Itthon tartottuk az Elek Gyula Kupát.

Ferencváros 28-26 (13-16) TuS Metzingen
Gólok: Lukács 7, Pena 6, Schatzl 4, Snelder 4, Szucsánszki 3, Monori 2, Szarka 1, Zácsik 1

A tartalékos németek ellen zártuk a nemzetközi felkészülési tornát, utolsó mérkőzésünk nem is kezdődhetett volna rosszabbul: még egy perc sem telt el, amikor Kovacsics Anikó bokája csúnyán aláfordult, játékosunk nem is tudta folytatni, a kispad mellett ápolták, majd ott pihentette, jegelte a lábát. A sérülés ellenére vezettünk, aztán sikerült csinálnunk egy 0-3-as szériát, amivel Konkoly Csaba együttese átvette az irányítást. Ettől kezdve hosszú ideig fej-fej mellett haladt a két csapat, hol itt, hol ott volt az előny, mi gyakorlatilag a bal szél nélkül játszottunk, talán nem is került oda labda, jobb oldalt viszont Lukács nagyon élt, így tömték is labdával a társak. A védelem viszont nem állt össze, így meglepetésre három gólos hátránnyal mehettünk a szünetre.

A folytatásban aztán Lukács és Pena vezérletével gyorsan kiegyenlítettünk, ám ez sem volt elég, nem törtek meg a németek. A tizenkettedik perc után először sikerült Schatzlnek is betalálnia a szélről, talán az első próbálkozása is ez volt a sarokból. Szucsánszki góljával újra vezettünk és csapatkapitányunk kiállítást is kiharcolt, azt hihettük, hogy na majd most, de nem éppen… A Metzingen megnyerte a két percet, és a vezetést is visszavette. Kapust is cseréltek, akit szinte rögtön figyelmeztettek a játékvezetők, Lukács lerohanás góljánál jött ki veszélyesen, nem hatott az intelem, később Schatzlt keményen el is találta, csak sárga lap lett a jutalma. 25-25 után egy kis gólcsend következett, amit Monori tört meg második góljával, majd Szarka szerzett meg egy kipattanót, ezzel döntöttük el a kupa sorsát.

A torna gólkirálynője Lukács Viktória lett, legjobb játékosa pedig holland beállósunk, Danick Snelder.

Elek Gyula Kupa 2016, végeredmény:
1. Ferencváros
2. TuS Metzingen
3. Podravka Vegeta
4. Slovan Duslo Sala

Elek Gábor

Az mindenképpen pozitív, hogy ilyen gyenge játékkal is győzni tudtunk, de ehhez nagyot kellett küzdeni. Eléggé speciális helyzet, amikor 24 óra alatt három mérkőzést játszunk le, ennek tudható be, hogy ma enerváltak voltak a játékosok. A döntőben semmivel sem nyújtottunk jobb teljesítményt, mint a Metzingen, talán épp azzal győztünk, hogy hosszabb volt a kispadunk, illetve, hogy a második félidőben Szikora Melinda extrát nyújtott.

Fradi.hu