Az MLSZ szóvivője szerint.
Szóba került az is, hogy a MOL amellett, hogy sportág fejlesztését 2 milliárd forinttal támogatja, a válogatott sikeres felkészülését 285 millió forinttal segíti. Utóbbi felhasználásáról is beszélt a szóvivő: „Az MLSZ-nek nem csak A-válogatottja van, hanem van 15 másik csapata is. Van utánpótlás – U15, U17, U19, U21 -, vannak női csapatok, futsalcsapatok, amelyeket ugyanúgy működtetni kell, igazából ezek a csapatok nem termelnek bevételt. Ezek a pénzek természetesen az A-válogatott felkészülését is szolgálják, illetve a többi csapatnak a működését is, hiszen utazás, szállás, mérkőzésszervezés van, tornákat is szeretnénk szervezni a közeljövőben, és ez mind költségekkel jár, de igazán bevételt csak az A-válogatott termel.”
„A szövetségi kapitány is említette, hogy valóban hosszú ez a téli szünet, ezt le kellene rövidíteni. Ehhez viszont megfelelő pályák, stadionok kellene. Elkezdődött már ez a folyamat, itt van például a Ferencváros pályája, a felcsúti pálya vagy a Debrecen stadionja, ami megfelelő. Ezt szeretnénk tovább folytatni. Olyan fűthető pályákról van szó, amelyek nem 8-10, hanem mondjuk 1-2 fokra fűtik fel a pályákat, hogy lehessen rajtuk játszani úgy, hogy a hó és a jég elolvad. Ez a folyamat elindult, a stadionfejlesztési program keretében országszerte, és jelen állás szerint úgy gondoljuk, hogy körülbelül a 2017/18-as bajnokságra jöhet el az az idő, amikorra ezek a pályák felépülnek, és alkalmasak lesznek arra, hogy a téli időszakban is lehessen rajtuk bajnoki- és kupameccseket játszani” – fogalmazott Sipos Jenő a lehetséges rövidebb téli bajnoki szünettel kapcsolatban.
Kivonat: Csakfoci





