat a rendszer, ha nem állnák meg a helyüket. Annál rosszabb üzenet pedig nincs, ha szól egy kolléga fentről, hogy nem kell játékos, mert nem jók. Az, hogy most edzőtáborba mennek hárman az NB3-mal hatalmas dolog. Ez nagyon jó érzéssel tölt el minket.
Máté Roland: Számunkra nagyobb öröm, ha bemutatkozik egy játékos az U19-ben, vagy a felnőtt csapatban, mint amikor hétvégén legyőzzük a Honvédot.
Tavasszal mi az elvárásotok?
Pókos Csaba: Megint visszatértünk a pontvadászatra. Ez valahol jó, de megöli sok esetben a képzést. Velünk is megesett egy-két esetben, hogy stílust váltottunk. Kedveljük a támadófocit, örülünk, ha nálunk van a labda, szeretjük, amikorjátszik a csapat és a játékosaink élvezik a futballt. Viszont volt olyan mérkőzés, amikor a játékunkat már direktebbé kellett tennünk, főleg a félpályán túl. Akadt olyan meccsünk, amikor végigtámadtuk a találkozót és kikaptunk négy góllal. Ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy mit nézzen. Szerezzünk még három pontot, vagy támadjunk és akkor esetleg kiesünk a bajnokságból. Sokszor elgondolkodunk ezen, de a filozófiánkból nem engedünk.
Máté Roland: Helyezést nem tűztünk ki célul, de a harmadik, vagy a negyedik hely elérhető. Szeretnénk minél több meccset megnyerni és meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Természetesen mindenki örülne, ha dobogón végezne a csapat, meg is teszünk ezért mindent, de a mi munkánkat nem az érmes helyek minősítik.
Roland, édesapád a felnőtt csapatnál edző. A véleményét ki szoktad kérni?
Máté Roland: Természetesen ez többször is előfordul. Sőt, az edzésen végzett gyakorlatokat is sokszor megtekinti. Külön öröm számomra, hogy van kitől tanácsot kérni és az is sokat számit, hogy ő is dolgozott már utánpótlás korú játékosokkal. Sokszor kijön a meccseinkre is és elmondja a véleményét.
A fradizmus mit jelent nektek és hogyan adjátok át?
Pókos Csaba: Ezt nehéz megfogalmazni, pedig amióta az eszemet tudom, fradista vagyok. Ez egy életérzés, nekem zöld a vérem, de ez vagy jön belülről, vagy nem. Ettől függetlenül természetesen szoktunk erről beszélgetni. Én akkor voltam itt a Ferencvárosnál, amikor a felnőtteknél Simon Tibiék BL csapata ontotta magából a sikereket. Azt vallom én is, hogy lehet rosszul játszani, de akkor is szakadj meg a pályán. Legyél alázatos, csússzál-másszál, a Fradi-szív jöjjön elő, aztán ha ez még párosul a játékkal és mellé rakod a szíved, akkor minden rendben van.
Máté Roland: Amikor el akartam dönteni, hogy melyik csapat kezdjen egymás közötti mérkőzésen, olyankor odahívtam a két csapatkapitányt és megkérdeztem, hogy hány bajnoki címet szerzett eddig a Ferencváros, hány Magyar Kupát tudhat magáénak, és amelyik csapatkapitány gyorsabban mondta a választ, annak a csapata kezdett. Próbáljuk ilyen apró játékok által is megismertetni a klub múltját, hogy a hagyománytisztelet ne kopjon ki a mai fiatalokból sem.
