A következő szezonban módosul a fiatalokra és a légiósokra vonatkozó szabály is.
Ami az OTP Bank Ligát illeti, folytatódik a korábban az elnökség által elindított stratégiai szabályozás. Balogh Norbert, Kleinheisler László vagy Nagy Ádám játéka mindenkit meggyőzött arról, hogy a fiatalok szerepeltetése a színvonal emelkedését is segíti. Ezért növekszik az a pénz, amelyet a központi bevételből a csapatok ezzel összefüggésben megszerezhetnek. A másodosztályhoz hasonlóan kizárólag két fiatal (1996-ben vagy később született) hazai futballista szerepeltetése esetén jut hozzá az adott élvonalbeli klub a maximális összeghez. Ennek, hasonlóan az idei bajnokságra vonatkozó döntésekhez, amelyben a szövetség vezetése egy fiatal játékos szerepeltetését írt elő, bizonyosan további ösztönző hatása lesz.
Így az első két osztályban összesen közel száz tehetséges fiatal folyamatos versenyeztetése várható, amely a korosztályos válogatottak merítési lehetőségeit is nagyban segíti.Azon klub, amely vállalja, hogy legfeljebb három külföldi játékost küld pályára, anyagilag is jól jár. Továbbra is fontos a nemzetközi versenyképesség elősegítése, ezért a kupákban induló csapatok idén is kedvezményt kapnak, és öt külföldit szerepeltethetnek. Aktuális nem BL- vagy EL-szereplő ellenfelük ehhez alkalmazkodva az adott bajnokin szintén élhet az öt külföldi labdarúgó játszatásának lehetőségével. Az új szabályok mellett a csapatoknak továbbra sem lesz érdekük az idegenlégiósok ésszerűtlen igazolása, és a figyelem mindinkább a saját tehetségek felkutatása felé terelődik.
A teljes közlemény: MLSZ




