A magyar válogatott tizennegyedik játékosával, az „edzőpartner” titulussal utazó pólósunkkal beszélgetett a sportnapilap.

Ha egy játékos kijut az olimpiára, akkor mindegy, mely poszton jut ki” – osztotta meg velünk az egyik világliga-mérkőzés előtt edzője, az olimpiai bajnok Varga Zsolt tanácsát. Nos, ön most ott is lesz, meg nem is.
Olyan poszton, ami nincs is.

Ez hogyan csapódik le önben?
Most már egy ideje lehet tudni, hogy miként megyek az olimpiára. Nyilvánvalóan magyar vízilabdázóként az volt a célom, hogy az olimpián játékosként szerepeljek és olimpiai bajnok legyek. Csalódott vagyok, hogy nem sikerült, pedig a felkészülés során jó formában éreztem magam, mentálisan és fizikailag is, mindenhogy. Ez azt mutatta, jó döntés, hogy a Fradiba igazoltam, amelyben egy évig csak centerposzton készültem. Csalódott voltam, hogy nem kerültem be az olimpiai keretbe, de azóta eltelt egy kis idő, és azon vagyok, hogy minden segítséget megadjak a válogatott két centerének, Kicsinek (Kis Gábor) és Pufinak (Hárai Balázs), hogy a magyar csapatnak sikeres olimpiája legyen.

Azért is hajtott, mert benne volt a pakliban, hogy sérülékeny centereink közül esetleg kidől valamelyik?
Tekintettel arra, hogy az elmúlt években sok volt a sérülés centerposzton és máshol is, ez benne volt a pakliban, emiatt is maximálisan oda kellett tenni magamat. De természetesen senkinek sem kívántam sérülést, mert az egyszer úgyis visszaüt, úgyhogy rábíztam magam a jóistenre vagy a sorsra, attól függően, ki hogy nevezi.

Miből tudott erőt meríteni a kerethirdetés óta eltelt időszakban, hogy ugyanolyan elánnal dolgozzon tovább?
Saját magam és az olimpia miatt sem állhattam le, és amíg el nem kezdődnek a játékok, addig a keret is változhat. Sportember vagyok, nekem az a legfontosabb, hogy ha nem is vagyok benne a csapatban, bele tudok nézni a tükörbe. Tiszta a lelkiismeretem, ennél többet nem tudtam volna tenni a keretbe kerülésért. Ráadásul jövőre Budapesten lesz a világbajnokság, elég sok hivatalos mérkőzésen is megmutathattam, mit tudok és hogy lehet rám számítani.

Viszont emiatt még inkább faramuci a helyzet. Élete formájában játszik, sohasem centerezett korábban így, mégsem került be a csapatba, ez a szomorú kicsengése ennek a történetnek.
Persze, fel lehet fogni ezt így is. Azért kezdtem úgy, örülök, hogy a Fradiba jöttem és Varga Zsolttal arra készültünk, hogy centerezek. Zsolt mondta is, nem biztos, hogy ez a mostani nyáron jön ki, talán csak a következőn. Úgy érzem azonban, már az idén nyáron is jól ment a játék a válogatott meccseken, a szerbek elleni kétkapuzáson is úgy vízilabdáztam, ahogyan megálmodtam. Az tényleg a sors igazságtalansága, hogy minden összejött, jól játszottam, életem formájában, és mégsem játszhatok Rióban. Ebből viszont erőt lehet meríteni.

Meddig tervezi a válogatott pályafutását? A 2017-es vb egyértelmű, de beleférhet még egy olimpia?
Nem tudom. Nem lehet tudni, hogy ha tovább centerezek, mit bír a szervezet, látjuk Pufin és Gabin is, hogy ez sérülésveszélyes poszt. Majd vigyázok magamra. A szorgalmam, a kvalitásaim és a vízilabdához való hozzáállásom alapján még a következő olimpia is bennem lehet, de az annyira messze van, hogy butaság lenne rá gondolni.

No és ez honnan van? Ön a magyar vízilabda legjobb nyolcadik embere – szorgalmas, alázatos. Ezt otthonról hozta?
Benne van a nevelés, illetve az is, hogy fiatalon elkerültem a Honvédba, ahol hét olimpiai bajnok is volt, köztük a szövetségi kapitány, Benedek Tibor, mellettük dolgoztam, ragadtak rám dolgok. Ilyen a hozzáállásom: szívvel-lélekkel.

Nem akar néha csak hátradőlni és lazítani?
Amikor hazajövök Rióból, három hétre hátradőlök. Aztán jöhet a Fradi. Szeretem ezt a sportágat, tudom, sok pofont kapok tőle meg csalódás is ér, de ugyanakkor öröm is van benne.

És mi ez az öröm?
Egyszerű. Amikor elkezdtem vízilabdázni, nem gondoltam, hogy én leszek az a pólós, aki ott is van az olimpián, meg nem is. Elmondhatom magamról, hogy én vagyok a tizennegyedik játékos, és a három legjobb center egyike.

A több – sőt szinte mindegyik – poszton való bevethetősége mennyire hátrány?
Utólag azt mondom, hátrány – legalábbis a válogatott szempontjából biztosan. Lehet, hogy ez az olimpia összejött volna, ha évek óta erre az egy posztra koncentrálok… Klubszinten viszont előny, mert hosszú a szezon, lehet sérülés, formahanyatlás, több taktikai elemet lehet arra építeni, hogy egy ember több poszton játszik.

Azért öröm látni, hogy összességében jó kedve van.
Miért legyen rossz kedvem? Volt bennem csalódottság a kerethirdetés után, de most már másként látom az egészet.

NS