Détári Lajos, Kövesdi Viktor és Wágner Gábor gondolatai Nagy Ádám átigazolásáról.

Wágner Gábor, edző

Sok klubtól megkeresték őt. Természetesen, voltak köztük komolyabb és komolytalanabb kérők is, azonban a végén (!) a legkitartóbbra, a legszimpatikusabbra és a sportszakmailag is megfelelőre esett a választás. Ebben nagy szerepe volt a klub jelenlegi vezetőedzőjének, Roberto Donadoninak (egykori kiváló olasz labdarúgó, korábbi olasz szövetségi kapitány), aki még múlt hét elején telefonon felhívta Ádámot, majd biztosította arról, hogy várja őt Bolognába, és két lehetséges poszton is gondolkodik a csapatba történő beépítésén. … Nagyon fontos megemlíteni azt, hogy itt – a protokollnak megfelelően – már csak orvosi vizsgálatokra került sor a kontraktus aláírását megelőzően, avagy a laikusoknak mondanám, hogy ez most nem egy – amolyan szokványos – bevált próbajáték utáni egyezség, és nem is egy azt követő, azonnali kölcsönadás alacsonyabb osztályba valahova, hanem a klub által kiszemelt játékos szerződtetése az első csapat számára (remélhetőleg, a kezdő tizenegyébe).

További gondolatok: Csakfoci

Détári Lajos

– Milyen tanácsot adna Nagy Ádámnak?
– Válassza a 7-es számú mezt, aztán tanuljon meg minél hamarabb olaszul. Bolognában szeretik a magyarokat, és sok magyar család él a városban. Tehát azt is javasolnám, hogy mielőbb lépjen kapcsolatba egy ilyen családdal, amely kimondhatatlanul sokat tudna segíteni neki a beilleszkedésben. Az edzéseken árgus szemekkel figyelje, mit mond az edző, játékostársaival pedig minél előbb alakítson ki jó kapcsolatot.

– Mit gondol, rögtön beverekszi magát a kezdőbe?
– Ezt nem tudom megmondani, de az biztos, hogy a Bologna már régóta figyelhette, mert az olasz klubok egy-két jó meccs után azért még nem szoktak futballistát igazolni. Az is biztos, hogy Ádám a legjobb korban van, képes arra, hogy taktikailag és minden tekintetben fejlődjön, mi több, szilárd meggyőződésem, hogy fejlődni is fog Bolognában.

Teljes interjú: Magyar Hírlap

Kövesdi Viktor, CMG

Az árat, mint mindig, ezúttal is a piac határozta meg. Ha Ádám nem magyar, hanem szerb vagy horvát játékos, nem ennyi lett volna az ár. A posztja is befolyásolja az árát, hiszen nem góllövő csatárról van szó. A sajtóban szó volt a háromszázezres állítólagos árról. Nos, egy éve senki nem fizetett volna annyit Ádámért, akit a Fradi annak idején ingyen igazolt. Az pedig természetes, hogy sokan keveslik az árat, vagy a Bolognát kis csapatnak tartják. A szurkolók, ha szavazni kell, nyilván szívesebben látnak valakit a Liverpoolban, a Chelsea-ben vagy a Benficában, de ha ezeknek a kluboknak valamelyikébe szerződött volna, most az lenne a kérdés, jó volt-e ilyen nagy csapatba mennie, játszik-e, fejlődik-e eleget. Mindig, minden igazolást az idő igazol. Ádám számára minden adva van ahhoz, hogy a megfelelő lépést megtegye. Ismerve az elszántságát, elhivatottságát, a munkához való hozzáállását, rajta semmi nem múlik majd.

Arról, hogy milyen ajánlatokat utasítottak vissza: NSO