Szakértés ebédre a Diósgyőr elleni bajnokiról.
Bognár György
Csalódást jelentett számomra a Diósgyőr taktikája. Márpedig azért, mert Horváth Ferencre – eddigi munkássága alapján – egyáltalán nem volt jellemző, hogy feltartott kézzel lépjen pályára csapata. Nos, a szombati bajnokin Dibusz ráért volna este negyed tízre kimenni az Üllői útra, ugyanis a vendégek saját kapujuk elé behúzódva egy jóízű felszabadító rúgásra sem voltak képesek, ami átmegy a másik térfélre.
A hazaiaknak nem okozott gondot az ellenfél térfelén tartani a játékot, ugyanis a vendégek labdaszerzésnél nagyon körülményesen, sok technikai hibával játszottak, egy-két passz után rendre elveszítették a nehezen megszerzett labdát. Így aztán az első félidőben állandóan a Fradi kezdeményezett, és csak idő kérdése volt, hogy mikor szerez gólt.
Huszonöt perc elteltével a diósgyőri szakvezetőség tagjai érzékelték a bajt, és elküldték melegíteni Griffithst, aki középcsatárként képes megtartani a feljátszott labdát, csakhogy ezen a napon használható átadás nem érkezett hátulról. A cserével járó szerkezeti váltás jó ötlet vol, de az eredeti elképzeléssel párosuló filozófia leültette az együttest, képtelen volt újítani. Biztos vagyok benne, hogy a mérkőzés értékeléséből Horváth Ferenc profitál majd a legtöbbet, mert edzőként mindannyian beleestünk már hasonló csapdába. Amennyiben beismerjük, hogy hibázunk, máris visszatalálunk a helyes útra.
Gálázott a Fradi, a zöld-fehérek két belső támadóval kezdtek, Böde mellett Djuricin is játéklehetőséget kapott, aki rendkívül motiváltan játszott, minden megmozdulásából érezni lehetett, hogy jó futballista, és ezt bizonyítani is szeretné. A második félidőben szerzett két gólján (megjegyzem, a második les volt) kívül is nagyszerű megmozdulásai voltak, elég megemlíteni azt a jobb oldalról beadott labdáját, amelyet Trinks öt méterről lőtt az üres kapu mellé. Tulajdonképpen ezen az estén az egész csapat kiváló teljesítményt nyújtott, mert a ferencvárosiak jó iramot diktáltak, állandó nyomás alatt tartották az ellenfelet.
Dilaver bombagólja pedig a meccs fénypontja volt: ritkán látható hasonló játékhelyzet, amikor egy jobblábas futballista az össze-vissza pörgő labdát kontroll nélkül ellövi – harminc méterről. Erre csak egy bekk képes, mert a kifinomultabb képességekkel bíró játékosok nem kockáztatják meg, hogy kinevettessék magukat. Azonban a hátsó kameraállásból figyelve a lövést, oktatófilmbe illik a rúgótechnika minden fázisa: a mellélépés, a lendítés, a lábfej- és a testtartás is tökéletes szinkronban van, nem beszélve arról az enyhe külső csüdről, amitől a labda olyan csodálatos ívben vágódik be a háló oldalába.
Ez a mérkőzés a 2015-ös Ferencvárost idézte, amikor töretlen kezdeményezőkészséggel űzte-hajtotta az ellenfelet 90 percen keresztül. Azonban előrelépést nem a bajnokság megnyerése, hanem a most mutatott játék minősége jelenthetne.
NS
