Két térdműtét, rengeteg fájdalom és egy kihagyott szezon – a 22 esztendős Batik Bence rendkívül nehéz időszakot akar végre maga mögött hagyni.

Játékosunk eltökéltségét és akaraterejét látva azonban egy percig sem kételkedünk abban, hogy Bence nemcsak fizikailag, de lelkileg is százszor erősebben tér vissza, mint amilyen sérülése előtt volt.

– Egy labdarúgó legnehezebb időszakát éled ezekben a hónapokban. Hogy halad a felépülésed?
– Két műtéten vagyok túl. Az első után, amikor a kellő időpontban elkezdtük a láberősítést, sajnos fájdalmaim voltak, így a második operációra is szükség volt. A második műtétem után most vagyok az 5. hónapban. Harmadik hete csinálom a lábedzéseket, nagyon kemény tréningeket végzünk, de érzem, hogy fejlődik, erősödik a lábam, ezért pozitív ez az időszak.

– Számodra nyáron sincs pihenés, folyamatosan a Népligeti Sporttelepen dolgozol. Miként kell elképzelni a heti munkádat?
– Napi kétszer jövök edzésre. Ezeken Pete vagy Ricsi (Peter Friar és Nagy Richárd – az FTC fizioterapeutái – a szerk.) foglalkozik velem, plusz természetesen a két masszőrünk, Gabi és Laci (Lipcsei Gábor és Démény László) masszíroz és kezel. Ezen felül eljárok lépcsőzni, és mivel a korábbiakhoz képest mostanában a felsőtest kicsit háttérbe szorult, ezért azt is szoktam pótolni. A lépcsős edzéseket két hete kezdtem: legutóbb szerdán voltam, és sok fejlődést éreztem a hét eleji tréninghez képest. Nem mondom, hogy egyáltalán nincsenek fájdalmaim, de érzem, hogy egyre erősebb vagyok.

– Lelkileg és fizikailag is az volt az egyik legnagyobb fájdalmad, hogy a sérülésed után nem tudtad behajlítani a lábadat.
– Hát igen – vesz nagy levegőt Bence. – Azt senkinek sem kívánom. A második műtét után két hónapot végigfeküdtem, sajnos ez az operáció ezt igényelte meg. A térdkalácsom körül hegszövetek alakultak ki, ez nehezítette, nehezíti a hajlítást. Most már azonban a hátam mögött is meg tudom fogni a lábamat, ami nagy siker nekem. Szó volt arról is, hogy csinálunk egy hegfelszabadító műtétet, amely nem jelentett volna plusz időt a gyógyulásomban, de elősegítette volna, hogy gyorsabban hajlíthassam a lábam. Most azonban úgy néz ki, hogy a terveknek megfelelően fejlődik a hajlításom, úgyhogy ezzel is megszenvedek magam.

– Nemrég elérzékenyülve mesélted, hogy ha nagyon óvatosan is, de elkezdhetted a futóedzéseket.
– Igen, ma délelőtt is edzettünk Pete-tel. Abban maradtunk, hogy ha a csapat visszatér, akkor én is elkezdhetem a hosszútávú futást. Persze egyelőre csak egyenes irányban. Korábban Telkiben is jártam, hogy a víz alatti futópadon edzhessek, ami szintén nagyon jót tett. Illetve egy Aero Floor nevezetű eszközzel is tréningeztem. Ezt egy matracként kell elképzelni, amit kiterítünk, mintha egy szőnyeg lenne. Azért hasznos, mert leveszi a súlyt a testemről. Ezen végeztem különböző térdemeléseket, hogy a mozdulatsorok visszajöjjenek a fejembe.

– Sajnos igen rég volt, amikor együtt edzhettél a csapattal. Mekkora lökést adhat a felépülésedben, hogy ismét a társak között lehetsz?
– Egyelőre majd csak kimegyek velük az edzésekre. Körülbelül éppen egy éve ilyenkor lehettem velük… Nagyon nehéz ez, hiszen kiváló szezont zártunk. Ennek persze én is nagyon örültem. Valóban nagy erőt adhat a közös munka. Ma is beszéltem már Gyömbér Gabival, de Busával, Varga Rolival, Pinyővel (Pintér Ádám) és a többiekkel is folyamatosan tartom a kapcsolatot. Nagyon jólesik, hogy állandóan kérdezgetik, hogy vagyok. Nehéz volt, hogy sokszor egyedül kellett edzenem, főleg most, amikor a legtöbben szabadságon vannak. Ilyenkor szinte ünnepnapként élem meg, ha van valaki mellettem. Ezért is örültem, hogy ma például Hajnal Tomival edzettem. Jó, ha van, aki húzza magával a másikat.

– Most már azért látni a fényt az alagút végén?
– Ezekben a napokban talán már igen. Az elején olyan fájdalmaim voltak, amit embernek nem kívánok. Két hónapig csak háton fekhettem, napi három órát aludtam, és csak vécére tudtam kimenni. Kemény megpróbáltatások vannak mögöttem, de túléltem, itt vagyok, és azért dolgozom, hogy minél előbb a csapattal legyek. 22 éves vagyok, és bár jó lett volna ezt az évet végigjátszani, ha helyre teszem a lábamat, akkor a karrierem még előttem van. Nem szabad kapkodni, fontos, hogy erős lábakkal térjek vissza.

– Van esély rá, hogy ebben az évben már ismét a pályán lássunk viszont?
– Nagyon szeretném, ha így lenne. Az álmom az volt, hogy a csapattal együtt 100 százalékosan együtt készülhessek. Úgy tűnik, ez még korai, de nagyon örülnék, ha az Európa Liga vagy a Bajnokok Ligája főtábláján én is ott lehetnék a csapattal. Persze nem szabad kapkodni, még ha én is úgy érzem, hogy ez hülyén hangzik, hiszen ha tehetném, már ma pályára lépnék. De ez a sérülés nem játék, a csapatnak és nekem is az a legjobb, ha minél erősebben térek vissza.

– Titkon el tudod már magad képzelni újra a Fradi kezdőjében?
– Igen, az év elején szerződést is hosszabbítottam. Még a második műtétem előtt megállapodtunk, de sajnos akkor rosszul alakultak a dolgok. Az edzőm is mondta, hogy számol velem. Az évzárón is megemlítette, hogy vár vissza, és fontos tagja vagyok a csapatnak. Fiatalon kerültem a Fradiba, és mindig is azt éreztem, hogy rajtam biztosan nem fog múlni, hogy játszom-e majd. Amikor a pályán voltam, akkor is éreztem, hogy benn tudok ragadni a csapatban. Úgy gondolom, éltem a lehetőséggel és megmutattam mi van bennem. Volt, hogy bánkódtam, amiért lemaradtam erről az évről, korábban már a válogatott is járt a fejemben. De ezt az érzést háttérbe kell szorítani, nincs értelme foglalkozni vele. Kicsit talán mínuszból indulok most, de olyan típus vagyok, aki ezt is élvezi. A rosszból is a legjobbat akarom kihozni. Hozhatnak ide bárkit, megküzdök a helyemért. Egyszer már mondtam nektek: ha egyszer bekerülök a kezdőbe, onnan engem nem szednek ki. Úgy érzem, akkor ezt be is tartottam, de sajnos közbejött a sérülés. Ezt a mondásomat azonban még mindig tartom!

Hajrá, Bence!

(fradi.hu)