A Fradi történetének talán legjobb cserecsatárát kérdezték.
…el tudom képzelni, milyen arcot vághattak a görögök. Két hónappal korábban a BEK döntőjében szerepeltek az Ajax ellen, aztán jön a Fradi, és rúg nekik egy hatost. Szegény Puskás Öcsi, a Panathinaikosz edzője szentségelhetett szépen…
Soha nem felejtem el azt a pillanatot. Jöttünk le a meccs után a zöld gyepről, odajött hozzám Puskás Ferenc, és azt kérdezte: te hányszoros válogatott vagy? Mert még sohasem hallott rólam. És én néztem Öcsi bácsit, aki akkor is isten volt a számunkra, néztem ezt a csodálatos embert, és csak annyit válaszoltam: én csak tartalék csatár vagyok a Ferencvárosban.
Kisebbfajta világszenzáció volt, hogy a Ferencváros hat egyre verte meg a Panathinaikoszt, és ön négyet rúgott azon a meccsen.
Hetvenegy nyarán történt, a spanyolországi Elchében vettünk részt nemzetközi tornán, ott győztük le a Panathinaikoszt augusztusban. A görög bajnok júniusban Londonban játszott BEK-döntőt az Ajax ellen. Jól ment a játék, rúgtam négyet, aztán a torna döntőjében a csehszlovák Dukla Prahát is az én gólommal vertük egy nullára. Természetesen menedzserek kerestek a szállodában, volt közöttük egy aprócska magyar ember, Csillag Imre, aki Barcelonában élt. Azt mondta, Miki, másfél millió dollárt fizet érted az egyik spanyol klub, maradj kinn, gazdag leszel, sikeres és híres. Mégis hazajöttem. Utána hónapokon át nem jutottam játéklehetőséghez, egyszerűen nem fértem be a Fradiba, mert voltak nálam jobbak, Branikovits Laci, Kű Lajos…
Gyerekként került a Ferencvárosba, és ahogy utánaolvastam, a zöld-fehér klub talán valaha volt legjobb ificsapatában játszott.
Angyalföldi proligyerek vagyok, szegény családban nőttem fel, és ahogy megannyi kortársamnak, nekem is a futball jelentette az egyetlen szórakozást. Természetesen a Vasasban szerettem volna bizonyítani, el is mentem egy toborzóra, csakhogy az angyalföldi klub nem kért belőlem. Azt mondták, öcsi, gyere vissza majd egy év múlva. Nem sokkal később már a Fradi igazolt játékosa voltam, jól mondta, abban az ifiben, amelyikben Varga Zoli és Páncsics Miki is szerepelt, óriási élmény volt ott játszani. Emlékszem, az olaszországi Viareggióban szerepeltünk egy tornán, és az elődöntőben az Interrel játszottunk. Ha arról a mérkőzésről lenne film, a nézők elámulnának Varga Zoltán teljesítményét látva. Nincsenek jelzők, ahogy az a zseniális futballista akkor és persze később is cselezett, trükközött. Legyőztük az Intert négy nullára. Másnap az egyik olasz lap azt írta, Varga Zoltánhoz fogható fenomén nem sok rúgott labdába Itália földjén. És akkor még ifisták voltunk.
Ha már Varga Zolit említi, legendásan rossz kapcsolatban volt Albert F1óriánnal, és önnek épp közöttük, mellettük vagy éppen helyettük kellett szerepelnie a Ferencváros csatársorában.
Albert és Varga nem voltak barátok, ezt kár lenne tagadni. Mindkettő zseni volt, mindkettő világsztár. Soha nem veszekedtek, soha nem volt közöttük üvöltés, szitkozódás, látványos ellentét. Talán egy meccsre emlékszem, amikor volt, egy Diósgyőr elleni bajnokira. Nagyon szenvedtünk, hideg volt, esett az eső, a DVTK védekezett, és mi nem találtuk a rést. Varga örökmozgó volt, futott, robotolt, utánozhatatlan dolgokat csinált. Albert más típus volt, ő sokszor elöl állt, várta a labdákat, várta, hogy helyzetbe hozzák. Azon a napon is rendre kiosztotta a többieket, letolt mindenkit, aztán egyszer csak Varga Zoli odaüvöltött neki: „Berekedsz, b…meg!” Mindenki megdermedt a pályán a mieink közül. Aztán a végén csak megnyertük a meccset.
Felejthetetlen találkozókon lépett pályára, egy könyv is kevés lenne valamennyi felelevenítéséhez.
A sors rengeteg ajándékkal lepett meg. Nem voltam gyors, sőt, inkább lassúnak nevezném magam. De úgy lőttem, mint egy ágyú – messziről, pontosan, életveszélyesen. Egy Vasas elleni bajnokin mutatkoztam be a Fradiban. Hatvanöt áprilisában Albert két góljával nyertünk kettő egyre, aztán ugyanabban az évben októberben is játszottam a Vasas elleni bajnokin is, ott dőlt el a bajnokság sorsa. Azon a találkozón állították ki Albert Flóriánt. Farkas Jancsi góljával kikaptunk egy nullára, s a Vasas lett a bajnok.
Világsztárok árnyékában futballozni egyrészt hatalmas lehetőség, másrészt óriási kihívás.
Az a Fradi a hatvanas évek közepén olyan volt, mint most a Barcelona. És ebben semmi túlzás nincs, úgy támadtunk, úgy passzoltunk, úgy futballoztunk, hogy az ellenfeleink sokszor azt sem tudták, hol a labda. Ment a tikitaka. Csak akkor nem így hívták. Amikor nagy ritkán lehetőséget kaptam, egészen közelről csodálhattam meg azt a virtuozitást, amivel Varga és Albert, de ide sorolom Rákosi Gyuszit és a többieket is, rendelkeztek. Én, ha gólhelyzetben hozzám került a labda, bumm, bevágtam. És olyankor odajött Albert, és azt mondta: szép volt, kicsi, de nem ez a játék. Neked ide vagy oda kellett volna passzolnod.
Egyszer négyet rúgott az Egernek. A kapuban pedig egy bizonyos Csank János állt.
Azt a meccset is hat egyre nyertük meg. Sok évvel később olvastam egy interjút Csank Janival, aki azt nyilatkozta, mindig nagyon várta a Fradi elleni meccseket. És azon a napon örült, hogy nem játszik Albert, és erre tessék, jött Németh Miki, a cserecsatár, és rúgott neki egy négyest.
Igaz, hogy a hetvennégyben átadott új Fradi-pálya korlátjáért cserélték el a csepeliekkel?
A Fradi először a hatvanas évek végén adott kölcsön Salgótarjánba, ott nyomtam le két szezont, nem is ment rosszul a játék, a Stécével hatvanhétben bejutottunk az MNK döntőjébe, ahol a Győrtől kaptunk ki egy nullára. Rúgdostam a gólokat, de Tarjánban mégsem szerettek, pesti gyerek voltam, idegen. Aztán visszakerültem a Fradihoz, majd az egyik vezető egyszer csak azt mondta nekem: Mikikém, te a mi kutyánk kölyke vagy, segítened kell, épül az új stadion, menj Csepelre. Helyetted kapunk majd szép, modern korlátot. Így kerültem a csepeliekhez, de az már nem volt az igazi.
Büszke lehet mindarra, amit elért. És most ugyancsak büszke lehet a fiára is, aki Argentínában járt a footgolf-vb-n, huszonötödik lett, a legjobb magyarként végzett.
A fiam is futballistának készült, remek bal lába volt. Akkoriban én a Malév edzője voltam, ott játszott nálunk. Aztán odavettünk egy csatárt, a nevét most inkább hagyjuk, aki nem sokkal később leülhetett helyettem a kispadra, és aki egyszer csak azt mondta a gyerekemnek: utáltam az apádat, utállak téged is. Na, a fiam akkor hagyta abba a futballt. Inkább tanult, karriert épített, aztán jött a footgolf, és a világbajnokságon kitett magáért. Ő nem mondhatja el magáról, hogy a világ egyik legjobb csapatában futballozatott, sztárok mellett, de a labda iránti rajongás az ő életében is fontos, talán a legfontosabb.
Sinkovics Gábor – Nemzeti Sport
